galéria megtekintése

Lehet, hogy Budapest mégis szavazhat az olimpiáról

19 komment

NOL

Az országos referendum nem ment át az NVB szűrőjén, de a helyi, budapesti kérdést hitelesítette a fővárosi bizottság. Már csak a Kúria döntése, no meg 140 ezer aláírás hiányzik ahhoz, hogy a nép döntsön. 

Hitelesítette a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerdán azt a helyi népszavazási kérdést, amelyet Erdélyi Katalin, az Átlátszó munkatársa nyújtott be, és amely a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását szorgalmazza. A kérdés pontosan így hangzik:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

 

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ugyancsak szerdán tárgyalta Erdélyi másik, országos népszavazási kezdeményezését, amely a 2024-es olimpiáról szóló törvény visszavonását célozta, de a testület többsége úgy döntött, nem hitelesíti a kérdést, mivel az félrevezető: azt a látszatot kelti, mintha a törvény hatályon kívül helyezésével a pályázatot is visszavonnák.

Korábban az FVB már átengedett egy, az olimpiával kapcsolatos kérdést, de a Kúria felülvizsgálta a határozatot. A legfőbb bírói fórum ugyanis úgy találta, mire sor kerülne a népszavazásra, már benyújtják a pályázatot (ez így is történt), így megtévesztő lenne a pályázat benyújtására vonatkozó kérdés.

Az FVB határozata ellen 15 napon belül kérhet felülvizsgálatot „az ügyben érintett természetes és jogi személy" a Kúriától. Ha a bíróság is átengedi a kérdést, a népszavazás kiírásához a budapesti választópolgárok 10 százalékának aláírását kell összegyűjteni 30 nap alatt. Ez jóval nehezebb, mint az országos népszavazás, ahol 200 ezer aláírásra van szükség, és 120 napos a határidő.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.