galéria megtekintése

Egy gyilkos lett 26 évünk szimbóluma

17 komment

Urbán Csilla

A romagyilkosságok pere ugyan Magyarország keresztmetszetét adta, de katarzist nem. Erről írta Vágvölgyi B. András új, Arcvonal keleten című oknyomozó könyvét.


A romagyilkosságok megértéséhez egy egész társadalmi kórképet fel kellett volna rajzolni, állítja a könyvében. Az ön munkája hol helyezkedik el ebben a megértési folyamatban?

Megpróbáltam a társadalmi folyamatot érzékeltetni, ami 2006 őszétől napjainkig tart. A futballhuliganizmus, a 2006-os őszi zavargások, a Magyar Gárda megalakulása fontos szerepet játszott ebben, és ezt látjuk egészen a ligetvédők ellen fellépő biztonsági emberek esetében is. A könyv három részből áll, az első dokumentumok alapján próbálja megfogalmazni, mi is történhetett. A második egy napló, a harmadik pedig olyan anyagokból áll, amelyeket a harmadfokú ítélet után kaptam meg, és feldolgoztam a kulcsszereplőkre lebontva. Van egy rész Kiss Árpádról is, akivel három megbeszélt időpontom is volt börtönbeszélgetésre, de mindet visszamondta.

A könyv fikcióval kezdődik, ezt jelzi is. Nem tartja kockázatosnak azt, hogy az olvasó esetleg a későbbi részeket is fikciónak olvassa?

 

Ez metamodern valóságpróza. Fontosnak tartottam, hogy megérzékítsem a cselekményt, és ne csak az legyen benne, ami a perben elhangzott. A fikciós résznek dokumentum alapjai vannak és a feladata az is, hogy behúzza az olvasót, megadja a bűntörténetérzetet. A hivatalos verzió a jogerős ítélet, de ez a történet ennél több. Bizonyos részei máig feltáratlanok, és erős szándék mutatkozik, hogy azok is maradjanak.

A könyve történetek fénytörésé­ben mutatja be az eseményeket. Hogyan alakult ki az a koncepció, hogy a hangsúlyok inkább az elkövetők és az igazságszolgáltatás, nem pedig az áldozatok felé tolódnak?

Ebben a témában már születtek munkák. Tábori Zoltán Cigány rulett című kitűnő szociográfiában mutatta meg a helyszíneket. Fliegauf Bence áldozati szempontú játékfilmet csinált Csak a szél címmel. Ami engem érdekelt, az a szélsőjobbos közeg, ami ezeknek az embereknek a társadalmi környezete volt. Meglepő módon amúgy legkevésbé Kiss Árpádé.

Vágvölgyi: Veszélyes a kirekesztő beszéd
Vágvölgyi: Veszélyes a kirekesztő beszéd
Teknős Miklós / Népszabadság

Kiss Árpád élettörténete ön szerint szimbólumként is értelmezhető. Sikerült ezt kibontania?

Egy szerbiai filmfesztiválon 2011-ben Hajdu Szabolccsal beszélgettünk. Ő debreceni születésű, és kiderült, hogy Kiss Árpád gimnáziumi barátja volt. Együtt zenéltek, alter művésztehetségnek írta le őt, és úgy gondolta, hogy művészként ő fogja a legtöbbre vinni. Egy olyan ember volt, aki jól indult. Ez metaforája annak is, ami Magyarországgal történt az elmúlt 26 évben, a rendszert váltott közép-európai országok közül ugyanígy a legjobban indult.

A könyvében megjegyzi, hogy a pernek jogi, társadalmi és személyes tanulsággal is járnia kellett volna, de igazából egyik sem következett be. Hol siklott ki ez a folyamat?

Amikor beültem a tárgyalásra, óhatatlanul eszembe jutott az 1882-es tiszaeszlári per, ami marginalizálta az antiszemitizmust negyven évre. Ott egy fordított dologról volt szó, a kisebbséget vádolták meg bűncselekménnyel. Arra vártam, hogy a médiában lesz egyfajta társadalmi katarzis, ami a magyarok és a romák együttélését segíteni fogja.

Elég negatív kép rajzolódik ki a könyvéből. Van esély az együttélésre?

Az oktatás és az iskolai szegregáció megszüntetését gondolom megoldásnak, amire történtek is próbálkozások az elmúlt negyedszázadban. Ez emelheti fel a romatársadalmat a többségi társadalom szintjére. Nekem is van negatív gyerekkori élményem romákkal kapcsolatban. Ez nem egy ártatlan viszony, az olaszliszkai lincselés áldozata, Szögi Lajos és Marian Cozma esete mérgesítettek ezen. Ha ennek a közel tízszázaléknyi polgártársunknak az integrálása nem sikerül, akkor ez olyan társadalmi kataklizmához vezethet, mint amilyen a holokauszt volt vagy Trianon a nemzetiségek vonatkozásában. A magyar állam 1867-től 1918-ig nem tudta érdemlegesen megoldani a nemzetiségek helyzetét. Nagyon veszélyesnek látom azokat a hivatalos szájból elhangzó mondatokat a bevándorlással kapcsolatban, hogy valakik egyszer úgy döntöttek, nagy számú roma kisebbséggel kell együtt élnünk. Ez a beszédmód magyar állampolgárokat rekeszt ki a nemzetből. Az ilyen beszéd visz el olyan szörnyű dolgokhoz, amit megtapasztaltam újságíróként a délszláv háborúk idején. A németországi törökök elleni rasszista gyilkosságok után államelnöki szinten kértek bocsánatot. Itt szőnyeg alá söprést láttunk.

Romagyilkosságok

Hat ember, köztük egy gyerek meghalt és öten súlyosan megsérültek, amikor 2008–2009-ben kilenc helyen intéztek támadást romák otthonai ellen. Az elkövetők Nagycsécsen Nagy Józsefet és ­sógornőjét, ­Illés Évát gyilkolták meg, férjét, Nagy Tibort megsebesítették. Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát lőtték le, miközben a Molotov-koktéllal felgyújtott házból menekültek. Tiszalökön Kóka Jenőt, Kislétán pedig Balogh Máriát ölték meg, 13 éves lányát megsebesítették. Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban, Tarnabodon és Alsózsolcán is támadtak. Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, Csontos István pedig 13 év fegyházat kapott.

Bemutató

Október 9-én a Trafóban látható a PanoDráma Szóról szóra című előadása, amely az első hazai verbatimdráma a 2008–2009-ben elkövetett romagyilkosságokról. Az est második felében mutatják be Vágvölgyi B. András könyvét.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.