galéria megtekintése

Tartáshiba

5 komment

Hargitai Miklós

Hadházy Ákos – az a korábbi fideszes állatorvos, aki megismertette az országgal, hogyan működött a klasszikus politikai korrupció elvei mentén a kormánypárt trafikelosztási rendszere, és aki ma már az LMP társelnök-képviselője – egy egyszerű, eldöntendő kérdést tett föl hétfőn a miniszterelnöknek: fenntartja-e azt az állítását, hogy Magyarországon csak az ellenzék beszél korrupcióról, és a valóságban az ország korrupciómentes övezet. Napokkal az után, hogy kiderült, a Világgazdasági Fórum összesítése szerint a negyedik legkorruptabb állam vagyunk a fejlett világban, és alig néhány órával azt követően, hogy véget ért a kvótakampány, amelynek 15 milliárdos költségét sikerült teljes egészében Fidesz-közelben (például minimális olvasottságú, de erősen kormánypárti lapokban és honlapokon) elkölteni, ennél aligha van aktuálisabb közös dilemmánk.

Ráadásul valószínűleg egy óvodás is meg tudná válaszolni, Hadházy ugyanis olyan előzékeny volt, hogy néhány plasztikus példával meg is világította, mit ért a köznyelv korrupció alatt.

A máskor a dörzsöltség és a problémaérzékenység látszatát fenntartani igyekvő kormányfő azonban ezúttal „nem értette" a kérdést, és addig játszotta a nehéz felfogásút, amíg a kérdező képviselő kénytelen volt tudomásul venni, hogy Orbán egy házszabálytrükk bevetésével kimenekül a válaszkötelesség alól. A Fidesz-frakció tapssal és derűvel jutalmazta a produkciót, maga az előadó is látható elégedettséggel vette tudomásul, hogy lám, ezt is megteheti, pedig a szituá­ció még a képernyőn át is mérhetetlenül kínos volt – legalább annyira, mint amikor Hadházy Ákos elődjének, Schiffer Andrásnak a felvetésére kellett (volna) Orbán Viktornak megmagyaráznia, miért nem támogatja az ügynökakták nyilvánosságát.

 

Most annyit tudunk, hogy Orbán számára az ügynökügyhöz hasonlóan a korrupció sem létezik, ezek a témák nem képesek átjutni a felfogóképessége szűrőjén – szemben például a migrációval, ahol ugyan a bonyolultabb összefüggéseket szintén távol tartja magától (azaz nem hajlandó mérlegre tenni például, hogy az-e a nagyobb veszély, ha évente százezer tetterős fiatal elhagyja az országot, vagy az, ha nyilvántartásba kel vennünk néhány menekültet, akik utána az első adandó alkalommal úgyis lelépnének innen), de legalább a problémakör néhány részterületére reagál.

Hogy mennyire kifizetődő politikailag ez a szelektív hozzáállás, arról nyilván a népszavazás érvénytelensége is elárult valamit, és talán a miniszterelnöki jellemrajz is gazdagabb lett egy új színnel: olyan ember irányítja az országot, aki többszöri rákérdezésre sem tudja eldönteni, hogy az elmúlt hat esztendőben találkozott-e már korrupcióval, de habozás nélkül, akár helyettünk is készséggel lemond a döntési jogkörről az energetikában – a paksi bővítés kapcsán –, vagy a gazdaságpolitikában, ahol éppen a szabad kereskedelmi egyezmények keretében készülünk feladni a nemzeti szuverenitás egy jelentős részét (az eddig nem cáfolt indoklás szerint annak fe­jében, hogy az amerikaiak ne firtassák többet a kormányzati korrupciót).

A széttárt kéz és a zavart vigyor többet mond minden szónál. Orbán nem a kérdést nem érti, hanem a választ nem meri a nyilvánosság előtt felvállalni: nem a hallásával, hanem a morális tartásával van baj.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.