Új taxiskommandóval csapna le a kormány a hiénákra

Januártól fokozottabb ellenőrzéseket ígér a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok körében is az NFM, mivel egy újabb szervezetet is létrehoznak e célra.

Már toborozzák azokat a munkatársakat, akik a képzést követően 2017 elejétől ellenőrzik majd a közúti áru- és személyszállítást végzőket – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A létszámról még nem ismert, és a szervezet neve sem nyilvános még.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság most is ellenőrzik a fuvarozókat, hozzájuk csatlakozik majd az új egység. Ez az NJH alá fog tartozni, amely hamarosan beolvad a NFM-be. Munkatársai a tervek szerint a nap 24 órájában ellenőriznek majd az utakon. Az indoklás szerint azért van szükség az új csoport létrehozására, hogy „a közúti árufuvarozás mellett a személygépkocsis személyszállítással kapcsolatos előírásokat is eredményesebb betartathassák".

A kormány még május 13-án döntött egy újabb szerv létrehozásáról, összhangban a taxis cégek elvárásaival, amelyek szerint a hiányos ellenőrzésnek is szerepe volt abban, hogy a szerintük jogellenesen működő Uber egyre nagyobb teret nyert. A hatóságok pedig részben az ellenőrök alacsony számával magyarázták, hogy kevés Uber-sofőrt értek szabálytalanságon. A kormány lépett, határozatot hozott az új szervezet megalapításáról és finanszírozásáról: az idén 615 millió forintot, 2017-től pedig évi 995 milliót adnak erre a célra.

Július végén az Uber beszüntette magyarországi tevékenységét, de új szervezet talál magának feladatot, mivel nem tűntek el az utakról a taxishiénák, amit a korábbi ellenőrzések is igazoltak. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. dolgozói májusban 298, júniusban 271, júliusban pedig 250 alkalommal ellenőrizték a taxisokat, a végeredmény pedig lesújtó: májusban 205, júniusban 159, júliusban 178 alkalommal állapítottak meg jogsértést (kerülő út, órapörgetés, más tarifa alkalmazása, nyugtaadás elmulasztása, hamis számla kiállítása, pénzvisszaadási problémák, csalások).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.