Kompromat 2012: Rejtélyes blogon sározzák Ángyánt

Az MTI egy ma regisztrált blogra hivatkozva sározza Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárt. Az MTI-vezér szerint azért szemlézték, mert van hírértéke; Ángyán szemenszedett hazugságnak nevezte a róla megjelenteket.

14 óra 20 perckor jött ki az MTI híre, amely Ángyán József "igazi arcára mutat rá". Az MTI a Napraforgoblogra hivatkozva azt írta, hogy Ángyán József azért távozott a tárcától, mert "két haverját" felmentette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – idézi fel a Kettős Mérce

Emlékeztet: a hír egy blogra hivatkozik, amelyet 16 óra 30 percig senki nem talált az interneten, aztán meglett. A blogon mindössze egyetlen bejegyzés, az Ángyánról szóló található, és néhány komment, melyek egyike éppen azt firtatja, hogy hogy történhetett, hogy a dokumentumok és hivatkozások nélküli bejegyzést szinte azonnal átvette az MTI. A portál is felveti a kérdést, hogy "vajon az MTI szerkesztői hogyan találtak meg három és fél óra alatt egy olyan blogot, ami ma alakult, egy bejegyzése van, nem dobja ki a google. És miért tekintik a benne leírtakat hiteles hírforrásnak?"

A kérdéses, Kinek a zsoldosa Ángyán József? című bejegyzés szerint Ángyán József személyes kötődései miatt kifogásolta a kormányzat birtokpolitikáját. "A volt csákvári állami gazdaság földjei körüli vita kulcsszereplője egy bizonyos Viszló nevű polgártárs, akiről az államtitkár egy szót sem ejt, pedig sok száz hektár állami földet kezel. Ő áll az államtitkár úr mögött – pénzzel és hatalommal. Vele ad ki közös könyvet az LMP képviselője, Szabó Rebeka, aki az államtitkár tanítványa. Kíváncsian várjuk az államtitkár reakcióját, amikor Viszló úr földjeinek felosztására sor kerül. Viszló Levente közismerten a Haraszthy nevű volt SZDSZ-es államtitkár embere. Haraszthyt a Fidesz győzelme után elküldték a minisztériumból, és most Viszló fizeti – feleségestül, hibernálva őt a reménybeli jobb időkre. Így kerül a népi Ángyán foltnak az LMP-SZDSZ-es zsákra" – írják. Az MTI szerint a blogszerző ezzel Viszló Leventére, a Vértesi Natúrparkot üzemeltető Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány elnökére, illetve Haraszthy László volt környezetvédelmi államtitkárra utal.

"Rejtélyes okokból arról sem beszél az államtitkár, hogy a Lepsény határában lévő földek vitájában partnere és csendestársa Ácsné. Az az Ácsné, aki több száz (650) hektár állami földön gazdálkodik (Mellesleg a földkiírások idején tiltakozott az állattartási kötelezettség ellen, mondván, ilyen körülmények között ők nem is pályáznak.). Ideje volna azt is szétosztani a helyi gazdák között" – áll még a blogban.

A bejegyzés szerint a volt államtitkár rokonai miatt is érintett a földügyekben. "És végül a kajászói földek ügyében sem az a zavaró, hogy az államtitkár nem tesz említést a faluban élő rokonairól, hanem az, hogy nem írja meg az igazat a Kajászó határában lévő földek lényegéről. A köztudottan Jobbik-aktivista négy család a választási kampányban nyíltan megfenyegette a választókerületi fideszeseket".

A Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel közölte: általában nem kommentál blogbejegyzéseket, mindenesetre a témával kapcsolatos tényeket, fejleményeket figyelemmel kíséri és megvizsgálja.

Tévedések a blogban

Az állítólagos blogbejegyzésben meglehetősen sok téves állításra bukkanhat a figyelmes olvasó. Haraszthy László a WWF Magyarországtól, azaz a "szakmából" került a környezetvédelmi tárcához, és semmilyen formában nem kapcsolódott az SZDSZ-hez. Viszlói Levente a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány vezetője. Haraszthy élettársa, Rodics katalin a Greenpeace GMO-programvezetője, vagyis aligha igaz, hogy "Haraszthyt feleségestül Viszlói fizeti". Az sem helytálló, hogy Szabó Rebeka LMP-s képviselő Ángyán tanítványa lenne, illetve, hogy közös könyvet adna ki a volt államtitkárral – ez ügyben az ökopárt már helyreigazítást kért az MTI-től, és vizsgálatot kezdeményezett azzal kapcsolatban, hogy ki felelős a közmédiában elkövetett újabb súlyos normasértésért.

Ángyán: Szemenszedett hazugság

A Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára szemenszedett hazugságnak nevezte a róla szóló blogbejegyzést.  A napraforgoblogon megjelent bejegyzésben "foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Ángyán József.

Az MTI közlése szerint szerda délelőtt, már a bejegyzés feldolgozásakor keresték a fideszes képviselőt, de nem érték el. Ángyán József szerda késő délután nyilatkozott az MTI-nek, de az elkészült anyag kiadásához végül nem járult hozzá. Később közleményt küldött, amelyet a nemzeti hírügynökség kiadott. Ebben Ángyán József kifogásolta, hogy az MTI egy ismeretlen blog egyetlen bejegyzéséből "hírt kreált", anélkül, hogy annak tartalmát ellenőrizte volna. Hasonló kifogásokat fogalmazott meg Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese is, egyúttal cáfolva a blog állításait Szabó Rebeka LMP-s képviselőről.

Belénessy: Van hírértéke

A politikus nyilatkozatára válaszolva Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója közölte: a hírügynökség azért dolgozta fel a blogbejegyzést, mert hírértékűnek ítélte. "Ezt támasztja alá a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozata is" - utalt Belénessy Csaba a tárca tájékoztatására, amely szerint a minisztérium a témával kapcsolatos tényeket, fejleményeket figyelemmel kíséri és megvizsgálja.

A hírügynökség azt is közölte, hogy csütörtök reggel az MTI telefonon kereste Ángyán Józsefet, hogy fejtse ki álláspontját. Ezt a kérést e-mailben is eljuttatta a fideszes politikushoz. Ángyán József eddig nem válaszolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.