Friss Róbert (Kötőszövet, február 8.) „az áporodott nacionalizmus”-nak „a Fidesz részéről korábban szívesen látott jelképeiről” ír, melyeket mára „kisajátított a Jobbik”, mely egyebek mellett „Horthy Miklós, Wass Albert, Teleki Pál, Prohászka Ottokár, Tormay Cecile, Hamvas Béla szobrai”-t vizionálja a magyar közterekre. Feltehetőleg hamarosan meglátjuk, hogy a Fidesz valóban lemondott-e az avítt nacionalista jelképekről. Azt viszont már most is látjuk, hogy a Jobbik tudatlanságból alaptalanul rossz társaságba keveri Hamvast. Ő ugyanis egyáltalában nem osztotta az itt szereplő másik öt személy eszméit. Először is két világháború harcmezőit megjárva gyűlölt minden parancsolgatást, erőszakot, masírozást, egyenruhát.

Azután: nem véletlenül volt első igazi szellemi társa a Sziget-körben az antifasiszta Kerényi Károly; a többi potenciális szoborfigurával szemben ő sohasem volt antiszemita. Nem csak azért, mert fiatal írófelesége, Kemény Katalin zsidóként 1939 után üldözött lett, akivel 1944 őszétől katonaszökevényként együtt bujkált.

Apám, Tábor Béla – magyar zsidó gondolkodó, később Hamvasnak haláláig egyik legjobb barátja – ukrajnai munkaszolgálatosként 1942-ben például nyílt levelezőlapot kapott tőle, a magyar honvédtiszttől, melyben reményét fejezte ki, hogy rövidesen otthon megismerkedhetnek. Hamvas – aki 1948-tól haláláig a bolsevik diktatúrában csak az asztalfióknak írhatott – Karnevál című regényében a nyilas zsidóüldözést szörnyűségként ábrázolja, egy pamfletjében az „SS-desperado”-t tartja a legalantasabb embertípusnak. És harmadszor: kifejezetten antinacionalistaként nemcsak a Horthy-korszakot vetette meg, hanem a magyarkodó provincializmust en bloc. Magyarsága ahhoz a közösséghez, helyhez és nyelvhez való hűséget jelentette számára, amelybe beleszületett. Interview-jában az egyedül igaz XX. századi magyar és világtörténelmi eseménynek tartja az 56-os forradalmat, de utána azt mondja: „Ha győzött volna, akkor se lett volna más, sőt. Akkor jöttek volna a magyarok.”

Hamvas tradicionalista volt, az újkortól kibontakozó tudományos szellem ellenfele – ám közben az „elfajzott” modern irodalom és művészet nagy híve és méltatója. A tömegdemokrácia, a baloldaliság és az emberek anyagi boldogításának eszméiben nem hitt – de remekül megértette magát az egyszerű emberekkel.

A Hamvast kiemelten tisztelő legközelebbi író- és művészbarátaim között egyaránt akad konzervatív-fideszes, szabadelvű és újbaloldali szemléletű. Spiró György pedig épp e lap hasábjain írta le, hogy a Karnevál a legjobb magyar regény. Nyilván a jobbikosok között is szép számmal vannak Hamvas-rajongók – ám már a protojobbikos sajtóban több glossza nehezményezte, hogy sajnos „még Hamvas is baloldali volt”. Pedig nem volt az: csupán egy rossz társaságot kerülő szellem és ember.

Tábor Ádám író

A főváros címere