Először én is megütődtem azon, hogy Magyarország egy év alatt hat helyet zuhanva immár csak a 69. a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) mintegy 140 országot összehasonlító versenyképességi listáján. Talán túlságosan is hat rám a kormánypropaganda, ami emelkedő GDP-ről, növekvő foglalkoztatottságról, javuló adósságbesorolásról, külföldi gyárak betelepüléséről, egyáltalán, a gazdaság dübörgéséről szól. (Magam ez utóbbit a lehető legközvetlenebb módon tapasztalom. Az ablakom alatt reggelente általában 6 óra 20 perckor elkezd dübörögni a gazdaság talán összes erre alkalmas gépe kábé reggel 8-ig, majd másnap hajnalig rápihennek.)
Magyarország e rangsorban 2001-ben még a 28. volt. Helyezésünk pont a válság idején, 2008–2011 között némi javulást mutatott. Ma már olyan államok előznek be minket, mint Macedónia, Botswana, Kazahsztán vagy Ruanda. A 28 EU-tagból mi vagyunk a 25-ek. Az uniós csatlakozás tehát rontott a helyzetünkön.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mégse Brüsszelre mutogat. Önkritikáról nyilván szó se essék, de szerinte ez az egész rangsorosdi humbug, Rodolfó után szabadon: csak az ő kezét tessék figyelni. Pedig akár még érvelhetnének is. Hisz számos beruházás bizonyítja, hogy a befektetőkért folytatott versenyből esetenként mégis mi kerülünk ki győztesként. Az autópálya menti cégérek miatt nincs mit szégyenkeznünk.
