galéria megtekintése

A delfinek énekelnek magzataiknak

2 komment

NOL

Amerikai kutatók vemhes delfinek vizsgálatakor úgy találták, hogy az anyaállatok az emberszülőkhöz hasonlóan kommunikálnak magzataikkal, sőt, feltételezik, hogy énekelnek is nekik.

Ahogy az emberek is beszélnek az anyaméhben fejlődő gyermekeikhez (egyes szülők zenét is játszanak magzatuknak), a delfinek is kommunikálnak még meg nem született borjaikkal és talán még énekelnek is nekik. Amerikai kutatók legalább is erre a következtetésre jutottak vemhes delfinek megfigyelése közben.

Mint kiderült, az anyaállat a születést megelőző hetekben elkezd egy különös, fütyülő hangjelzést kiadni, ami különbözik attól a „beszédtől", amivel felnőtt fajtársaikkal kommunikálnak. Sőt, ez a hangsor egészen énekszerű.

Audra Ames, a Dél-Mississipi Egyetem doktori hallgatója, azt mondta a kutatásról a Live Science-nek, hogy feltételezéseik szerint ez a korai bevésődés folyamatának egy fajtája, mely során a születendő delfin már az anyaméhben megtanulja felismerni az anyja hangját.

 

Ez a korai bevésődés az embernél az utolsó trimeszterben figyelhető meg. Ilyenkor a magzat már reagál az anyja hangjára és ezt preferálja minden más hanggal szemben a születés után is.

A delfinanyák már a szülés előtt elkezdenek beszélni borjaikhoz
A delfinanyák már a szülés előtt elkezdenek beszélni borjaikhoz
Wolfgang Rattay / Reuters

A delfinek „bölcsődalát" már korábban is többször megfigyelték, de most először követték nyomon a magzattal majd az újszülött borjúval való kommunikáció fejlődését ugyanannál a családnál.

Audra Ames és csapata egy Mira nevű borjú fejlődését és 9 éves anyjával való kommunikációját követték nyomon a kaliforniai Valejjóban, az ellést megelőző két hónaptól kezdve a születés utáni első két hónapig. A kutatók összesen 80 órányi „delfinbeszédet" vettek fel.

A felvételeken hallható az anyaállat, a borjú és másik öt delfin is, akikkel egy medencében élnek. A lakótársak tanulmányozása azért volt fontos, hogy be lehessen bizonyítani: a nőstény külön hangjelzéseket használ, amikor kizárólag a borjával kommunikál.

A kutatók úgy találták, hogy a nőstény két héttel az ellés előtt kezdte el gyakran hallatni azt az egyedi fütyörésző hangjelzést, amit aztán a szülés után is használt, amikor a borjával „beszélt" – írja a The Telegraph.

Érdekesség, hogy Mira életének első két hetében az anyja még intenzíven ismételgette a saját egyedi hangsorát, s ebben az időszakban a többi delfin csöndben volt, majd mikor az anya abbahagyta a „bölcsődalt", a többiek elkezdték a saját egyedi azonosítójukat megtanítani a borjúnak.

Ames szerint ez azért van, mert a csapat többi tagja nem akarja megzavarni a korai bevésődés folyamatát.

A bébi delfinek egyébként csak két hónapos koruk után kezdik el használni a saját egyedi azonosítójukat, mely nem hasonlít sem az anyjukéra, sem a körülöttük élő többi delfinére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.