Legfelsőbb szinten foglalkoznak a magyar ügyekkel

Az Európai Bizottság elnökének csapatához került át minden olyan jogi vizsgálat, amelynek köze van az alaptörvény-módosításhoz. Április közepén már tárgyalhatja is a kérdést az EP.

Az április 17-re tervezett európai parlamenti vitára készülhet el az Európai Bizottság a magyar alkotmány negyedik módosításáról szóló elemzése – vélekedett Andor László foglalkoztatáspolitikai EU-biztos újságíróknak Brüsszelben. Elmondta azt is, José Manuel Barroso, az EB elnökének csapatához került át minden olyan jogi vizsgálat, amelynek köze van az alaptörvény-módosításhoz – így többek között a foglalkoztatáspolitikai EU-biztos stábja által hónapok óta vizsgált „röghöz kötés” kérdése is.

Lapunk kérdésére Andor László elképzelhetőnek tartotta, hogy – ha addigra elkészül az elemzés – maga Barroso, vagy Viviane Reding igazságügyi biztos számol be az EP-ben a vizsgálat eredményeiről. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor lehet, hogy csak április végére készül el az elemzés. Az Európa Tanácshoz tartozó Velencei Bizottság információink szerint mindeközben júniusra alkot véleményt a negyedik alaptörvény-módosításról.

Így elképzelhető, hogy megismétlődik a tavalyi forgatókönyv: akkor az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban tárgyaltak Magyarországról, s itt jelentette be Barroso, hogy az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen a jegybanktörvény, a bírók nyugdíjkorhatára, illetve a korábbi adatvédelmi biztos mandátumának megszüntetése miatt.

Úgy tudjuk, a bizottság részéről most értetlenkedés fogadta a negyedik alkotmánymódosítást: nehezen érthető, hogy mikor már nyugvópontra került politikai téren Magyarország és az EU viszonya, akkor miért kell aggodalomra okot adó jogszabályokkal előrukkolni.

Mindeközben Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője ismét a hetes cikkelyben foglalt eljárás megindítására szólított fel véleménycikkében az EUObserver internetes hírportálon. A volt belga miniszterelnök szerint fel kéne függeszteni Orbán Viktor kormányának szavazati jogát. Verhofstadt szerint ezzel nemcsak a magyaroknak, hanem egész Európának tartoznak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.