galéria megtekintése

Végeztek a Malévval, a hitelezők egy fillért sem kapnak

2 komment


Varga G. Gábor

Leállásának ötödik évfordulója körül már törölhetik is a cégjegyzékből az egykori nemzeti légitársaságot. Hitelezői egy fillért sem kapnak.

Elkészült a Malév felszámolásának a zárómérlege – értesült a Népszabadság. Információnkat Jakab Irén felszámoló megerősítette, azzal pontosítva, hogy immár egyetlen olyan függőben lévő ügy sincs, amely akadályozná a felszámolás befejezését, így ezekben a napokban véglegesítik az eljárás mérlegét és szöveges leírását, majd a dokumentumokat beadják a bíróságra.

A törvényszék ezt kiküldi majd a Malév felszámolásába bejelentkezett mintegy 1800 hitelezőnek, melyek közül cirka nyolcszáz külföldi, így ez elég hosszú folyamat lesz. A hitelezők panaszt is benyújthatnak, így ha reálisan nézzük, februárban juthat el a folyamat oda, hogy a Malévet törlik a cégjegyzékből.

Vagyis, a légitársaság 2012. február 3-i leállásának ötödik évfordulója környékén hivatalosan is megszűnhet a vállalat. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű cégek egyszerűsített felszámolására eredetileg 270 napot írt elő a törvény, de aki ezt a jogszabályba írta, aligha tudta, hogy működik egy felszámolás: az ötéves eljárás magyar viszonylatban átlagos, ennél sokkal hosszabb ideig húzódó esetek is vannak. Külföldön is. A Swissair felszámolása még ma is tart, pedig a svájci társaság 2001 októberében ment csődbe.

 

Az utolsó ügyek egyike a Malév mintegy 2,3 millió dolláros követelése volt a légitársaságok nemzetközi szövetségével (IATA) szemben, amelyet per és zálogjog is terhelt, így abból a cégnek nemigen jutott volna. Mintegy ötmillió forintért adtak rajta túl. A felszámolás kezdetekor kétszázmilliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők. A hitelezők egyetlen fillért sem látnak, hiszen ami pénz befolyt a felszámolóhoz, az a dolgozókhoz ment, de az ő követeléseik kielégítésére sem volt elég. Sőt: az alkalmazottak az igénybe vett bérgarancia-forrásokat is beleszámolva, átlagosan járandóságuk feléhez jutottak hozzá. Az állam pedig megkapta ezek közterheit.

A dolgozók és a hitelezők is hoppon maradtak
A dolgozók és a hitelezők is hoppon maradtak
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A vagyon értékesítéséből 735 millió forint folyt be a felszámoló tájékoztatása szerint, a követelésekből 2,6 milliárd, a zálogokból 207 millió – azaz összesen mintegy 3,5 milliárd forint gyűlt össze. A felszámolás költségei másfél milliárd forintot tettek ki, de ennek 77 százaléka bérköltség, hiszen az eljárás kezdetekor a cégnél még több százan dolgoztak, akiknek fizetést, végkielégítést kellett adni. A Malév fénykorában mintegy százmilliárdos árbevételű cég volt, legjobb évében 3,2 millió utast szállított Ferihegy érintésével. Legnagyobb hitelezője az orosz Vnyesekonombank és a gépeket lízingbe adó ILFC volt. A csőd után kezdődött el a fapados forradalom Budapesten.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.