galéria megtekintése

Jelleg

4 komment

A szerk.

A népszavazás a demokrácia legerősebb intézménye! Demokratikus politikai párt nem mondhatja azt, hogy az emberek maradjanak távol a népszavazástól! Demokratikus kötelességünk szavazni! – Így oktatnak demokráciára a kormányzati megmondóemberek.

Azok oktatnak így demokráciára, akiknek a terrorelhárítói történetesen éppen a népszavazási kampány hajrájában érzik szükségét, hogy beszámoljanak a gyilkos párizsi merénylők és Magyarország kapcsolatáról. Az ő tisztiorvosi szolgálatuk az, amelyik a menekültválság egészségügyi kockázatait is kiveséző kormányzati kampány utolsó napjaiban dönt úgy, hogy ideje bemutatni, milyen jól felkészültek az egészségügyi válsághelyzetre. És azok is ők, akik örülhetnek, mert éppen most ért be a kormányablakok működésének reformja: a hétvégén mindenütt lesz ügyelet, így szavazhat az is, akinek lejártak az okmányai.

Azok oktatnak demokráciára, akiknek a TEK, az ÁNTSZ és a kormányhivatalok mellett az önkormányzatok függetlenségén is át kellett lépniük. Nyílt és burkolt fenyegetésekkel, ígéretekkel vettek rá őket arra, hogy mondjanak le az önkormányzás jogáról, hogy erős hangon szajkózzák a kormányzati propagandát. És ők azok, akiknek a cél érdekében még ahhoz is van gyomruk, hogy cinkos összekacsintással megkérdezzék az embereket az emberek pénzén: akarnak-e közmigránsokat falujukba?

 

Azok oktatnak demokráciára, akiknek még azután is kellettek a tekesek, a Hajdu Jánosok, hogy már övék volt a közmédia is, övék volt itt szinte már minden, övék volt a pénzünk is, amit korlátlanul költhetnek hatalmuk megerősítésére.

Azoknak van képük demokráciára oktatni mindenkit, akik előre eltervezetten, szisztematikusan dolgoztak azért, hogy a mostani választás veszítse el demokratikus jellegét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.