Szombat este állunk egy belvárosi pince előtt, koncertre jöttünk, de senki nem megy le a fülledt melegbe, inkább kinn dohányzik, beszélget az alig őszi levegőn. A zene még ráér.
Már megint pince. Azt hittem, túl vagyunk már ezen: a Somogyi Béla utca, a Fekete Yuk, az Á meg a többi után a kilencvenes évek végén följöttünk a fényre, aztán tessék, most meg vissza. Kinek áll ez érdekében?
Igazából koncertre is inkább ezért járunk: az álldogálásért, a beszélgetésért. A zene csak zavarna. Vagy két beszélgetés között jó kiegészítő. Két tucat ember kábé, a nyolcvanas évek undergroundjának (ó, megint) kipróbált arcai, sőt néhányan már a hetvenesben is arcok voltak, bár még nem kipróbáltak.
