Perdöntő a nyomok rögzítése, úgy mint a robbantáshoz használt hátizsák maradványainak lefotózása és elszállítása laborvizsgálatra, a tetthelyen és annak közelében esetleg hátrahagyott ujjnyomok és „DNS-hordozó" anyagok felkutatása – ilyen lehet például a tettes által hátrahagyott ruhadarab, vagy bármi más, amit puszta kézzel megfogott. Rögzíteni kell továbbá a cipőtalpnyomokat.
„Addig tart a helyszínelés, amíg a szemlebizottság vezetője befejezettnek nem nyilvánítja" – fogalmazott szeptember 25-i sajtótájékoztatóján Papp Károly országos rendőrfőkapitány. És ez, különösen a Teréz körútihoz hasonló nagy port kavart ügyekben így is van. Amit a szemlén nem találnak meg, nem fotóznak le és nem visznek el további elemzésre, az a nyomozás számára örökre elvész.
Az általunk megkérdezett egykori nyomozásirányítók szerint
már az első órákban fel kell tudni állítani a legvalószínűbb verziókat arra, hogy mi történhetett és miért.
Rendőröket ért támadások esetén mindig is az elsők között vizsgálták, hogy milyen ügyekben jártak el, kikkel szemben és milyen ügyekben intézkedtek. És persze a magánéletüket is.
A Teréz körúton megtámadott rendőrök esetében mindkét verziót kizárták a tettes lehetséges indítékai közül. Ahogy a terrortámadást is, amit a nekünk nyilatkozó volt rendőrök harmadikként jelöltek meg a vizsgálandó lehetséges indítékok között. Terrortámadás esetén vagy előtte érkezik valamiféle fenyegetés a rendőrségre vagy más állami szervhez, illetve a sajtóhoz, vagy azt követően jelenti be valaki, hogy ő adott megbízást a merényletre. Ilyen ez esetben nem történt.
Egyidejűleg a helyszíneléssel megkezdődik a tanúkutatás. A bűntény helyszínétől folyamatosan távolodva a nyomozók sorra becsengetnek a házakba, üzletekbe, hogy nem láttak, hallottak-e valami gyanúsat. Nemcsak az lehet érdekes, hogy a bűntény pillanatában (közvetlen előtte és utána) ki mit látott és hallott.
Feltételezhetően
a robbantó a merénylet előkészítése során többször megfordult a későbbi tetthelyen.
Megnézte, hol helyezheti el a bombáját, hogy amikor működésbe hozza, őt ne sebesítse meg, csak a célba vett rendőröket, és persze azokat, akik éppen rosszkor voltak rossz helyen. Ezért könnyen megeshet, hogy valaki napokkal a merénylet előtt látta az illetőt.
Budapest egyik legjobban bekamerázott része a Nagykörút, mégsem sikerült egyetlen térfigyelő kamerának sem azonosításra alkalmas képet készítenie a tettesről. Ez persze korábban sem volt másképp. Itt a robbantó nyilván szándékosan viselt olyan sapkát, amely a fél arcát kitakarta, majd amikor menekülés közben „átöltözött", egy kapucnis felsőt vett magára, s annak a kapucniját húzta a fejébe.
Mégsem haszontalanok a kamerák. Ha sikerült azonosítani a felvételeken, hogy ki robbantott, attól kezdve már csak azt az alakot kell követni. Ha nem is alkalmas a felvétel az illető azonosítására, a kamerák képein követve őt, kiderülhet, hol szállt fel valamelyik buszra, metróra, villamosra, vagy ült be egy autóba. Másfelől láthatók, és kis szerencsével felkutathatók azok is, akikkel út közben találkozott. Ők tanúként további fontos adatokkal szolgálhatnak.
Arra, hogy a rendőrség és az ügyészség máig nem hozta nyilvánosságra a robbantó menekülési útját, az általunk megkérdezett rendőrök szerint több magyarázat is lehetséges. Elvesztették a nyomát, de ezt taktikai megfontolásból nem akarják az illető tudomására hozni. Túlságosan lassan haladnak a térfigyelő kamerák felvételeinek digitális feljavításával. Az sem zárható ki, hogy már szorul a hurok a tettes nyaka körül, ezért nem adnak ki vele kapcsolatban érdemi információkat.
Már, ha valaha is nyilvánosságra hozzák a tettes „menekülési útvonalát". Egyelőre a nyomozás érdekeire hivatkozva ez ügyben nem mondanak semmit.
A 2008 decemberében Budapesten nyomtalanul eltűnt Ophélie Aurélie Bretnacher útját végig tudta követni a rendőrség a belvárosi Portside bártól egészen a Lánchíd pesti hídfőjéig. Ott volt egy fekete lyuk, amit nem láttak be a kamerák. Akkor a rendőrség így kért segítséget. A lány holttestét egyébként két hónappal később találták meg a Dunában. Ha őt tudták követni a kamerákkal, a rendőrök támadóját miért nem?
Rutinszerűen átnézik a korábban robbantásos bűncselekmény elkövetéséért, robbanóanyag birtoklásáért gyanúsítottként
kihallgatottak nyilvántartását, függetlenül attól, hogy az abban szereplőket később elítélték-e vagy sem. Ellenőrzik azokat a
szélsőségeseket, aki a titkosszolgálatok ügynökei szerint akár csak a csoportjukon belül is korábban robbantásos merénylettel, rendőrök megtámadásával fenyegetőztek, vagy efféle terveket szövögettek. Még azokat is kikérdezhetik, akiket a robbantás előtt kevéssel csuktak le egészen más bűncselekményekért.
És persze a Magyarországon élő délszlávháborús veteránokat, a volt légiósokat, akik a hadseregben a rendőrség speciális alakulatánál vagy bányáknál robbantástechnikát tanultak, robbanóanyagokkal foglalkoztak. Teszik ezt annak ellenére is, hogy eddig
még soha nem került ki ezekből a körökből az elkövető.
Minden rendőr (és persze a titkosszolgálatok tisztjei is) „terepre küldi" az összes besúgóját. A hivatalosan közölt ezer rendőrön és számos ügyészen kívül így még több ezer besúgó is vadászik a robbantóra.
Többen állítják (még szerkesztőségünkben is), hogy a robbantóról megjelent fotók alapján ők bizony felismernék az illetőt, ha az ismerősük, szomszédjuk volna. Sokan nem is értik, hogy a tízmilliós jutalom miatt miért nem jelentkeztek már a robbantó ismerősei?
Nos, először is nem tudhatjuk, hogy nem jelentkeztek. A rendőrség és az ügyészség nem hozott nyilvánosságra semmit az ügyben eddig kapott 492 bejelentés tartalmáról. Ahogy azt sem tudni, mi látható a rendőrség honlapjára feltöltött 30 amatőr felvételen sem.
Nem zárható ki, hogy már többen is feldobták az illetőt, vagy legalábbis azt, akit tettesnek hittek.
Azonban az egykori nyomozásvezetők tapasztalatai szerint az emberek nagy többsége nem hívja a rendőrséget, ha a környezetéből olyasvalaki hasonlít a tettesre, akiről ők maguk nem feltételezik, hogy „képes lenne ilyet elkövetni".
