Hogy Ángyán Józsefről miért kellett az MTI-nek – a kérészéletű Napraforgó blogra hivatkozva – tévinformáció­kat terjesztenie, az a földbérletügy sorjázó szabálytalanságai nyomán a napnál világosabb: a cél meggyőződésem szerint az állami hűbérbirtok építéséről a legtöbb információ­val rendelkező kormánypárti politikus hiteltelenítése volt. (Mellesleg nem csak az övé: a távirati irodának egy füst alatt a lavinát elindító Szabó Rebeka LMP-s képviselőt is sikerült betolnia a lopott kabát alá, néhány olyan hamis állítással, amelynek a kontrolljához elég lett volna egy telefonhívás.)

Első pillantásra számomra kevésbé egyértelmű, hogy mit akarhatott az állami hírgyár a Fellegi-féle minisztérium aláírás-hamisítási sztorijának felplankolásával. Ám ami eddig az utóbbi esetről kiderült, az nem csak a média­ipar bennfenteseit kell hogy gondolkodóba ejtse: a két ügyet a tények ellenőrzésének elmaradása, a szakma elemi szabályainak ellentmondó szócsőszerep vállalása, illetve a háttérben a politikai érdek és a lejáratási szándék felsejlése kapcsolja össze.

Sokat elárul az Orbán-kormányról, hogy már az első „igazi” kormányátalakítást meg sem várva távozott belőle az a két szakpolitikus, akik a leginkább jövőorientált stratégiai ágazatokat, a földet és az energiát­ felügyelték. Holott egyikükről sem mondható el, hogy szembekerültek volna azzal, amit ezeken a területeken a kormányprogram nemzeti érdekként definiált: Ángyán következetesen képviselte a családi gazdaságok, a helyben termelők és a fenntartható mezőgazdaság érde­keit, Bencsik János pedig az import helyett a nagyobb mértékű önellátásra, a megújulók „helyzetbe hozására”, a sokféle energiaforrásra és az árakat leszorító versenyre alapuló energiapolitikát. Most pedig – annak ellenére, hogy a kormányzat azon képviselői közé tartoztak, akiknek az emberi és a szakmai tisztességét azok sem vonták kétségbe, akik nem tartoznak a Fidesz-tábor kemény magjához – egykori hátországuk botrányoktól hangos, és mindkettejükre olyan sanda gyanúsítások árnyéka vetül, amelyeknek a megfogalmazásában az MTI kulcsszerepet játszott.

A hamis(nak mondott) miniszteri aláírások a távirati iroda híre szerint a közvetlenül Bencsik alá tartozó (és az ő lemondásával egy időben lefejezett) klímapolitikai főosztályon születtek, és egy olyan papírra – egy bírósági ítélet amúgy kötelező végrehajtását okiratba foglaló határozatra – kerültek rá, amelyet teljességgel értelmetlen lett volna meghamisítani. Tehát nem volt tét. A perdöntő részleteket elhallgató hír eddigi egyetlen következménye, hogy folt esett annak a szűk szakértői körnek a hitelességén, akik értik – és indokolt esetben bizonyára szóvá is teszik majd –, mit művel a kormány a szén-dioxid-kvótákkal, illetve az azok értékesítéséből származó, elvben csak a légszennyezés csökkentésére fordítható bevételekkel.

Merthogy természetesen ez az ügy is a pénzről, a pártközelben elkölthető milliárdokról szól. Meg arról, hogy a kormányzati ellenőrzésű hírüzem a kormánykörökön belüli, egyre kíméletlenebb csatákban is éles fegyver lehet.