Persze, sajnos nem mindegyik hozzászólás ilyen. Valki László az egyik mondatomat - "ahogy van ártalmatlan drogos, úgy van békés fasiszta is, bizarr és morbid színfoltja a demokráciának" - azzal intézte el, hogy "én nem tudok magam elé képzelni békés fasisztát, ahogy demokrata diktátort vagy humánus orgyilkost sem". Valki felfogásával nyilván haló poraiban is egyetértene Michell Palmer szövetségi igazságügy-miniszter és McCarthy szenátor. Annyi különbséggel, hogy ők békés kommunistát nem tudtak elképzelni. Palmer 1919-1920-ban, McCarthy pedig az 50-es évek legelején indított boszorkányüldözést a kommunisták (anarchisták, kommunalisták, általában a szélsőbalosok) ellen. Manapság ezen időszakokat szinte mindenki az USA történetének legsötétebb fejezetei közé sorolja.

Olyan ártatlan polgárokat hurcoltak meg, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy rokonszenveztek a Szovjetunióval, tagjai (vagy szimpatizánsai) voltak a kommunista pártnak, bírálták a kapitalizmust. Viszont soha nem vettek részt erőszakos szervezkedésben, nem akarták illegálisan megdönteni a rendszert, szovjet kémek sem voltak. A végzetük az lett, hogy a kormányuk nem volt hajlandó elismerni a békés rendszerkritika szabadságát. Mikor Valki kijelenti, hogy "békés fasiszta nincs", akkor tudtán kívül létrehozza a totalitárius összeesküvés-elméletek antitotalitárius verzióját. A jobb- vagy baloldali diktatúrák véres tombolásának csúcspontján is úgy vélték a rendszer működtetői: békés zsidó vagy burzsuj nincs. Faj- vagy osztályidegenként az összes gyilkos szándékú ellenség. Ha békésnek, passzívnak látszanak, csak ravaszul álcázzák magukat. Valki természetesen nem akar minden fasisztát elpusztítani, csupán jogaiban korlátozni. Hiszen ha békésen vonulnának is, az csak agyafúrt kaméleontrükk lenne. Ez tőrőlmetszett konspirációfóbia. Persze nincs kétségem afelől, hogy a hithű fasiszták ujjonganának, ha a polgári demokrácia agonizálna (nb. a kommunisták is), hiszen ennek gyakran hangot is adnak. De valaminek a passzív óhajtásáért senki nem büntethető. Csak azért, ha jogsértő eszközökkel tesz is valamit. Ha X. nyilvánosan kijelenti: "De jó lenne, ha Y. meghalna!", a nyilvánosságban kitörne a jogos felháborodás. De X. ezért nem büntethető. Ha viszont X. felbiztatja Z.-t, hogy "ölje meg Y.-t", az már a jogba ütközik. Morálisan vitán felül áll, amit Valki állít, hogy ti. "nincs békés fasiszta." De politikai diagnózisként ez már erősen vitatható, jogilag pedig semmiképp nem lehet igaz.

Tóth Balázs álláspontja (A nácizmus tiltása kötelességünk, szeptember 2.) már a morális fundamentalizmus kategóriájába tartozik: "A náci eszmék nyilvános hirdetése politikai filozófiailag azért nem tolerálható egy liberális politikai közösségben, mert annak végső alkotmányos alapértékét tagadja: az egyenlő emberi méltóságot, ráadásul annak legdurvább formájában, a faji alapú megkülönböztetés útján. Elvitatva egyes társadalmi csoportoknak nemcsak az egyenlő emberi méltóságát, de adott esetben még az élethez való jogát is. (Az ő nyelvükön: 'Dögöljön meg az összes zsidó, cigány, buzi stb.' A liberális politikai közösség természetesen nem lehet a többség zsarnoksága, de a nácizmus tiltása nem a többségi moralitás jogi kikényszerítését jelenti, hanem a politikai közösség erkölcsi alapjainak védelmét, jogi eszközökkel." Szerintem viszont erkölcsi sérelmeket nem lehet (és nem szabad) jogi erőhatalommal orvosolni. Különben jöhetnek a keresztények, hogy büntessék a magzatok élethez való jogát, a haldokló élet szentségét elvitató, tagadó s ezzel a keresztény méltóságba tipró abortusz- és eutanáziapárti tüntetőket. Hogy szerintem a terhességmegszakítás, a kegyes halál és a náci haláltáborok közé nem tehető egyenlőségjel? A hívők szerint viszont igen. Tehát úgy vélik, egyik pártolása ugyanúgy szankcionálható, mint a másiké. Ki dönti el, hogy csak az egyiket büntetik vagy mindkettőt? Talán az, hogy épp melyik párt van többségben? Nem látja Tóth Balázs, hogy a morális rendőrállam kiépülésének veszélye csak úgy hárítható el, ha a keresztény hívektől a liberálisokig mindenki elfogadja: morális sérelmek nem rendezhetőek a bíróságon?

