A bíróság kimondta: véleménynyilvánítás része lehet a plakátrongálás

A bíróság pénteken felmentette a szabálysértés vádja alól azt a két aktivistát, akik megrongálták a kormány menekültellenes plakátjait még június elején.

A kormány több mint egy hónapja kezdte meg menekültellenes plakátkampányát, amely miatt polgári engedetlenségi mozgalom indult. Az aktivisták folyamatosan rongálták meg a „gyűlöletplakátokat” országszerte.

Kalocsai Kinga és Szeles András a Ferdinánd híd Podmaniczky utca felőli szakaszán szaggatta le az egyik gyűlöletplakátot. Aztán elmentek a rendőrségre, hogy feljelentsék magukat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken felmentette a két aktivistát a szabálysértés vádja alól – számol be a Kettős mérce blog. A testület az alaptörvényre és egy korábbi alkotmánybírósági döntésre hivatkozva kimondta, lehet a véleménynyilvánítás része a plakátrongálás. Az ítéletben azonban az is szerepel, hogy nem minden plakátrongálás esik ezen szabadságjog alá.

A bíróság döntése szerint tehát a nemzeti konzultációs plakátok letépése nem minden esetben szabálysértés, ha nem veszélyes a társadalomra, és véleménynyilvánítási szabadságukkal élnek az elkövetők. A bírói testület az alaptörvény IX. cikkelyére is hivatkozott, amikor meghozta döntését. Ebben az áll, hogy a törvénynek lehetővé kell tenni az egyén számára véleményének kifejtését, mások véleményének formálását, és hogy meggyőzhessenek másokat saját álláspontjukról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.