Magyarország majd hetedik évtizede halogatja. Minél későbbre toljuk, annál tovább és ártóbban örökítjük az antiszemita mérget a mindenkori új nemzedékbe.

Hölgyem, Uram! És ha Ön születik cigánynak?

Petíciót köröztetnek, hogy a történész Jeszenszky Géza oslói nagykövetet hívják vissza, váltsák le, törjék kerékbe, tegyék kalodába, állítsák pellengérre – ki-ki vérmérséklete szerint követel…

Kijön egy ember a templomból, imaházból, zsinagógából – és összeverik... Nem számít, ki miként éli napjait, hány éves, milyen a haja-szeme színe, sovány vagy kövér, vidám vagy melankolikus, minden lében kanál vagy visszahúzódó, férfi vagy nő, szerelemsóvár vagy puritán, könyvbúvár vagy kétkezi foglalatosságú, szóval ez mind mellékes – nekiesnek elbutított, tudatlanságukban magukra hagyott suhancok. Leteperik, hasba rugdalják – mert zsidó.

A z egyik közszolgálati televízióban (Duna) a hetekben sugároznak egy többrészes „dokumentumfilmet”, melynek címe: Háború a nemzet ellen.

Mi, az Országgyűlés képviselői – tudatában lévén annak, hogy a múlt feltárása és az abból fakadó következtetések levonása; egyfelől az emberek és egyes csoportjaik, illetve az egész társadalom ellen a Horthy-nacionalisták-irredenták-soviniszták uralma alatt elkövetett bűnök és azok elkövetői megnevezése, elítélése és a tettesek lehetőség szerinti jogi felelősségre vonása, másfelől e bűnök elszenvedőinek biztosított elégtétel megadása; a horthysta rendszer vezetői által viselendő felelősség hangsúlyossá tétele; a demokrácia és a diktatúra, a helyes és a helytelen, a jó és a rossz közötti világos különbségtétel nélkül nem teremthető szilárd alapzat az alkotmányos rend biztonságos működéséhez –Magyarország első, a jogállam követelményei szerint elfogadott Alaptörvényének érvényesülése érdekében kinyilvánítjuk az alábbiakat:

A holokauszt emlékének ápolása – mind kiemelkedően szomorú alkalmakkor (mint most, a magyar zsidók halálba deportálásának előszobáját jelentő gettósítás évfordulóján), mind a hétköznapokban – bizonyos „holokausztrecepciós normák” figyelembevételét igényli. Ebben az írásban megpróbálom megfogalmazni ezeket.

A dohányzás/nemdohányzás sose csituló konfliktusában Magyarországon különös helyzet állt elő. A kormány és teljes ellenzéke – felhagyva a WHO és az EU elvárásainak való megfelelés előző kormányok általi halogatásával – a közjót együtt látszik felkarolni. Szigorítani kívánják a nemdohányzókat védő törvényt.

Mint ismeretes, a közszolgálati rádió és televízió elzárkózott a Jobbik politikai reklámüzenetének közreadásától. Ezt azzal indokolták, hogy a hirdetés, melyben szerepel a „cigánybűnözés” kifejezés, a kisebbséggel szemben gyűlöletet kelt, tehát alkotmánysértő. Az Országos Választási Bizottság, majd a Legfelsőbb Bíróság az elutasítást jogszerűtlennek ítélte.

Az Író azt hitte, ébren van. Pedig – bár a rövidebb nappali szendergéseit is gyakran színezte efféle bódulat, s számos történetét így élte át jó előre,– hasonló furcsaságot, papírra vetésük előtt, sohasem fogott ki.

Létezik egy, elnevezésében a lelki egészség védelmére szerveződött internetes szövetkezés. Interaktív felületére, ahogy ez szokás, regisztrálás után lehet írni. A regisztrált tagok jelentős része pszichiáter (közülük számosan meghatározó alakjai hivatásrendjüknek, egyikük – ezen a weben – a főmoderátor). Akkor jártam pórul, amikor hitem szerint közre tartozó magándolgaimban – leigazolásomat követően – megkerestem őket.

Lépjünk túl azon, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (az OPNI-t) felszámolták. Helyes volt-e vagy sem - ez most már így van.

Az alább olvasható levelet kínban, a zsidónak minősítettségük miatt meggyilkolt, illetve meghurcolt felmenőim iránt érzett gyászomban fogalmaztam. Mert ezt az érzésemet – minden bizonnyal elhamarkodottságból vagy előkészítetlenségből adódó – félreérthető fogalmazásával súlyosan sértette egy általam nagyon tisztelt, megalapozott nemzetközi hírnévnek örvendő hazai szellemi tekintély.