Olvastam a Népszabadságban dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára véleményét (Tényleg rokkantország?). Tökéletesen egyetértek vele, néhány ponton azonban kiegészíteném az általa kifejtett „igazságokat”.

A Dávid úr által említett, még munkaképes rokkantnyugdíjasok, akik feketemunkát végeznek, az általa képviselt vállalkozók „fekete”-alkalmazásában állnak. Munkavállalásuk e formáját nem ők teszik lehetővé, hanem azok, akik zsebből fizetik őket.

Tudjuk, hogy a „svarcban gályázók” havi ötvenezerért végeznek nyolcórai munkát, szabadság nincs, cafeteria nincs, teljesítménykövetelmény ugyanannyi, mint a hivatalosan alkalmazottaknak. Igen, ők csalók. Csalásukkal pár ezer forint szja-t spórolnak meg, miközben a vállalkozó ennek többszörösétől fosztja meg a szerző által méltán sajnált közös kasszát. Ráadásul ezek a vállalkozók a zsebes fizetésre valót számla nélküli eladásokból szerzett „feketepénzzel” fedezik. Bátran elmondhatjuk, hogy nem a svarcban gályázók fogják fel „sármos csibészségként” a dolgot, hanem a vállalkozók, akik nélkül a feketefoglalkoztatás nem volna lehetséges, és akik sokszorosát keresik ezen a bulin az állam kárára.

Nem tudom, milyen fogalmai vannak a főtitkár úrnak a rokkantnyugdíjakról, de az biztos, hogy akik 40–60 000 forintos ellátást kapnak, azok még a svarc keresettel együtt se „markukba nevetve” veszik föl az ellátást, hanem azon gondolkodnak, miből vesznek kenyeret a hónap végén.

A szerző adó- és járulékkedvezményeket óhajt a vállalkozók ösztönzésére és nyugdíjmegvonást a feketén munkát vállalóknak. Legyen így. De a törvény előtti egyenlőség okán ha az egyiktől mindent elveszünk, vegyünk el a másiktól is mindent.

Tiltsák el örökre – némi (visszatartó erővel nem bíró) pénzbüntetés helyett –a vállalkozástól azt a személyt vagy céget, aki feketén foglalkoztat, így büntetvén a nagybani tolvajt, s csak ezután büntessék a kicsiben csalókat.

A szerző a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének igazgatója