Száz menekült kapott munkát, százmilliókért kampányoltak ellenük

Nagyjából száz menekült kapott munkát Magyarországon az idén – erről a nemzetgazdasági tárca államtitkára adott tájékoztatást. A migránsokkal szembeni gyűlöletkampányra sok százmilliót költött a kormány, de ezek szerint kár volt félteni tőlük a magyar munkavállalókat.
„Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" – egyebek mellett ilyen óriásplakátokkal üzent még a nyáron a menekülteknek a kormány. Mára viszont kiderült, hogy közülük csupán százan kaptak Magyarországon munkát – írja a Magyar Nemzet.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese a szocialista Kiss László írásbeli kérdésére közölte, hogy idén 101 fő menekültként elismert személy foglalkoztatásának megkezdését jelentették be a munkáltatók a munkaügyi kirendeltségeken. De azt is hozzátette, hogy 66 menekült munkaviszonyát megszüntették.

A válaszból nem derül ki, hogy van-e átfedés a két csoport között. Ha ugyanis van, akkor még kevesebben lehetnek azok, akik ténylegesen dolgoznak, tehát – a hivatalos kommunikáció szerint – elveszik a magyaroktól a munkát.

A lap emlékeztet rá, hogy nyáron több mint háromszázmillió forintért indított plakátkampányt a kormány (ez a magyarokat a munkájuktól megfosztó migránsonként hárommilliót jelent). Ékes magyar nyelven hívták fel a menekülők figyelmét például arra, hogy „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!", meg persze a törvényeinket. Ez még fideszes körökben is visszatetszést keltett.

Amúgy nem maradt el ellenzéki oldalon sem a válasz. Civilek és ellenzéki aktivisták totális háborút hirdettek a kormány megbízásából kihelyezett, bevándorlóellenességet szító óriásplakátok ellen, amelyeket több helyen – a fokozott rendőri jelenlét dacára – megrongáltak. Emiatt szabálysértési eljárások is indultak, mígnem a bíróság kimondta: plakátokat letépni a véleménynyilvánítás szabadságának része.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig gyűjtést kezdeményezett, hogy ellenplakátokat készítsenek. Sikerült is gyorsan 26 milliót összeszedni, és a viccpárt plakátok sorát helyezte ki. „Ha Magyarország miniszterelnöke vagy, be kell tartanod a törvényeinket!" – hívták fel a kormányfő figyelmét Felcsúton. Szintén a településen tudatták a helybeliekkel, hogy „Itt hamarosan űrállomás épül!". (A plakátháborúról itt szinte mindent megtudhatnak.)

Miközben az egész hajcihő teljesen felesleges volt – utal rá a Magyar Nemzet is. A migránsok ugyanis egyértelművé tették: nem kívánnak Magyarországon maradni, amit az is bizonyított többek között, hogy hetekig képesek voltak a Keleti pályaudvaron várakozni, hogy feljuthassanak a Németországba induló vonatokra. Sőt, hogy hajlandók voltak gyalog elindulni Ausztria felé az M1-es autópályán.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.