Simon Pereszt, Izrael tegnap eltemetett korábbi elnökét többen nevezték álmodónak. Arra utaltak ezzel, hogy a karrierje kezdetén héjának tartott politikus képes volt változtatni nézetein, hogy a megállapodás, a kölcsönös előnyök, az együttélés politikáját gyakorolja. Az a világpolitikai gyülekezet, amely tegnap elment temetésére a jeruzsálemi Herzl-hegyre, Peresznek ezt az attitűdjét ismerte el. Azért mentek oda, hogy demonstrálják jelenlétükkel: szeretnék, hogy a dolgok a Peresz által is szorgalmazott kompromisszumos irányban haladjanak.
Az államok, társadalmak tegyenek engedményeket, próbálkozzanak az együttéléssel, csökkentsék a gyűlöletipar tempóját, próbálják megérteni egymást. (Egy izraeli újságíró Peresz arab kapcsolatairól írva kiemelte: a most elhunyt államférfi a kilencvenes években arab országokban tett utazásain mindenütt kereste a találkozást a fiatalokkal, mert meg akarta érteni őket.) Vajon képesek erre a koporsónál találkozó izraeli és palesztin vezetők? A fejlett világ, benne az USA, nagyon szeretne rendezést látni, s ez az érdeke az Európai Uniónak is. Az izraeli–palesztin konfliktus már nem a fő góca a Közel-Kelet általános krízisének, de megoldatlansága alvó bomba.
Hogy mennyire komplex ügyről van szó, azt jelzi, hogy míg Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke delegációval ment a temetésre, addig az izraeli parlament arab képviselőcsoportja távol maradt. Azzal indokolták ezt, hogy a történelmi elbeszélésben, ahol az egyik fél vesztes lett, nem várható el tőle a másik fél győzteseinek ünneplése. Sokszor elmondják, hogy az izraeli arabok egyenjogúságot élveznek, demokratikus jogaikat nem csorbítják, de ezzel együtt ők Pereszben inkább az arabok elnyomóját, mint az arabokkal kiegyezni akaró vezetőt látják. Lehet ezt a fellépést kegyeletsértőnek nevezni, de érdemes-e? A temetésen ott volt Mahmud Abbasz, kezet fogott Netanjahuval, de közben a Gázában uralkodó Hamasz a „harag napját” hirdette meg. A térségben most ennek inkább van szezonja, mint a kiegyezésnek.