galéria megtekintése

Női és emberi jogok

10 komment


Miklós Gábor


Ami ezekben a napokban Magyarországon és Lengyelországban történik, az merő kultúrharc. Sőt engedjük meg magunknak: a bejelentett kulturális ellenforradalom immár akcióban. Csakhogy az ellenforradalom elleni forradalom is beindult. A magyar esetben az aktuá-lis kormány totális harcot hirdetett a menekültek befogadása és a megvetéssel emlegetett humanista Willkommenkultur ellen. Ez azonban csak egyik eleme az Orbán által sürgetett konzervatív lázadásnak a politikai korrektség, tágabban az emberi jogok, a női egyenjogúság, a befogadás és a tolerancia kultúrája ellen. Ez az, amit Orbán a minap Lengyelországban a kívánatos „kulturális ellenforradalomnak" nevezett. Vasárnap kiderült: ezzel a jelszóval nem lehet egy egész országot becsapni.

Hasonlót látunk Lengyelországban is. Ott a Fidesz lelki és politikai testvére, a Jog és Igazságosság párt képviselői (PiS) a minap parlamenti tárgyalásra befogadtak egy törvényjavaslatot, amely továbbszigorítaná Európa egyik amúgy is legkeményebb abortusztörvényét. A törvényjavaslat öt évig terjedő börtönnel sújtaná a művi vetélésben részt vevő nőket, és börtönbe záratná az azt végrehajtó orvosokat is. Nem lehetne megszakítani még az erőszak vagy vérfertőzés következtében létrejött terhességet sem. Ahogy a súlyosan sérült magzattal való terhesség, vagy az anya egészségét súlyosan veszélyeztető állapot sem tenné lehetővé az abortuszt. A törvényjavaslat tele van fenyegetéssel, félelem-, sőt gyűlöletkeltéssel. Mindezt az élet jegyében teszik.

A lengyel történet kevéssé különbözik a hazaitól. Ott is azt tapasztaljuk, hogy a túlhatalomhoz jutott szélsőjobboldal minden erejével erősíti jobboldali, tradicionalista táborát. Szövetségeseket keres a még szélsőségesebb, még inkább konzervatív csoportokban. Mind a két párt ennek jegyében keresi a kapcsolatokat a szélsőjobboldali nacionalistákkal. Nálunk a Jobbik idegengyűlölő, rasszista híveit szolgálják ki, Lengyelországban a hasonszőrű nemzeti radikálisoknak udvarolnak. Az egyház egyes követeléseinek kiszolgálása is ennek a taktikának a része. Mindezt a nemzet, a kultúra védelmének ürügyén teszik mindkét országban.

 

Az esős időben is lengyel nők tízezrei mentek hétfőn fekete ruhában az utcára, hogy tiltakozzanak amiatt, hogy fanatikusok határoznának az ő életükről, egészségükről. Természetesen nem az abortusz mellett tüntettek. A művi vetelést önmagában senki sem akarhatja. A nők döntési joga a tét, az, hogy felnőtt emberként maguk határozhassanak a testükről. Lengyelországban a születésszabályozás lehetősége sem mindenütt hozzáférhető, mert helyi politikai, egyházi, szakmai és más nyomásra az orvosok sokasága nem hajlandó fogamzásgátló szereket felírni, vagy ha igen, sok patikus megtagadja ezek kiadását. Eleve szűkös jogokat szüntetne meg tehát a jobboldal. Alapvető emberi jogokat.

A nemzetiszínű álkonzervativizmus, amit Orbán és Kaczynski árul a téveszmék piacán, utálja ezeket a szabadságjogokat. Utálja a női jogokat, megveti a kisebbségi, az emberi jogokat. Ellenségei a jogvédők és azok a kultúrák, amelyek az egyéneket és a kisebbségeket is tisztelik. Lengyelországban a konzervatívok most éppen a nők jogai ellen nyitottak frontot. A gyengébb nem erejét hívják ki maguk ellen. Könnyelmű vállalkozásnak tűnik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.