galéria megtekintése

Nagy a zűr Szeremley körül

10 komment


Ábrahám Ambrus

A borász felesége cégénél zár alá vételt rendelt el a bíróság, a gyanú szerint Szeremley Huba a brókerbotrányban károsultakat rövidíthetett meg.

Vagyontárgyakat vett zár alá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember második felében a Szeremley Udvarház Kft.-nél – derül ki a Cégközlönyből. A dokumentum szerint az intézkedést a Veszprémi Törvényszék rendelte el a nem olyan régen még az ország leggazdagabb üzletemberei között számon tartott borász, Szeremley Huba feleségének a cégénél.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a rendőr-főkapitányságot is. Válaszuk szerint „vagyonvisszaszerzés és a bűncselekménnyel okozott kár megtérülése miatt fordultak az ügyészséghez" a vagyonelemek zár alá vételével. Részleteket ugyanakkor nem árultak el, így azt sem, hogy mit és milyen értékben „zároltak", mert mint kifejtették: az ügyben zajlik egy büntetőeljárás.

Mint korábban beszámoltunk róla, Szeremley Huba igen súlyos csalási ügybe keveredett. Az elmúlt év második felében kapott nyilvánosságot, hogy a neves borász és társa a gyanú szerint több százmillió forintot csalt ki elsősorban olyan emberektől, akik a brókerbotrányban elvesztették vagyonuk egy tekintélyes részét. A hírek szerint Szeremley Huba és társa, Rafael Tamás azt ígérhették, hogy az elúszott summát részben vagy egészében képesek visszaszerezni. A gyanú szerint ehhez „csupán" azt kellett tenniük a sértetteknek, hogy egy jelentékeny, több tízmillió forintra rúgó összeget átadnak.

 

Az ígéret szerint a pénz segítségével aztán Szeremleyék megszerzik az összedőlt brókercégek vezetőinek vagyontárgyait, többi között műkincseket, gyémántokat, s egyéb értékeket. Ezek eladásából pedig az „ügyfelek" igényeit ki tudják elégíteni, amellyel a kör lezárult volna. Az Index.hu egy korábbi írása szerint valóban komoly összeget csalhattak ki partnereiktől, ugyanis öt embertől összesen mintegy 83 milliót kérhettek el, míg további személyektől még mintegy 120 millió forintnak megfelelő ­eurót. A feltételezések szerint Szeremley Huba ismertségét és abból fakadó hitelességét vitte az „üzletbe".

Az ország egyik legnevesebb borásza lejtőre került
Az ország egyik legnevesebb borásza lejtőre került
Kertész Róbert / MTI

Ezek után idén nyáron egyszer már zároltak vagyonelemeket a borász feleségének a cégénél, ám a jelek szerint ezt a rendőrség nem tartotta elégségesnek. Így most szep­tember végén újra hasonló lépésre szánta el magát.

A páros egyébként ellentmondásos, míg Szeremley az ország egyik leghíresebb borásza volt, addig Rafael szegedi bűnözői körökből volt ismert.

Az Index egy másik írása szerint 12 éve nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott, mert Kumbor Tibor korábbi szegedi főrendőrrel és társaikkal zsarolással szedtek ki pénzt magánszemélyektől.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.