galéria megtekintése

Saját útját járja a vak komondoros Balogh lánya

Nagyné Balogh Csillát, a felfüggesztett börtönbüntetés miatt a polgármesteri posztról lemondani kényszerült Balogh József lányát választották vasárnap Fülöpháza polgármesterének.

Június 21-én dőlt el, hogy időközi polgármester-választást kell tartani a Kecskeméthez közeli, 946 lakosú Fülöpházán, mert jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság a település polgármesterét, Balogh Józsefet. Nem mentesítették előre a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, így le kellett mondania. Ő „a komondoros Balogh", aki 2013 áprilisában egy lakodalomból hazatérve, ittasan súlyos sérüléseket okozott élettársának.

Védője a bíróságon úgy érvelt: mind élettársa, mind a falu lakossága megbocsátott Baloghnak. A falubeliek 2014-ben újraválasztották polgármesternek, élettársa pedig visszaköltözött hozzá, a tárgyalásokra is elkísérte. A bíróság szerint azonban nem jelent enyhítő körülményt, hogy a társadalom jelentős része elnéző a családon belüli erőszakkal szemben.

Sokan úgy vélték: Baloghnak továbbra is döntő befolyása marad Fülöpháza ügyeire. Ezt a feltételezésüket látták megerősítve, amikor a lánya, Nagyné Balogh Csilla versenybe szállt a polgármesteri posztért. A háromgyermekes fiatalasszony függetlenként jelöltette magát. Idén augusztus 26-áig a fülöpházi és kerekegyházi közös önkormányzati hivatal fülöpházi kirendeltségvezetője volt.

 

Egy nappal a megválasztása után arra kerestünk választ: mennyiben a saját érdemei miatt, mennyiben apja befolyása okán kapta a legtöbb szavazatot. Nagyné Balogh Csilla ugyanis elsöprő többséggel győzött. Megválasztásán 66 százalékos volt a részvétel. Ugyan három jelölt volt, Kalapos Mária a Magyar Munkáspárt jelöltje azonban csak azért indult el, hogy forogjon a pártja neve. Lesi Árpád, az egyik helyi képviselő volt az alternatíva – a 496 leadott szavazat közül 113-at kapott.

Nagyné Balogh Csilla nem tagadja meg édesapját, elfogad tőle tanácsokat is, de a saját útját szeretné járni
Bús Csaba / Népszabadság

Csaplár Tibor alpolgármester, aki Balogh lemondása óta vitte az ügyeket a községházán, megjegyezte: kevesebben voksoltak Lesire polgármester-jelöltként, mint amennyivel, 128-cal, képviselői mandátumot szerzett. Nagyné Balogh Csillára 371-en szavaztak.

Akiket megszólítottam Fülöpházán, valamennyien azt mondták: nem az apja, hanem a jelölt személyes tulajdonságai miatt esett rá a választás. Apját korábban 39 százalékos részvétel mellett választották meg, most 27 százalékkal többen voksoltak. Szinte mindenki kapcsolatba került vele – kirendeltségvezetőként ugyanis hozzá mentek az emberek ügyes-bajos dolgaikkal. 2013. március 1. óta, amióta sokkal kevesebb ügyet intéznek helyben, az önkormányzati kirendeltségekre nagyobb feladat hárul. Többnyire az akták utaznak, nem az emberek – de rengeteget számít, mennyire szakszerű és kedves az ügyintéző.

Balogh József volt polgármestert elítélték, mert ittasan megverte az élettársát
Bús Csaba / Népszabadság

Nagyné Balogh Csilla azt mondta: tart a sajtótól, hiszen gyakran őt magát is megbélyegezve, diszkriminálva csak úgy emlegették, mint „az asszonyverő Balogh lányát", sok cikkben a saját nevét le sem írták. Hozzátette: kislánykora óta ismerik a faluban. Felsőfokú végzettséget szerzett, és nagyon komolyan vette a köztisztviselői munkát. Az sem titok, hogy apja polgármestersége idején részt vett a döntések előkészítésében, hiszen őnála minden létező lakossági probléma megjelent.

A polgármesteri programja is erre épült: tíz összefüggő pontban határozta meg azokat a pragmatikus célokat, amelyeket a 2019-es helyhatósági választásig el akar érni. A foglalkoztatás javul, Kecskemét környékén nagy fejlesztések vannak. De van mit javítani az egészségügyi alapellátáson, az utak minőségén, az idősek helyzetén, a helyi közösségek működésén. Szeretné maga mögött hagyni, ami az elmúlt években történt. Nem tagadja meg az édesapját, elfogad tőle tanácsokat is, de alapvetően a saját útját szeretné járni. Úgy véli, ehhez szavazott neki bizalmat a fülöpháziak többsége.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.