Tóth Balázs megfogalmazza a sérelemtézist is: "...azzal nem lehet lezárni a vitát, hogy az erőszak egyértelműen kárt okoz, míg a nácivonulás nem, mert ez egyszerűen nem igaz: aki zsidóként, homoszexuálisként, romaként maga is szenvedett koncentrációs táborban, vagy akinek kivégezték, elgázosították a hozzátartozóját, annak igenis sérelmet okoz, ha mások ugyanazokat az eszméket hirdetik nyilvánosan..." Erre liberális demokrata nem mondhat egyebet, csak azt: a szabadságnak ugyanúgy megvannak a kockázatai és mellékhatásai, mint akármely gyógyszernek és műtétnek. Aminek nincs mellékhatása, annak főhatása sincs. Doktriner antifasiszták az ordas eszmék terjedésének leírására gyakran használják a járványanalógiát. Csakhogy ez épp a "békés nácizmus" legalitása melletti érv. Ugyanis, ha tökéletesen csíra- és vírusmentessé akarjuk tenni a tágabb lakóterünket, azzal épp az immunpáncél kialakulását gátoljuk. A demokrácia- és jogállamképessé gyengített (de attól persze még undorító) "náci bacikra" szükség van, hogy folyamatos ostrommal erősítsen, ellenállóvá tegyen bennünket a nála veszélyesebb, halálos náci kórokozókkal szemben. A vértelen rendszerkritikát gyakorló jobb- és baloldali szélsőségesek a demokrácia tűzfalának legális hackerei. Tevékenységükkel rámutatnak védelmünk gyenge pontjaira, és - akaratuk ellenére is - hozzájárulnak azok kijavításához. Nem tetszik amúgy, hogy Tóth a zsidó, a meleg és a roma közösség üldözött tagjainak összességét egyfajta kollektív érverősítő hitbizománynak tekinti. Honnan tudhatja, hogy nincs olyan zsidó, meleg, roma, aki az őt (és/vagy hozzátartozóit) ért szenvedés, üldöztetés dacára is hű maradt liberális elveihez, és csak az üldözést, a pogromot, az erőszakot tiltaná, az ordas eszmék jogilag békés propagálását nem?

A Tóth Balázs által is képviselt jogfetisizmus szerint az eszme üldözése automatikusan visszaveti az erőszakot. Képviselői új jogszabályokat követelnek, illetve régiekből próbálják kiolvasni az eszmék üldözésének lehetőségét. Nemigen zavarja őket, hogy ilyesmi nincs bennük. Vagy ha van, akkor az végletesen elavult és betarthatatlan. Nem is tartották be soha. Tóth a párizsi békeszerződést lobogtatja más nemzetközi szerződésekkel együtt. A békeokmány esetében nem biztos, hogy joggal, de a rasszizmus elleni, nálunk '69-ben ratifikált nemzetközi egyezmény esetében elméletileg, jogdogmatikailag alighanem megáll, amit állít. Ugyanis abban "törvény által büntetendő cselekménnyé nyilvánítják a faji felsőbbrendűségre vagy gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését..." Csakhogy ezt betű szerint - vagyis hogy minden rasszista, szélsőjobboldali, gyűlölködő párt betiltandó - kizárólag a kommunista diktatúrák alkalmazták. Demokratikus ország egy sem. Mindenütt működnek (és jogszerűen működhetnek) legális raszszista szervezetek. Még az ilyen dolgokban nagyon rigorózus Németországban és Ausztriában is vannak szabadon masírozgató, "hagyományőrző", katonásdit játszó nácik. Van ellenük jogszabály, csakhogy a demokratikus régiókban ezeket a kutya sem tartja be. Talán azért, mert rájöttek: emberi jogokat sért, betarthatatlan (mint a prostitúciót tiltó egyezmény) s az illegalitásba szoruló, a konspirálásba beletanuló szélsőségesek veszélyesebbek, mint a legálisak.

