Bajnai aktivitása volt még az a pillanat, amikor a DK-projektet érdemi veszély fenyegette. 2013 februárjától kezdve nyár végéig néhány méréstől eltekintve Gyurcsányék a teljes népességben 1 százalékon álltak. Azon év nyarán a DK mindent egy lapra feltéve rajzott ki ismertségnövelő plakátokkal, és számos további tényező miatt, október 23-ra világossá lett, hogy bárki lesz a miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány már győzött – az év végére 3-4 százalékra jött fel a pártja.
Azóta Gyurcsányt minden inkonzisztenciája ellenére sem tudják/akarják máskor oly „kegyetlen" kérdezőnek látszó interjúkészítők ön- és pártkritikus érvelésre vagy politikailag reflexív helyzetelemzésre kényszeríteni. Uralja a beszélgetéseket. 2013–2014-ben sem kérdezték meg tőle, milyen nyilvános mérésre alapozza azt az állítását, hogy „az emberek összefogást akarnak", és azóta sincs „meglőve" például azzal a kérdéssel, miként lehet összeegyeztetni az egykulcsos adó esetleges támogatását a baloldalisággal. Vagy például azzal, miért nincs igaza (szerinte) Kerék-Bárczy Szabolcsnak, amikor az MSZP-vel folytatott vitákban konfliktusról konfliktusra be lehet azonosítani az egykori alelnök által bírált stratégiát. Nem kell állást foglalnia például elutasítottságának mértékével és tartósságával kapcsolatban sem. Nem kell elmondani, mit gondol a PM javaslatáról, amelynek értelmében preferenciális szavazással dőlne el a miniszterelnök-jelölt személye. Gyurcsánynak interjúi után általában nem kell azzal az érzéssel felállnia, hogy megszorongatták, hogy egyes dolgokat át kellene gondolni, indokolt lenne bizonyos önreflexió.
Mindezt csak erősíti, hogy Gyurcsány egyrészt teljesen uralja pártját, s aligha folytat napi szinten érték- és programvitákat, másrészt ellentétben azzal a korszakával, amikor az MSZP elnöke volt, most nem kell sok időt töltenie párton belüli hatalmi konfliktusok rendezésével. A merev (centralizált) struktúrában a párt könnyen irányítható, hatékonyan és fegyelmezetten működik, másrészt viszont kevésbé képes az innovációra.
Holott Gyurcsány nimbusza részben azon alapul, az különböztette meg őt felbukkanásakor a többi baloldali politikustól, hogy a magyar baloldal (köz)politikai agendájának megújításával lépett fel, a nemzetközi szociáldemokrácia főáramához való szervezeti, ideológiai és kommunikációs felzárkózást ambicionálta, és nemcsak legyőzni akarta a jobboldalt, hanem be is kívánta építeni a politikájába a jobboldal sikerességének egyes tanulságait. Továbbá a vezetés revitalizálását ígérte az attól tartózkodó baloldalnak.
A megújulásra, a permanens tanulásra, a korszellemismeret gyakorlására Gyurcsány ma nincsen rákényszerítve. Ha a baloldalnak több esélye lenne a győzelemre, ha nem konzerválódott volna a heterogenitása az összefogás folyamatosan hangzó szólama ellenére, ha pártjának „csak" aktuális vezetője lenne, nem pedig kvázi „örökös politikai tulajdonosa", ha lennének további potenciális baloldali vezetők, politikai személyiségek, akkor Gyurcsány olyan helyzetbe kerülhetne, amilyenre már hívei sem emlékeznek. Az volt ugyanis az az idő, amikor azért figyeltek rá a politikailag érdeklődők, amit mond, és nem azért, mert ő mondja.
Mindez nem azt eredményezi, hogy Gyurcsány elvesztette volna érdeklődését a kortárs baloldal iránt – bár ilyesféle érdeklődésnek túl sok jelét nem adja –, hanem sokkal inkább azt, hogy neki és pártjának elégséges a kéznél lévő, antiorbánista (köz)politikai javaslatokkal élnie. Például a Sokak Magyarországa című DK-s dokumentum is messze elmarad mélységét tekintve azoktól az anyagoktól, amelyek korábbi korszakaiban jellemezték Gyurcsányt és igényeit.
