 |
| Fotó: Molnár Erzsébet |
Mindezek előrebocsátásával nagy örömmel közlöm, hogy Váncsa István az Év Könyve sorozatunk következő, jövő hétfőn megjelenő Gulliver-jelentésének szerzője. Annyit elárulhatok belőle, hogy írásának témája a magyar táltosok témakörében született, s arra a kérdésemre, hogy egy hozzánk tévedő idegen szerinte vajon mit láthat meg abból a magyar világból, amelyet teremtettünk magunknak, s vajon képes-e érvényes megállapításokat tenni róla, Váncsa azt válaszolta: nem hiszi, hogy a földkerekség bármely népével kapcsolatban képesek lennénk érvényes, sőt, értelmes kijelentéseket tenni. Minden nép túl komplex jelenség ahhoz, hogy pár megállapítással értékelhető legyen.
– Egy sokaságon belül egzisztálva a sokaságról nem lehet intellektuálisan értékes gondolatokat megfogalmazni – magyarázta. – Ahhoz kívül kell lenni, valamiképpen el kell távolodni, hogy a véleményalkotást az ember egyáltalán megkísérelhesse. A hangya a hangyabolyról nem tud véleményt mondani, mert nem könnyű mérlegre tenni a szülőhazát. Annyi elfogultság, annyi speciális személyes gondolati háttér munkál bennünk, hogy egy-egy érvényes kijelentés megfogalmazásához kellő objektivitásunk sohasem lesz.
A témától való távolságtartás a szépirodalmi műfajok egyik sajátja, meg is kérdeztem Váncsa Istvánt, hogy ragyogó íráskészségével és sajátos, eredeti világlátásával miért nem vágott bele egy regénybe vagy miért nem írt novellákat, mire azt felelte: – A szépirodalomnak s minden más művészetnek nem célja van, hanem oka. Ez az ok az alkotóban égő leküzdhetetlen kényszer az alkotásra, íróvá az válik, akiben van kifejezéskényszer, akinek muszáj írónak lennie. Ha az ok hiányzik, akkor az, ami létrejön, lóg a puszta űrben, nincsen semmi értelme. Márpedig a motiváció, hogy író legyek, belőlem százszázalékosan hiányzik.
Mivel Váncsa István az Orbán Viktor által megalkotott nemzeti együttműködés rendszerét kemény szavakkal ostorozza az írásaiban, megkérdeztem tőle, hogy szerinte mennyiben hibás egy nép azért a politikai rendszerért, amelyet a nevében ugyan, de a feje fölött létrehoznak? Erre az volt a válasza, hogy egy nép általában véve nem lehet hibás, a „hiba" szó valamifajta felelősséget involvál, amit egyénekkel kapcsolatban érvényesíthetünk, de néppel szemben nem.
Mint mondta, a rendszer, amelyben élünk, azért, és csakis azért alakulhatott ki, mert a nép különféle történelmi okok miatt ennek létrehozására volt képes. – Az itt országoló hatalmi csoportosulás, bűnszövetkezet vagy maffia megtalálta a maga népét, és a nép megtalálta a maga elnyomóit, egymásra vannak utalva, és tulajdonképpen megvannak egymással – fűzte hozzá. – Nyilvánvaló módon az Orbán-rendszer össze fog omlani, de utána űr keletkezik, és az ország népe ebben az űrben előbb-utóbb megtalálja a maga Orbánját, aki talán nem lesz annyira slágfertig, mint a mostani, de az igényeknek meg fog felelni.
Hogy ne szomorúan fejezzük be, végezetül azt kérdeztem tőle, hogy melyik ország érdekelné leginkább, ha a Tudjukkik ügynökeként Gulliverhez hasonlóan a föld bármely népét tanulmányozhatná, mire azt mondta: – Egyetlen országot nem tudok kiemelni, mert nagyon sok érdekel, de tekintettel arra, hogy az ember a hajlott korában inkább nyugalomra vágyik, nagy valószínűséggel Új-Zélandra mennék. Ott békésen tanulmányozhatnám a birkákat egészen addig, míg megtart az Úr.
