Szeged, Dóm tér, tűző nap. Bemikrofonozott lábak kopognak a színpadon: az operettszínház tánckara az egyik szteppbetétet gyakorolja. – Úgy tippelem, 40-50 fok lehet itt a napon – mondja Gömöri András Máté, aki a főszereplő Don Lockwoodot alakítja. – Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyen jó szteppcipőm. Összetehetem a két kezem: elkészült egy egészen kiváló a minap. Csakhogy a délutáni próbán annyira forró volt a színpad, hogy amikor lenéztem, azt láttam: a ragasztás egy helyen kezd szétcsúszni. Megfogtam a vasat: tűzforró volt. A cipőm megolvadt.
Az extrém körülmények ellenére a munka vidáman folyik. – Édes teher ez – mondja Gömöri a megjegyzésre, hogy Gene Kelly legendás szerepében kell helytállnia. – Amikor az ember elindul az El Caminón, tudja, hogy hosszú és kemény lesz, de a végén büszkeség tölti majd el. Na, most értünk el ahhoz a szakaszhoz, amikor már látjuk a végét, tudjuk, hogy nagyon jó lesz boldognak lenni a pillanatban, de az utolsó kilométerek a legnehezebbek.
Különösen a zenekarnak: mivel a szervezőknek stílszerűen fel kell készülniük az esőre, a muzsikusok egy zárt konténerben játszanak, nehogy a víz tönkretegye hangszereiket. Így viszont üvegházban érezhetik magukat.
– Ancsa, hát pont olyan legyél, mint amikor hat éve beléptél a színházba! – Ezt az iránymutatást kapta Dancs Annamari, amikor elkezdte megformálni Kathy Selden, a feltörekvő hollywoodi színésznő karakterét. – És tényleg: ugyanaz a lelkesedés, tűz van Kathy lényében! Hálás karakter, tele tettvággyal, lendülettel, sugározza magából, hogy igenis én valaki akarok lenni, alkotni szeretnék. Gyerekkoromban apukámnak videotékája volt, úgyhogy nagyon sok régi hollywoodi filmet láttunk. Amikor tavaly kiderült, hogy castingot tartanak a szerepre, teljesen belelkesedtem: újranéztem a hasonló filmeket, és elkezdtem szteppórákat venni. Kedvencemet, a Good Morning című dalt már énekeltem is angolul egy müncheni gálán. Ha tudtam volna, hogy egyszer eljátszom Kathy Seldent!
Gömöri András Máté is gyermekkora óta szereti Don Lockwood leghíresebb dalát. – Édesapám, a klasszikus vágású, katona- és mérnökember egy délután értem jött az iskolába, és boldogan mesélte, hogy egy vásáron talált egy kétkazettás, díszdobozos kiadványt klasszikus musicaldalokkal, köztük a filmből kivágott Singing In The Rainnel – magyarázza. – Tízéves koromkörnyékén gyakran kimentem, beindítottam az autót, és mosolyogva hallgattam meg.
Gömöri imádja Don életigenlését, azt a képességét, hogy mindig győztes tud lenni: – Ez a kaszkadőrből lett világsztár a sármjával, mosolyával, jó hangulatával hódít, és bánatában is boldog.
A sztepp – vágják rá mindketten, amikor a munka legnehezebb részéről érdeklődünk. – Fáj a lábunk, lejön a bőr a lábujjunkról, kimegy a bokánk. Mi, zenés színházra tenyésztett színészek, bírjuk az ilyesmit, de egy Szegedi Szabadtéri-előadás a mi szakmánkban mégiscsak olyan, akár egy olimpiai részvétel – magyarázza Gömöri nevetve. – Igazi kultfilm ez, világklasszis táncosokkal, akik hamarabb tudtak szteppelni, mint járni – mondja Dancs Annamari. – Felülmúlni, megközelíteni nem lehet. A filmben nagyon sok trükk megvalósítható vágással, egy pillantással varázsolni lehet. Itt mások a paraméterek. Elképesztő egyébként, mi mindent kellett tudniuk a kor színészeinek. Van egy minta, ahhoz fel kell nőni.
A legnyaktörőbb mutatvány – Donald O'Connor Make 'Em Laugh című száma – a Cosmót alakító Kerényi Miklós Mátéé: – Nyaktörés? A színpadon sokkal könnyebb összehozni, mint filmvásznon – nevet a színész, akiről kollégái megsúgták: amikor megkapta a szerepet, elment egy barkácsáruházba, vágatott magának egy falapot, hogy otthon is gyakorolhassa a sztepplépéseket. – Ez egy nagyon jó szám, az ereje abban is rejlik, hogy a filmen lehet szuperközelit adni, a mimikával, grimaszokkal játszani. Csakhogy ezen a négyezres nézőtéren ennek vajmi kevés hatása lenne. De nem is reprodukálni akarjuk a filmet, hanem önmagunkat adni, a mi Ének az esőbenünket, egy olyat, ami most, itt érdekes, izgalmas és vidám tud lenni. A színház a most művészete: ha minden összejön, akár olyan különleges pillanatok is létrejöhetnek, amilyenek még a filmben sem voltak.
