Magyarország mától esélyt sem ad a menekülteknek

Mától gyakorlatilag esélyük sincs a Szerbia felől érkező menedékkérőknek arra, hogy az ügyükkel a hatóságok érdemben foglalkozzanak. Déli szomszédunk biztonságos harmadik ország – döntött a kormány, azt üzenve mindenkinek, tessenek ott menedékjogért folyamodni.

 
 
Nagy-Britannia
Beat Richard
Hegyi Iván

Hamarosan betölti a hetvenötödiket, és ma ötvenhat esztendeje, hogy először vezette a brit slágerlistát.

Az első angol rock and rollénekesből – vagy inkább a beat előfutárából – korszakos egyéniség, immár húsz éve Sir Cliff Richard és olyan páratlan előadó vált, aki öt egymást követő dekádban lajstromelső számot jegyzett.

Cliff Richardot úgy emlegették az ötvenes évek végén, mint az angol Elvis Presleyt.

Ez nyilván annak szólt, hogy rock and roll-nótával kapaszkodott fel a slágerlista második helyére, és e dalt (a Move It-et) John Lennon utóbb „az első brit rockszámnak” nevezte.

Arról a szerzeményről viszont, amellyel a Harry Webbként anyakönyvezett Cliff 1959. július 31-én az első helyre ugrott az Egyesült Királyságban, Lennon aligha asszociált egy másik Richardra, Little-re,mert a filmdalnak készült Living Doll végképp brit, és inkább beat-, mint rockmuzsika volt.

Hát még mennyire beatzenének tetszett három esztendővel később az újabb filmdal, a The Young Ones, amely megágyazott az 1960-as évek őrületének!

Erről a korszakos periódusról azt szokták mondani: a Beatles megjelenése hatással volt Richardra is. A valóság azonban alighanem az, hogy mindenekelőtt Richard volt hatással a Beatlesre. Elvégre korábban söpört végig Nagy-Britannián a Cliff Richard & The Shadows-, mint a Beatle-mánia. Sőt az eksztázist eredetileg Richard és a Drifters váltotta ki (az utóbbi nem tévesztendő öszsze a New York-i vokálegyüttessel, amelyben Clyde McPhatter és Ben E. King is énekelt). Cliff évtizedekkel később így emlékezett: „A mi koncertjeinken ugyanúgy sikoltoztak és őrjöngtek, mint az övéiken. A Beatles csak felszította a tüzet...”

Az kétségtelen: a Living Doll eladott példányszáma átlépte a milliós álomhatárt, s az addigi hangzással szakító, gitáros zengés (az időseknek „csörömpölés”) új pályára állította az ifjúság zenéjét.

Olyannyira, hogy a Shadows instrumentális számai, mint az Apache, a Kon-Tiki, a Wonderful Land, a Dance On, a Foot Tapper – addig példátlan módon – szériában kerültek a slágerlista élére. Persze Cliff sem maradt adós. Mindjárt a Living Doll-lemezt követő korongján hallható Travellin’ Light Number One lett, miként 1960-ban a Please Don’t Tease és az I Love You, 1962-ben – az önmagában is mérföldkő The Young Ones mellett – a The Next Time, majd 1963-ban a filmcímadó Summer Holiday. Összesen 14 slágerlista-vezető és 68 olyan számot adott elő, amely a legjobb tíz között volt, a Top Tenben 333 hetet (csaknem hat és fél évet) töltött. S talán még ennél is szebb, hogy az egyetlen férfi énekes, aki öt egymást követő dekád mindegyikében a nyilvántartás legfelső sorában jegyzett dalt mondhatott a magáénak.

Megújult nemegyszer. Hetvenhatban képes volt előjönni az ironikus I’m Nearly Famousszel, három évvel később tizenegy esztendős szünetnek vetett véget azzal, hogy a We Don’t Talk Anymore-ral ugyanúgy az élre került, akár 1968-ban az „eurovíziós” Congratulationsszel. (A „gratuláció” húszéves jubileumán pedig a Mistletoe and Wine-nal tette még meghittebbé a fél világ karácsonyát.) Nemrégiben – 2013 novemberében – már a századik albumát jelentette meg, és a The Fabulous Rock ’n’ Roll Songbook című CD-n, amelyet az amerikai „Music Cityben”, a Tennessee állambeli Nashville-ben vett fel, Chuck Berry, Buddy Holly, Ricky Nelson, Elvis Presley vagy az Everly Brothers számait énekelte. „Így akartam kifejezni tisztelemet azok iránt, akik megteremtették és a magasba emelték a rock and rollt az egész világon” – tette hozzá, bár ezt említenie sem kellett volna.

Októberben hetvenöt éves lesz, és ebből az alkalomból szeptember 26-án brit turnéra indul a húsz esztendeje lovaggá ütött bálvány. A sorozat az írországi Killarneyben kezdődik, és október 12-től a Royal Albert Hallban ér a csúcspontjára. A kultikus londoni színhelyen hat hangversenyt ad a legjobban eleresztett brit zeneművészek egyike, akinek a vagyonát a Daily Telegraph 260 millió fontra becsüli. Ám ez is semmi ahhoz képest, hogy a pályafutás értéke felbecsülhetetlen.

