Tévesen hivatkozik a cikkemre (Szólásszabadság, alkotmány, nemzetközi jog) Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke (Mindazonáltal). Szerinte nem volt véletlen, hogy - bár elleneztem a neonáci rendezvények megtartását - tartózkodtam attól, hogy jogszerűnek minősítsem a Hess-tüntetést betiltó rendőrségi határozatot. Kádár ezek szerint azt feltételezte, hogy fenntartásaim voltak a határozattal szemben. Nos, nem voltak, csupán másról szólt a cikkem. Nem a gyülekezési joggal, hanem a véleménynyilvánítási joggal foglalkoztam, és nem a rendőrség, hanem az Alkotmánybíróság határozatait vizsgáltam.

A BRFK jogszerűen járt el, amikor teljes szövegösszefüggésében értelmezte a gyülekezési törvényt, és figyelembe vette "mások jogainak és szabadságának" várható sérelmét is. Jogszerűnek tartom azt is, hogy a főkapitányság tekintettel volt azokra a nemzetközi jogi előírásokra, amelyek nem engedik meg hazánkban a fasiszta szervezetek működését, és büntetni rendelik a faji gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését. A gyülekezési jog nem abszolút jog, hanem a magyar és a nemzetközi jogi normák szerint egyaránt korlátozható. A Fővárosi Bíróság is jogszerűnek tartotta a rendőrség álláspontját, hiszen elutasította a "Béke Mártírja emlékmenet" szervezőinek felülvizsgálati kérelmét.

Kádár András jól látja, hogy a gyülekezési törvény szövege enyhén szólva nem tökéletes, és jó lenne módosítani. De nem hiszem, hogy egy ilyen törvényt a módosításáig hátralevő években-évtizedekben abszurd módon kellene értelmezni. Csak abszurdnak lehet ugyanis nevezni a Helsinki Bizottság álláspontját, miszerint a rendőrségnek tudomásul kellett volna vennie a tüntetés megtartására vonatkozó bejelentést, majd pedig azon nyomban feloszlatnia a menetet, amint elindul.

A gyülekezési törvény szűk nyelvtani értelmezésével persze el lehet jutni ilyesféle következtetések levonásához, de nem vagyok biztos abban, hogy a jogalkalmazónak akkor is ennél az értelmezési módszernél kellene maradnia, ha az ilyen konklúzióhoz vezet. Egy civil jogvédő szervezet persze minden komolyabb következmény nélkül előterjeszthet jogdogmatikailag hibátlannak tűnő javaslatokat, hiszen csak a véleményét hangoztatja. A rendőrségnek azonban emberi és politikai értelemben véve egyaránt nagy horderejű döntést kell ilyenkor hoznia, mégpedig annak tudatában, hogy annak következményei az egész magyar társadalomra kihatnak.

Kádár azt írja, hogy ha a Helsinki Bizottság más álláspontra helyezkedik, és nem tiltakozik a rendőrség döntése ellen, akkor "felbomlik a jogállam szövete. Ha nem védjük meg a jogot, nem lehetünk biztosak benne, hogy a jog majd megvéd bennünket, amikor szükségünk lesz rá". Én azonban úgy gondolom, hogy nem csupán és nem feltétlenül a jogon, hanem az azt alkalmazó hatóságokon és igazságszolgáltatási szerveken múlik, hogy kellő időben védelemben részesülünk-e vagy sem. Ezért inkább annak a rendőrségnek és a bíróságnak a védelmében bíznék, amely a magyar és a nemzetközi jog normáinak együttes értelmezésével és alkalmazásával a jövőben is úgy jár majd el, mint most. Különösen akkor, amikor majd szükségünk lesz rá.

Szívesen kitérnék még arra a Papp László Tamás által jegyzett cikkre is (Lex Hess), amely a nevem említése nélkül bírálja a tüntetés betiltásával kapcsolatban korábban, még a rendőrségi döntés nyilvánosságra hozatala előtt, szóban kifejtett álláspontomat. A publicista a gyülekezési és a véleménynyilvánítási szabadság meghatározott esetekben történő korlátozásával szemben a "virágozzék száz virág" elvét részesítené előnyben, a Hess-menetek és a hasonlók tudomásul vételének kötelezettségével. Állításainak lényegét azonban a Helsinki Bizottság egy másik munkatársa, Tóth Balázs már frappáns ellenérvekkel cáfolta (A nácizmus tiltása: kötelességünk). Ezért most csak annyit szeretnék Papp cikkével kapcsolatban megjegyezni, hogy vele ellentétben én nem tudok magam elé képzelni "békés fasisztát", ahogy demokrata diktátort vagy humánus orgyilkost sem.

A szerző nemzetközi jogász