galéria megtekintése

Luxusjobboldal

31 komment


Batka Zoltán

Czinege elvtárs forog a sírjában, Puch ­László pedig tágra meredt szemmel figyelheti a kismagyar politikai trash reality két hőse, Rogán és Matolcsy tündöklését. A NER nagyjai immáron nemcsak teljesen nyíltan, ország-világ szeme láttára csinálják azt, amit nagy elődök évtizedeken át csak suttyomban mertek, de mindjárt csiricsáré, echte balkáni valóságshow-t is rittyentenek hozzá.

Az ellenzékben habzó szájjal luxusbaloldalazó Rogán mi mással menne egy nyíregyházi celeblagziba, mint váltott luxushelikopterrel. Nagyjából a havi fizetése kétszeres értékéért. Matolcsy meg nem csak úgy, suttyomban tömte ki a barátnőjét közpénzekkel (ahogy az eddig is szokás volt errefelé), hanem büszkén felemelte maga mellé jegybanki anyakirálynőnek. Plusz a pereputtyot, ahogy az az általa csodált mesés Keleten divat.

Mindkét versenyzőben közös, hogy korábban már összehoztak egy zsibbasztóan hosszú listát súlyosan korrupciószagú ügyekből. Azonban nemhogy meglapultak volna, de rátettek még egy lapáttal, mivel érzik, hogy Magyarországon a hajuk szála sem fog görbülni, de még szégyenkezniük sem kell. Ebben része van annak is, hogy a korábban korrupcióra, hazugságra oly önérzetesen érzékeny jobboldali tábor mára elveszítette morális tartását. A sorra elkent ügyekkel együtt a jobboldali tábor az évek alatt hozzászokott a szegényedő, immáron szögesdróttal díszített ország közepén terpeszkedő fideszes elit irgalmatlan luxusához és egyre durvább lopásaihoz.

 

ára már teljesen természetes, hovatovább a magyar politikai kultúra szerves része lett, hogy a hazáról, összefogásról meg keresztény erkölcsről hadováló alakok menetrendszerűen kastélyban laknak, és olyan böhöm nagy fekete autóból kászálódnak elő, amit ötvenévnyi fizetésükből sem tudnának megvásárolni.

A jobboldalon már az sem zavar senkit, hogy eltelt jóval több mint hat év, és kiderült, íme, a szisztematikus lopkodáson kívül a kormányoldalnak ugyanúgy nincs semmiféle hosszú távú elképzelése az országról, mint az elődeinek. És nem is lesz, mivel a Fidesz elpusztította minden, kicsit is értelmes közbeszéd lehetőségét. Lénye­gében Való Villává fokozta le az országot, ahol a szereplők szigorúan csak sokkoló hatású tőszavakban társalognak. „Folytatjuk". „Migráns", vagy éppen: „vitrin".

Mondhatnánk, hogy ez az ország súlyos morális és intellektuális válsága, ha lenne még ezeknek a szavaknak itt értelmük. Azonban értelme itt már csak egy szónak van: kétharmad.

Vagy majdnem. Ez a végső érv mindenre, semmi más. A párt Döbrögijeinek harsány gazdagodása és gátlástalan erőfitogtatása is éppen ebből az erőpolitikából fakad. Matolcsy és Rogán ilyenformán egyszerre a rendszer önigazolása, tünete és betegsége. Az egész annyira pitiáner, hogy az ország nagyobb része passzívan nézi. Várja, hogy a magyar pártállami valóságshow sztárjai kiutálják egymást a képernyőről. Mint huszonhat éve. Mert a díszlet változhat, de ez az ország megint csak az, ami volt. És ezek is ugyanazok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.