Oszkó Péter pénzügyminiszternek arcizma sem rándult, amikor a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőinek jelenlétében faggatták az újságírók egy esetleges kedvezőtlen döntés következményeiről. Mint kiderült, nem készültek intézkedési tervek, de erre - a tárcavezető szavai szerint - nem is volt szükség, annyira bíztak a szuperbruttó megtartásában.

Pedig a tét látszólag nem volt kicsi. Ha elmeszelik az adóalap növeléséről szóló jogszabályt, az bő 300 milliárd forintot vett volna ki a feszes gazdálkodással tervezett jövő évi büdzséből. Enélkül az egész jövő évi szja-tábla sem maradt volna életképes, a rendszer logikáját kellett volna újragondolni. Világosabban: ha az alkotmánybírók lefelé fordítják hüvelykujjukat, a PM szakértői nekiláthattak volna egy teljesen más szja-tábla megalkotásának. Mégpedig iziben, mert már így sem lett volna elég az idő, hogy a következő év első napján használni lehessen az új szabályokat.

Különös módon a bevételek szempontjából ez nem lett volna baj. Addig is, amíg hatályba nem lépnek az új adószabályok, az ideiek szerint folyna be az szja. Ezzel viszont jól járhatott volna a költségvetés: a jelenlegi adótábla ugyanis valamivel több bevételt hoz, mint a szuperbruttós. Rosszul azok járnának, akik az átlagbérnek megfelelő, vagy azt meghaladó jövedelmet szereznek, az ő adóterhelésük ugyanis alacsonyabb lesz a szuperbruttós verzióban.

Mindez talán magyarázatot ad arra, hogy ha a minisztérium nem is kapott előzetes információt a határozatról, Oszkónak nem volt különösebb oka a nyugtalanságra - még a költségvetést árgus szemekkel vizslató hitelnyújtók gyűrűjében sem. A büdzsét nem borította volna fel a szuperbruttó kiiktatása, az elmaradt adócsökkentés miatti felelősséget pedig elháríthatta volna magától a tárca.

Most következik pár hónap szünet, majd februárban újabb ügyekben határoz az Alkotmánybíróság. A vagyonadó sorsának nemcsak az ötvenmilliárdos bevétel miatt van jelentősége, hanem azért is, mert ez azon intézkedések egyike, amelyeket nem csak a pénzügyi kényszer szült. Ebben a döntésben gazdaságpolitikai filozófiáját is meg tudta jeleníteni a Bajnai-kormány: legyen kisebb az adó az egyébként elrejthető jövedelmeken, és több a revizor elől el nem dugható tulajdontárgyakon. Kevés olyan adószakértő akad, még ebben a pólusok köré szerveződő országban is, aki ne értene egyet ezzel az adófilozófiával.

A határozatot azonban nehéz megelőlegezni. Pedig szakmailag korrektnek tűnik. De az Alkotmánybíróság tudott már meglepetést okozni a szakértőknek adóügyekben. Akad szakértő, aki a valószínűségszámítást hívja segítségül a februári döntés megjóslásához: szerinte valamelyik megtámadott jogszabálynak buknia kell. A szuperbruttót átengedték, ami nem sok jót ígér a vagyonadónak.