Hamarabb érkezett a pofon az Alkotmánybíróságtól, mintsem vártuk. Egy hónapja, a szuperbruttóról szóló döntés után írtam: a valószínűségszámítást sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha megpróbáljuk megelőlegezni a taláros testület határozatát a családi pótlék adóztatásáról, illetve a vagyonadóról. Ha átengedték a szuperbruttót, akkor a többi ügyben születnie kell egy elbuktató ítéletnek.

Az adójogtól távol eső tudomány segítségül hívása a tegnapi döntés fényében nem tűnik sarlatánságnak. A szakértők, akiket felhívtam a hírrel, egytől egyig kapkodtak a levegő után. Képtelenségnek tartották, hogy miközben a szuperbruttó simán átment az Alkotmánybíróságon, a családi pótlék „ezerszer inkább” alkotmányos megadóztatása nem. Előbbi esetben ugyanis egy valójában meg sem szerzett jövedelem, a munkaadó által fizetett tb-járulék után kell jövedelemadót fizetni, míg a rostán most fennakadt jogszabályok olyan jövedelmet vonnak be az adóalapba, amely ténylegesen bekerül a pénztárcába.

A testületben azonban – ahol egyetlen bírónak sem volt különvéleménye, teljes egyetértésben szavaztak a határozat mellett – vitatják, hogy ez megszerzett pénz. Egyebek mellett az a bajuk, hogy a házastársak közül annak is beszámítják az adóalapjába a családi pótlék felét, aki nem igénylő, vagyis nem szerez jövedelmet.

Ismerős helyzet? Hát persze, kísértetiesen hasonlít a szuper­bruttóra. Amit meg nem kaszáltak el. Az a benyomása az embernek, hogy a bírák olyan aggodalommal pátyolgatják a családi pótlékot, mint szülő a gyermekét. A családi pótlék ugyanis nem először járja meg a bírósági fórumot. A Bokros-csomag részeként a Horn-kormány próbálta csaknem tizenöt éve jövedelemfüggővé tenni a pótlékot, de az a kezdeményezés is elhalt a testület előtt.

A hogyan továbbra – mikortól, milyen formában lehet visszaigényelni az eddig befizetett adóelőleget – még nincs válasz. Az adóhatóság néhány nap türelmet kért, míg kitalálja, mi a teendő. A Pénzügyminisztériumban is időt kértek, amíg átgondolják, mit tehetnek az új helyzetben.

Mindenkit felkészületlenül ért tehát a döntés, pedig alaposabban belegondolva számítani lehetett rá, hogy még az év vége előtt pontot tesznek az ügy végére az alkotmánybírák. Így adójogilag rendezetten lehet nekivágni az új esztendőnek, s nem jövő ta­vasszal kell egyszerre átfésülni a 2009-es és a 2010-es adópapírokat.

A történet végén az adózók pénzhez jutnak, a költségvetés pénzt veszít. Pár milliárdról van szó idén, mintegy tízmilliárdról jövőre. A büdzsé összes bevételéhez képest fillérekről beszélünk. A kormány vállalásainak teljesítéséhez, a hiányterv betartásához azonban minden fillérre szükség van.

Ezt a kieső bevételt tehát pótolni kell. De mi módon? Az alkotmánybírák erejéből futotta javaslatra is, ami lényegében egy lépést jelent a családi adózás felé. Olyan lépést, ami után már nem lenne kifogásuk a családi pótlék adóalapba vonása ellen. Minő szerencse, hogy a kormányrúd várományosa épp ilyen jövedelemadóztatási terveket szövöget.

Ismerős helyzet? Hát persze, kísértetiesen hasonlít a szuperbruttóra. Amit meg nem kaszáltak el.