De Cliff igyekszik a földön maradni. „Tudják, mi a legfőbb ambícióm? – kérdezte a közelmúltban egy interjújában. – Hogy a századik születésnapomon is tudjak még teniszezni.”

Hamarosan betölti a hetvenötödiket, és ma ötvenhat esztendeje, hogy először vezette a brit slágerlistát.

Az első angol rock and rollénekesből – vagy inkább a beat előfutárából – korszakos egyéniség, immár húsz éve Sir Cliff Richard és olyan páratlan előadó vált, aki öt egymást követő dekádban lajstromelső számot jegyzett.

Cliff Richardot úgy emlegették az ötvenes évek végén, mint az angol Elvis Presleyt.

Ez nyilván annak szólt, hogy rock and roll-nótával kapaszkodott fel a slágerlista második helyére, és e dalt (a Move It-et) John Lennon utóbb „az első brit rockszámnak” nevezte.

Arról a szerzeményről viszont, amellyel a Harry Webbként anyakönyvezett Cliff 1959. július 31-én az első helyre ugrott az Egyesült Királyságban, Lennon aligha asszociált egy másik Richardra, Little-re,mert a filmdalnak készült Living Doll végképp brit, és inkább beat-, mint rockmuzsika volt.

Hát még mennyire beatzenének tetszett három esztendővel később az újabb filmdal, a The Young Ones, amely megágyazott az 1960-as évek őrületének!

Erről a korszakos periódusról azt szokták mondani: a Beatles megjelenése hatással volt Richardra is. A valóság azonban alighanem az, hogy mindenekelőtt Richard volt hatással a Beatlesre. Elvégre korábban söpört végig Nagy-Britannián a Cliff Richard & The Shadows-, mint a Beatle-mánia. Sőt az eksztázist eredetileg Richard és a Drifters váltotta ki (az utóbbi nem tévesztendő öszsze a New York-i vokálegyüttessel, amelyben Clyde McPhatter és Ben E. King is énekelt). Cliff évtizedekkel később így emlékezett: „A mi koncertjeinken ugyanúgy sikoltoztak és őrjöngtek, mint az övéiken. A Beatles csak felszította a tüzet...”

Az kétségtelen: a Living Doll eladott példányszáma átlépte a milliós álomhatárt, s az addigi hangzással szakító, gitáros zengés (az időseknek „csörömpölés”) új pályára állította az ifjúság zenéjét.

Olyannyira, hogy a Shadows instrumentális számai, mint az Apache, a Kon-Tiki, a Wonderful Land, a Dance On, a Foot Tapper – addig példátlan módon – szériában kerültek a slágerlista élére. Persze Cliff sem maradt adós. Mindjárt a Living Doll-lemezt követő korongján hallható Travellin’ Light Number One lett, miként 1960-ban a Please Don’t Tease és az I Love You, 1962-ben – az önmagában is mérföldkő The Young Ones mellett – a The Next Time, majd 1963-ban a filmcímadó Summer Holiday. Összesen 14 slágerlista-vezető és 68 olyan számot adott elő, amely a legjobb tíz között volt, a Top Tenben 333 hetet (csaknem hat és fél évet) töltött. S talán még ennél is szebb, hogy az egyetlen férfi énekes, aki öt egymást követő dekád mindegyikében a nyilvántartás legfelső sorában jegyzett dalt mondhatott a magáénak.

Megújult nemegyszer. Hetvenhatban képes volt előjönni az ironikus I’m Nearly Famousszel, három évvel később tizenegy esztendős szünetnek vetett véget azzal, hogy a We Don’t Talk Anymore-ral ugyanúgy az élre került, akár 1968-ban az „eurovíziós” Congratulationsszel. (A „gratuláció” húszéves jubileumán pedig a Mistletoe and Wine-nal tette még meghittebbé a fél világ karácsonyát.) Nemrégiben – 2013 novemberében – már a századik albumát jelentette meg, és a The Fabulous Rock ’n’ Roll Songbook című CD-n, amelyet az amerikai „Music Cityben”, a Tennessee állambeli Nashville-ben vett fel, Chuck Berry, Buddy Holly, Ricky Nelson, Elvis Presley vagy az Everly Brothers számait énekelte. „Így akartam kifejezni tisztelemet azok iránt, akik megteremtették és a magasba emelték a rock and rollt az egész világon” – tette hozzá, bár ezt említenie sem kellett volna.

Októberben hetvenöt éves lesz, és ebből az alkalomból szeptember 26-án brit turnéra indul a húsz esztendeje lovaggá ütött bálvány. A sorozat az írországi Killarneyben kezdődik, és október 12-től a Royal Albert Hallban ér a csúcspontjára. A kultikus londoni színhelyen hat hangversenyt ad a legjobban eleresztett brit zeneművészek egyike, akinek a vagyonát a Daily Telegraph 260 millió fontra becsüli. Ám ez is semmi ahhoz képest, hogy a pályafutás értéke felbecsülhetetlen.

De Cliff igyekszik a földön maradni. „Tudják, mi a legfőbb ambícióm? – kérdezte a közelmúltban egy interjújában. – Hogy a századik születésnapomon is tudjak még teniszezni.”

Olvassa tovább a cikket!
Érdemes elolvasni
NOL Piactér