Fotók: Veres Vikor
Szeged, Dóm tér, tűző nap. Bemikrofonozott lábak kopognak a színpadon: az operettszínház tánckara az egyik szteppbetétet gyakorolja. – Úgy tippelem, 40-50 fok lehet itt a napon – mondja Gömöri András Máté, aki a főszereplő Don Lockwoodot alakítja. – Az egyik legfontosabb dolog, hogy legyen jó szteppcipőm. Összetehetem a két kezem: elkészült egy egészen kiváló a minap. Csakhogy a délutáni próbán annyira forró volt a színpad, hogy amikor lenéztem, azt láttam: a ragasztás egy helyen kezd szétcsúszni. Megfogtam a vasat: tűzforró volt. A cipőm megolvadt.
Az extrém körülmények ellenére a munka vidáman folyik. – Édes teher ez – mondja Gömöri a megjegyzésre, hogy Gene Kelly legendás szerepében kell helytállnia. – Amikor az ember elindul az El Caminón, tudja, hogy hosszú és kemény lesz, de a végén büszkeség tölti majd el. Na, most értünk el ahhoz a szakaszhoz, amikor már látjuk a végét, tudjuk, hogy nagyon jó lesz boldognak lenni a pillanatban, de az utolsó kilométerek a legnehezebbek.
Különösen a zenekarnak: mivel a szervezőknek stílszerűen fel kell készülniük az esőre, a muzsikusok egy zárt konténerben játszanak, nehogy a víz tönkretegye hangszereiket. Így viszont üvegházban érezhetik magukat.
– Ancsa, hát pont olyan legyél, mint amikor hat éve beléptél a színházba! – Ezt az iránymutatást kapta Dancs Annamari, amikor elkezdte megformálni Kathy Selden, a feltörekvő hollywoodi színésznő karakterét. – És tényleg: ugyanaz a lelkesedés, tűz van Kathy lényében! Hálás karakter, tele tettvággyal, lendülettel, sugározza magából, hogy igenis én valaki akarok lenni, alkotni szeretnék. Gyerekkoromban apukámnak videotékája volt, úgyhogy nagyon sok régi hollywoodi filmet láttunk. Amikor tavaly kiderült, hogy castingot tartanak a szerepre, teljesen belelkesedtem: újranéztem a hasonló filmeket, és elkezdtem szteppórákat venni. Kedvencemet, a Good Morning című dalt már énekeltem is angolul egy müncheni gálán. Ha tudtam volna, hogy egyszer eljátszom Kathy Seldent!
Gömöri András Máté is gyermekkora óta szereti Don Lockwood leghíresebb dalát. – Édesapám, a klasszikus vágású, katona- és mérnökember egy délután értem jött az iskolába, és boldogan mesélte, hogy egy vásáron talált egy kétkazettás, díszdobozos kiadványt klasszikus musicaldalokkal, köztük a filmből kivágott Singing In The Rainnel – magyarázza. – Tízéves koromkörnyékén gyakran kimentem, beindítottam az autót, és mosolyogva hallgattam meg.
Gömöri imádja Don életigenlését, azt a képességét, hogy mindig győztes tud lenni: – Ez a kaszkadőrből lett világsztár a sármjával, mosolyával, jó hangulatával hódít, és bánatában is boldog.
A sztepp – vágják rá mindketten, amikor a munka legnehezebb részéről érdeklődünk. – Fáj a lábunk, lejön a bőr a lábujjunkról, kimegy a bokánk. Mi, zenés színházra tenyésztett színészek, bírjuk az ilyesmit, de egy Szegedi Szabadtéri-előadás a mi szakmánkban mégiscsak olyan, akár egy olimpiai részvétel – magyarázza Gömöri nevetve. – Igazi kultfilm ez, világklasszis táncosokkal, akik hamarabb tudtak szteppelni, mint járni – mondja Dancs Annamari. – Felülmúlni, megközelíteni nem lehet. A filmben nagyon sok trükk megvalósítható vágással, egy pillantással varázsolni lehet. Itt mások a paraméterek. Elképesztő egyébként, mi mindent kellett tudniuk a kor színészeinek. Van egy minta, ahhoz fel kell nőni.
A legnyaktörőbb mutatvány – Donald O'Connor Make 'Em Laugh című száma – a Cosmót alakító Kerényi Miklós Mátéé: – Nyaktörés? A színpadon sokkal könnyebb összehozni, mint filmvásznon – nevet a színész, akiről kollégái megsúgták: amikor megkapta a szerepet, elment egy barkácsáruházba, vágatott magának egy falapot, hogy otthon is gyakorolhassa a sztepplépéseket. – Ez egy nagyon jó szám, az ereje abban is rejlik, hogy a filmen lehet szuperközelit adni, a mimikával, grimaszokkal játszani. Csakhogy ezen a négyezres nézőtéren ennek vajmi kevés hatása lenne. De nem is reprodukálni akarjuk a filmet, hanem önmagunkat adni, a mi Ének az esőbenünket, egy olyat, ami most, itt érdekes, izgalmas és vidám tud lenni. A színház a most művészete: ha minden összejön, akár olyan különleges pillanatok is létrejöhetnek, amilyenek még a filmben sem voltak.
Fotók: Veres Vikor
