Budapest új fokozatba kapcsol (x)

Fejlesztések a Telekom budapesti vezetékes hálózatán

Budapesten immáron második éve nagy erőkkel halad a Telekom nagysebességű, szélessávú internet szolgáltatásának kiépítése, és hamarosan többek között a Hegyvidék polgárai is élvezhetik az eddigieknél még gyorsabb internet minden előnyét, például az interaktív tévé szolgáltatást.

 

Az eddigi fejlesztések eredményeként országszerte már több mint 2,5 millió háztartásban vált elérhetővé a Telekom európai szintű otthoni internethálózata. A menet azonban itt nem áll meg, 2016 végére a Telekom célja, hogy újabb fél millió háztartásba jutassa el az internetezés élményének új korszakát, amelyből június végéig már több mint 400 ezer háztartás lefedése valósult meg. Számos budapesti kerület lakosait is érinti a fejlesztés, köztük, Angyalföld, Kőbánya, Zugló, Újbuda, Óbuda, Józsefváros, Csepel és a Hegyvidék lakosai, összesen több mint, 137 000 budapesti háztartás számára nyílik meg a lehetőség, hogy használhassa a szupergyors technológiát. A fejlesztésekből az agglomeráció sem marad ki, a nyár folyamán befejeződnek a hálózatépítések Pilisborosjenőn, Biatorbágyon és Törökbálinton is. 


Mit jelentenek ezek a fejlesztések a budapestiek számára? 

Elsősorban szupergyors internetet, gyorsabban betöltődő weboldalakkal, jobb letöltési sebességgel; olyan érzést, mintha magasabb fokozatba kapcsolnának a számítógépek. Ez pedig egyszerűbb kapcsolattartást, gyors és biztos kép- és videóletöltést és -megosztást is jelent. Hamarabb letöltődnek az emailek, egyszerűbben és élvezetesebben használhatják majd ez előfizetők a közösségi oldalakat. 

Rengeteg TV-csatornát, szélesebb csatornaválasztékkal, valamint több képernyőn is elérhető filmkölcsönzést.  Élvezhetővé válik az interaktív tévézés számos már meglévő funkciója, mint például a megállítható és visszatekerhető élő adás, a felvehető élő adás, az elektronikus műsorújság, vagy a tévé képernyőjén elérhető változatos interaktív alkalmazások.

Prosperáló vállalkozásokat, mert a szélessávú internet kínálta előnyökből a helyi vállalkozások is profitálnak, hiszen gyorsabbá, rugalmasabbá válik működésük, javul a versenyképességük.


A szélessávú hálózat kiépítésével párhuzamosan, folytatódik a 4G hálózat bővítése is, amely már meghaladta a 97,5%-os kültéri lakossági lefedettséget. A Telekom otthoni- és mobil internetszolgáltatása így már együtt nyújtanak majd feledhetetlen élményeket minden budapesti számára.


További információ a fejlesztésekről a telekom.hu/fejlesztes weboldalon olvasható. 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.