"Marx nem egyfajta totalitárius diktatúra eszmei alapjait fektette le, míg a Mein Kampfban Hitler igen, így a szocializmusról, mint eszmeáramlatról lehet olyan értelmezést adni, ami összhangban van az egyenlőségelvű politikai filozófiával, ezzel szemben a nácizmusról nem. Mutasson valaki egy központi jelentőségű marxi tételt, amely cáfolja ezt a kijelentést!)" - követeli Tóth. Mutatom: "...csak egy eszköz van a régi társadalom halálfájdalmainak, az új társadalom szülési fájdalmainak rövidítésére, egyszerűsítésére, koncentrálására, csak egy eszköz: a forradalmi terrorizmus." (Karl Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1849. május 19.) Ettől persze a marxizmus (a leninizmus, a sztálinizmus, a maoizmus) terjesztése ugyanúgy nem lehet jogi bűn, ahogy a nácizmusé sem az. A vörös csillag tiltása éppúgy tekintélyelvű pótcselekvés, mint a horogkereszté.

Mellesleg szólva: a párizsi békeszerződésre jó érzésű demokrata nem hivatkozik semmilyen kisebbségvédelmi kontextusban. Ugyanis ez volt az a békeszerződés, amely "elutasította a kisebbségvédelem két háború közötti formáinak elfogadását és a békeszerződésekbe való beiktatását." (Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Napvilág Kiadó, 282. o.) "Az legyen a célunk, hogy a faji kisebbségek asszimilálódjanak azokban az országokban, amelyekben élnek, ne pedig az, hogy fennmaradjanak." - fogalmazta meg a nagyhatalmak célját Lord Samuel Hood brit delegátus. (Uo.)

Sajnos kevés hely maradt Eparu Krisztián felvetéseinek (Szélmalomharc, szeptember 15.) megválaszolására. Ő lényegében a "gyűlölethipnózis" tézisét fejti ki: "A szélsőséges szabadelvűek nem ismerik el a szó és a tett összefüggését (a szólásszabadság fölülírja az általános szabadságot) ... A szélsőséges szabadelvűség mindenhol átértékelésre szorult, akárcsak az eredeti laissez-faire gazdaságelmélet... A népakarat, a nép szava nem kívánhatja önnön megsemmisülését - erről őt legalább meg lehet kérdezni -, inkább újrafogalmazza a szabadság eszméjét, egyedi korlátokat szab annak, túlélése érdekében." Kicsit nyögvenyelősen, de ugyanaz fogalmazódik meg itt, mint Bartus László minapi ÉS-cikkében: "...a jobboldali politikusoknak szembe kell nézniük azzal, hogy a 'Magyarország gyarmat', 'Magyarország legyen a magyaroké', 'a magyarok rabszolgák saját hazájukban' stb. kezdetű szólamok egyenesen vezetnek a sorozatgyilkosságokhoz." Tehát, marxista zsargonra fordítva: az eszme is lehet büntetendő, hiszen a széles néptömegek tudatába jutva anyagi (itt: romboló, gyilkos) erővé válik. Az eszme által hipnotizált tömeg aztán nem demokratikusan kér, de vesz, ragad, lincsel. Csakhogy: ez nem axiomatikus, nem törvényszerű, hanem sokkal lazább oksági viszony. Mert az eszmék nem egyenesen, hanem sok áttételen, mellékösvényen, kitérőn, zsákutcán, egyéni útválasztón és útelágazáson át vezet(het)nek tettekhez. A "fasisztabűnözés" tézise lényegében a kapudrogelmélet adaptált verziója. Egy füvezés egyenes út a heroinhoz, egy zsidózás pedig a haláltábor/sorozatgyilkosság nyitánya. Bizony a valóság sokkal bonyolultabb. Attól, hogy a rasszisták csőlátásúak, mi azért továbbra is nézzük őket széles sávon. Az, hogy közülük egyesek a tettek mezejére lépnek, nem vetíthető ki a kollektív bűnösség elve alapján mindenkire. Egy erőszakra, indulatra hajlamos embert sem lehet pusztán azért előre börtönbe zárni, mert nagyobb eséllyel követ el testi sértést, mint az átlag. Ahogy az eszméket és követőiket sem. És egyetlen gyilkos se hivatkozhasson arra, enyhítő körülményként, hogy én kérem szépen a gonosz eszme terjesztőjének hipnotikus parancsszavára cselekedtem. Frászt. Az egyéni felelősség mindenekfölötti jogelv egy demokráciában. Ordas eszmék nem üldözhetők, csak ordas tettek és a rájuk való felbujtás.

A szerző közíró