galéria megtekintése

Egymás csapdájában a Fidesz és a Jobbik

16 komment


Czene Gábor

Noha a Jobbik partnernek tűnik abban, hogy támogassa a kormánypártokat a kvótanépszavazás utáni – kétharmados többséget igénylő – alkotmánymódosításban, Lakner Zoltán politológus nem veszi biztosra, hogy létrejön az egyezség az alaptörvényről a radikális párt és Fidesz között. Orbán Viktor kormányfő nem mutathatja gyengének magát, Vona Gábor Jobbik-elnöknek pedig az a fő célja, hogy minél inkább egyenrangú pozícióba kerüljön Orbánnal. A kettő kiolthatja egymást – mondta lapunknak Lakner.

A Jobbik részéről a legkeményebb lépés az lett volna, ha az alaptörvény módosításának támogatását a miniszterelnök lemondásához köti. Vona Gábor azonban a népszavazás estéjén éppen a Népszabadság kérdésére közölte, kész tárgyalni Orbánnal, akkor is, ha a kormányfő a helyén marad – emlékeztetett a politológus. A Jobbik elnöke tehát óvatosan viselkedik: nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy frontális támadást indítson Orbánnal szemben.

Ha létrejönne a Jobbik elnöke által javasolt külön találkozó Orbán és Vona között, akkor Lakner szerint ennek a puszta ténye azt jelentené, hogy a miniszterelnök kihívóként jelölte meg a Jobbik elnökét. Vona rá­adásul eljátszhatná, hogy rákényszerítette akaratát Orbánra. Ha nem érne el semmit, akkor mondhatná, hogy „Orbán a hibás”, mert nem a nép akaratának próbál érvényt szerezni, hanem a sajátjának.

 

Másik oldalról – folytatta a politológus – Orbánnak nyilván nem érdeke maga mellé emelni Vonát, és olyan benyomást kelteni, hogy ő bárki nyomására dönt valamilyen kérdésben. A koreográfia ilyenkor az szokott lenni, hogy a kormány végső esetben altatja az ügyet és a „megvett” ellenzéket hibáztatja. Vagyis: a konfrontáció fenntartása maga az eredmény.

Most viszont – folytatta Lakner – túl vagyunk egy népszavazáson, amely nem volt érvényes. Ha az alaptörvény módosítása sem jön össze, akkor Orbán játszmája eredménytelenül ér véget, és ez biztosan jelentős presztízsveszteség okoz.

A baloldal bojkottja miatt bizonytalan, hogy a Fidesznek sikerül-e többpárti egyeztetést összehoznia az alaptörvényről. Ravaszabb megoldás, ha Orbán minden pártelnököt négyszemközti konzultációra hív, így leértékeli a Vona-találkozót. Orbán léphet más területen is, amivel leértékeli a témát. A „migránsozás” ettől még beépül a Fidesz „mitológiájába”, ám a kormány más csatateret alakít ki. Ha nincs alaptörvény-módosítás, Lakner szerint a Fidesz választási ígéretként fogalmazhatja meg: „ha ismét kétharmadot kapunk, mi megváltoztatjuk az alaptörvényt”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.