A válasz:
– Nagyszerű eredmény született.
Jó, az iméntiekben van némi csúsztatás. Hogy mást ne mondjak, azért, mert már a kérdést sem lehetett volna élesben föltenni. Igaz, ezen csodálkozzon az, akinek két anyja van: a rezsim kármentésre és veszteségminimalizálásra berendezkedett kommunikációja az 50-es, 60-as évekre jellemző technikával kizárja azon médiaszereplőket, akik élesben vitatnák meg a kérdést a kormányfővel, cserébe a klasszikus kommunista országokéhoz hasonlítható tömegkommunikációt állít az ügy szolgálatába. Az, hogy az állami-megvett média tudósításaiban nincs „érvénytelenség", vagy az, hogy a megszólalások mindegyike tökéletesen a megrendelő igényei szerint alakul, a legkevesebb ahhoz a pompás, bennünket évtizedekkel korábbra visszaröpítő pillanatsorhoz képest, amelynek során az újságírók elől elzárt eredményhirdetésen a sok szomorú, Orbán Viktor mögött álló politikus minden mondat végén hosszan tartó, viharos tapsot rögtönöz, akárha 1 darab központi bizottság lenne, a falon pedig a Marx, Engels, Lenin.
Mindenesetre releváns, értékelhető válasz nincs.
Segítek.
Függetlenül attól, hogy ki mit gondol kvótáról, menekültről, szolidaritásról – néhány apró vita milyen sokat segített volna –, az eredményjelző táblára felkerült adatokból kinyert tényállás az, hogy a népszavazás érvénytelen és eredménytelen lett.
Ekként a magyar választópolgárok semmire sem hatalmazták föl Orbán Viktort és kormányát.
Ezt politikai kudarcnak nevezik.
Kivált, hogy a játékszabályokat a jelenlegi rezsim alkotta.
S főként, mert hatalom emberemlékezet óta nem fektetett ekkora energiát a választópolgárok meggyőzésére.
Minden más süket duma.
Akárha szegény Cödlinger urat hallanánk.
