galéria megtekintése

Aleppó ítélete

13 komment

Bernard-Henri Lévy

Meg kell állítanunk a vérengzést Aleppóban. Bármi módon, de véget kell vetnünk a város masszív bombázásának, mely válogatás nélkül szedi áldozatait a katonák és civilek között, vagy – ami még rosszabb – kifejezetten és főképp a civilek, a humanitárius szervezetek konvojai és kórházak ellen irányul. Bassár el-Aszad és Oroszország erői egyesült erővel, vadul pusztítják Szíria egykoron legnagyobb városát és környékét.

Követelnünk kell, hogy azonnal álljon el ez a szörnyű fémeső a fürtös bombákkal, a foszforos gyújtóbombákkal, a szír kormány alacsonyan szálló repülőgépeiről a mérsékelt lázadók által ellenőrzött utolsó városrészekre ledobott klórgázos hordókkal. A világnak, a demokráciákkal az élen, válaszolnia kell azokra a döbbenetes képekre, amelyekkel lefesti a városban uralkodó állapotokat az a kevés tanú, aki még Aleppóban tartózkodik.

Azok a döbbenetes képek: kiszáradt, összeaszott gyerekek, megmerevedett testek, a kétségbeesett – és azóta már szintén lemészárolt – orvosok által érzéstelenítés nélkül amputált végtagok; a kenyérért, joghurtért sorban álló asszonyok, akiket rakétatűzzel kaszáltak le, mint 23 évvel ezelőtt Szarajevóban; önkéntesek, akik akkor estek el, amikor túlélők után kutatva ásták a romokat; szemétben, mocsokban tengődő, végletekig kimerült emberi lények, akik búcsúznak az élettől.

 

El kell oltanunk a tüzeket, szét kell oszlatnunk a füstoszlopokat és a gyilkosok példátlanul fejlett harci eszközeiből fejlesztett gyúlékony gázfelhőket.

Cselekednünk kell, mert képesek vagyunk rá. Képesek vagyunk rá, mert bújtak el a szemünk elől, láthatók és elérhetők azok, akik felelősek a vérontásért, a háborús bűnökért, ezért a városirtásért, melyben az emberek ellen elkövetett rémtettek párosulnak a világ legbecsesebb örökségei között számon tartott kulturális értékek, történelmi emlékhelyek elpusztításával. Nem rejtegetik egyáltalán, amit tesznek, a nyílt színen tevékenykednek azok, akik elpusztítják Szíria legkozmopolitább, bámulatosan eleven városát. Tudjuk, kik ők.

Magától értetődik, kikre gondolok: a damaszkuszi rezsimre, amelyet már évekkel ezelőtt úgy kellett volna elintézni, mint Kadhafi rezsimjét Líbiában. Továbbá az iráni rezsimre és mindenekelőtt annak orosz támogatóira. Ezek öt éve szisztematikusan megtorpedóznak minden megoldási kísérletet, amellyel az ENSZ próbálkozik. Jól dokumentált esetekből tudjuk, hogy orosz harci gépek nyíltan közreműködnek Aszad elnöknek a civilek elleni nagyarányú gyilkos akcióiban. A Kreml egyre inkább elszánja magát, hogy Szíriában is a Csecsenföldön „bevált" stratégiát alkalmazza, nevezetesen lehúzni a klotyón mindenkit, akit Szergej Lavrov külügyminiszter „terroristának" minősít.

Marabu rajza

Mindezeket figyelembe véve, nem lehet kérdés, hogy cselekedni kell.

Az Egyesült Államok ugyanúgy tesz, mint három évvel ezelőtt, amikor Obama elnök úgy döntött, nem bünteti meg Aszad elnököt, amiért vegyi fegyvereket vetett be, vagyis átlépte azt a vörös vonalat, amelyet maga Obama húzott meg. Ez – attól tartok – azt jelenti, hogy a föllépés felelősségét főleg, ha nem kizárólag, Európának kell viselnie.

Ez a mi választásunk. Mi meghúzhatjuk itt Európában a mi saját vörös vonalunkat, és figyelmeztethetjük Oroszországot, hogy ha átlép rajta, akkor az ellene elrendelt szankciókat jelentősen meg fogjuk szigorítani, és attól kezdve úgy tekintünk rá, mint a szíriai vazallusai által elkövetett bűnökért felelős országra.

Nyomban kezdeményezhetjük azt is, hogy hozzunk létre olyan nyomásgyakorló, tárgyalásra ösztönző fórumot, amelyen ki lehetne dolgozni egy olyasféle „normandiai formulát", amelyet Francois Hollande elnök és Angela Merkel kancellár sikerrel alkalmazott két évvel ezelőtt az Ukrajna elleni háború idején. Ezzel megállíhatnánk most is az agresszort.

A másik lehetőség az, hogy nem teszünk semmit, belenyugszunk, hogy Aleppó egy második Szarajevó legyen. És akkor – ahogy Francois Delattre, Franciaország ENSZ-nagykövete mondta – azt kockáztatjuk, hogy Aleppó lesz az arab Guernica, és az orosz légierő azt a szerepet tölti majd be Szíria egén, amelyet a német Condor Légió töltött be a Spanyol Köztársaságén 1936-ban. Ebben az esetben nemcsak a becsületünk vész el, de Winston Churchill után szabadon azt is elmondhatjuk, hogy sikerült valamennyi ránk leselkedő aktuális veszélyt a legmagasabb szintre fokozni. Az lesz a kezdet, hogy a nagyvilág passzivitásának közvetlen eredményeként drámai mértékben földuzzad a menekültáradat.

Hol tartunk most? Aleppó ostrom alatt, romokban, a teljesen kimerült várost magára hagyta a világ. Még ellenállnak, állva halnak meg. Ez a mi szégyenünk. A semmittevés bűne. Önmagunk leminősítése. Fejet hajtunk a brutális erőszak előtt. Elfogadjuk azt, ami az emberben a legrosszabb. Aleppó már nem kiáltoz segítségért. Haldoklik, és elátkozza a Nyugatot. Európa pedig kockára teszi a jövőjét, részben az identitását is, mert azok az emberek, akiket nem képes a határain kívül megvédeni, természetesen bebocsátást kérnek.

Megadja magát Európa Aleppóban? Feladja, ami még a lelkéből maradt? Vagy összeszedi magát, fölemeli a fejét, és megteszi, amit meg kell tennie?

Ha Európa nem tudja vagy nem akarja megválaszolni ezt a kérdést, minden egyéb kérdés, minden egyéb válság érdektelenné válik.

A szerző francia író, közéleti személyiség

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.