Az innovációt hátráltatja, hogy az nem is szükséges ahhoz, hogy a DK részese legyen a 2018 utáni időszaknak. Sőt, aligha feltételezhetjük, hogy ellenzékben maradása esetén Gyurcsány a harmadik ciklusát is frakció nélkül akarja eltölteni. Megkockáztathatjuk, nincs Gyurcsányék fejében olyan forgatókönyv, amelyben a DK elnöke nem frakcióvezető, nem az, aki folyamatosan nyomás alatt tartja a parlamentben a jobboldalt – már amennyiben a baloldal elveszíti 2018-at. A szocialisták is tisztában vannak vele, nem tudják megakadályozni, hogy a DK ne úgy üljön le a 2018-as választási együttműködésről tárgyalni, hogy ne tekintse elsődlegesnek frakciója meglétét. Erre mai tudásunk szerint külön indulás esetén is megvan az esélye, és nem látszik, hogy ezt bárki megakadályozná.
Kezd axióma lenni, hogy aki Orbánt le akarja győzni, annak előtte Gyurcsányt kell. Ahhoz pedig nem csak program és kommunikációs képesség szükséges, hanem politikai érzék is. Gyurcsány – szemben a magyar baloldal legtöbb politikusával – political animal. Politikusan él, mondatait úgy fogalmazza meg, hogy azoknak inkább jövő, mintsem jelen idejük van, egy későbbi konkrét cselekvés „vázai" – akárcsak Orbánnál.
G. Fodor Gábor a jobboldal „nagyvonalúsága" kapcsán fogalmazza meg, mit is jelent a politikai érzék: „A politikai érzék súgja meg, hogy ebben vagy abban a helyzetben, mi a politikailag lehetséges, illetve kívánatos (továbbá, hogy ami lehetséges, az kívánatos-e, ami kívánatos, az lehetséges-e, illetve mit kell tenni, hogy a kívánatos lehetséges legyen)." Gyurcsány a kívánatos lehetségessé tételében jeleskedik, így kényszerítette ki összefogásba „zárását", így találja meg az egyes kérdésekben az antiorbánista „közepet", így relativizálja az MSZP súlyát stb.
A Magánszféra című műsorból kiviláglik, hogy ez a politikai érzék akkor is ott van, amikor a reszelt káposzta vásárlását „angyalom" megszólítással kezdi, amikor a korábbi modernizátor politikai nyelvet elhagyva a plebejus, populista antiorbánizmus nyelven érintkezik a világgal. S akkor is, amikor ezt (részben megjátszott) önbizalommal adja elő. Politikai értelemben, ha elkezd egy mondatot, azt be is tudja fejezni. Szemben a baloldali politikusok jelentős részével megszólalásai során kevés jelét mutatja a traumatizált baloldali politikus szerepének. Nem szenved együtt a választóival, sokkal inkább mobilizálni kívánja őket.
Mindezt úgy, hogy elutasítottsága érdemben nem csökken, viszont ő határozottan figyelmen kívül hagyja ezt az „apróságot". Szemben Gyurcsánnyal, az ellenzéki politikusok nagy része – azoktól a pillanatoktól eltekintve, amikor Orbán-kritikát gyakorolnak –, saját szerepükről, pártjukról, lehetőségeikről beszélve se nem politikusok, se nem „egyek az emberek közül", hanem sokkal inkább ügyintézők, akiknek az arcára rá van írva a legitimációs krízis, s akik szemérmesen próbálnak erőt mutatni. Gyurcsányt hatalomtechnika terén ez utóbbi politikustípus biztosan nem tudja padlóra vinni.
Aki Gyurcsánnyal is meg akar vívni, annak nem a 2004–2006 közötti baloldali vállalkozót, innovátort vagy a 2006–2009-es válságában kormányzó politikust kell megértenie, hanem a 2011 utáni gyurcsányi aktivitás természetét. Gyurcsány tudatos politikus, hosszútávfutó, még akkor is a racionalitás vezeti, amikor tanácstalanságot tettet. A 2004–2006 közötti Gyurcsány erőteljes kritikusa lenne a 2011 utáni Gyurcsánynak.
Mindebből egy harmadik Gyurcsány születhet, ami őt nem viszi közelebb egy általa levezényelt kormányváltáshoz, de megtermékenyítően hathat másokra.
Az ellenzéknek ma ugyanis „született politikusok" kellenek.
A merev (centralizált) struktúrában a párt könnyen irányítható, hatékonyan és fegyelmezetten működik, viszont kevésbé képes az innovációra.
Böcskei Balázs
politikai elemző
