Jin, jang és Orbán Viktor

2016-07-30 06:47:00

Clinton vagy Trump. Merkel vagy Orbán. Talán véletlen, talán nem, hogy Amerikában és Európában is egy nő és egy férfi testesíti meg a választási lehetőséget. A két nő a befogadást, a toleranciát és az összefogást, a két férfi a félelmet, az elutasítást és a különállást. (Marine Le Pent tekintsük most kakukktojásnak.) Ha csak az amerikai pártkonvenciók zenéiből próbálnánk ítélni: Trump, mint egy bokszoló, a „We Are the Champions!" című Queen-számra vonult be az arénába, míg Clintonéknál Broadway-sztárok énekelték el az Amire a világnak szüksége van, az a szeretet című dalt az emlékezetesen derűs Forrest Gumpból.

A képlet nem is lehetne világosabb. Mindenki pontosan érti, kire kell szavaznia. Aki hisz az emberiségben, a reményben, a fejlődés lehetőségében, az erre. Aki a nyers erőben bízik, netán abban, hogy egy keménymarkú vezető majd megóvja a világ változásaitól, egyebek között a terroristáktól, az arra.

Barack Obama hazai demagógnak nevezte a republikánus elnökjelöltet, ami csak nekünk tűnik viszonylag enyhe szóhasználatnak, az Egyesült Államokban szinte példátlanul durva kiszólás a regnáló elnöktől. Michael Bloomberg volt New York-i polgármester a Demokrata Párt konvencióján arra utalt, hogy nem tartja épelméjűnek Trumpot. Az amerikai Vox honlapján egyenesen úgy fogalmaznak, hogy idén a normális és az abnormális között kell választani.

Ez persze érzelmi megközelítés, ami, ha érthető is, nem feltétlenül helyes. Mert nemhogy egy kontinensen vagy országon, de minden egyes emberen belül is megvan a „jin és a jang": negatív és pozitív, víz és tűz, fekete és fehér. Mindannyian szeretnénk bízni benne, hogy minden jóra fordul, ám ijesztenek minket a 2001. szeptember 11. óta eltelt tizenöt évben történtek, a háborúk, az iszlámra hivatkozó terror, a szegénység és a konfliktusok elől menekülők áradata.

Trump – és Orbán – nem őrült meg. Csupán úgy döntött, hogy a fenti kettősségből a sötétet, a válaszok közül a zsigerit kínálja. Hatalomtechnikai szempontból talán igazuk is van. Tudományos felmérések igazolják a negatív kampányok hatékonyságát. Még az is lehet, hogy tényleg mindig a legrosszabbra, nyáron is a télre kell készülni. Csakhogy az embert nem a rettegés, hanem a remény élteti. Orbán mégis azt mondja, Magyarországnak Trump politikája jelenti az életet, Clintoné a halált. Ha magából indul ki, ez akár még igaz is lehet, de az ország szempontjából az egésznek semmi értelme: egyik se kel reggelente azzal, hogyan árthat nekünk, és egyik sem ment meg minket a ránk leselkedő legnagyobb veszélytől, önmagunktól.

Az élet idén úgy hozta, hogy mindkét nagy amerikai párt ismeretlen terepre merészkedett. A republikánusok egy politikai tapasztalat nélküli milliárdosra bíznák az országot, a Demokrata Párt pedig, ezúttal először Amerika történetében, egy nőre. (Aki mellesleg egész életét a politikában töltötte.)

Ha a világ feleolyan veszélyes hely lenne, mint ahogyan Trump – és Orbán – állítja, a nukleáris arzenál általános kockázatot jelentene egy tudatlan kezdő kezében. Hillary Clinton esetében senki, még az őt szenvedélyesen gyűlölők sem mondják, hogy felkészületlen lenne. Egy politikai reklámot idézve: Ön melyikükre bízná inkább a gyerekét?

álláspont

megosztom twitter kinyomtatom