Kéri László Szekeres Imre (MSZP) jászapáti politikai fórumán ezt mondta. „...teljesen mindegy, hogy Szijjártó beszél, vagy az a kócosfogú rémség, az a szőke csaj, mindig elfelejtem a nevét, mindegy is, mert erre a rövid időre már nem tanulom meg, hogy hívják. De borzalmasak.” Zsigó Róbert fideszes szóvivő erre így reagált: „Selmeczi Gabriellát megsértették mint nőt, megsértették mint édesanyát és megsértették mint képviselőt. Ilyen a baloldal, álszent és alpári. Ráadásul mindez egy volt miniszter lakossági fórumán történt és a volt miniszternek egyetlen szava nem volt erre az alpári stílusra, úgyhogy még egyszer mondom: ilyen a baloldal.” És most értsük „baloldal” alatt az egyszerűség kedvéért, amit a megszólaló az alatt ért: a Fidesz-kurzus nem náci ellenzékét.

Tetvek, férgek, állatok, idióták. Ilyen „a baloldal”. A „jobboldali” sajtó cikkeinek tömegében. A legnagyobb becsben tartott „jobboldali” kurzusfirkász például másmilyen jellemzési módot nem is ismer. Ja, bocsánat. A tyúkmellűt, azt még ismeri. (L. Révész Sándor: Tyúkmellesleg, Élet és Irodalom, 2012. augusztus 24.) „Idióta, bolond.” Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány Ferencről. A „jobboldalon” senkinek nem jutott eszébe, hogy megsértették volna Gyurcsányt mint férfit, mint apát, mint képviselőt. A megnyilvánulást egyetlen ember merte kifogásolni. Hiszen a „jobboldalon” egyetlen ember van, aki Orbán Viktorral szemben kritikát gyakorolhat. Orbán Viktor: „Ha ki is csúszott a számon ilyesmi, nem volt helyes ilyet mondanom. Senkiről sem helyes ilyen durván beszélni.”

Nem akarom Kéri szövegét lebolházni (alább majd látszik, mennyire nem), de az ő henye szavainak a súlya a nőverő hajlamáról már régóta ismert „jobboldali” Balogh képviselő tetteinek súlyához képest mégiscsak olyan, mint a bolháé az elefántéhoz képest. A Fidesz reagálása pedig olyan, mintha ez fordítva lenne. „Az eredetileg FKGP-s Balogh fideszesítése szépen hozott Fülöpháza és térsége konyhájára, a veterán politikusnak pedig – aki nőverő karrierjét sem ma kezdte – egyetlen halvány szankcióval, a Fidesz-tagság elvesztésével kellett szembesülnie, de továbbra is képviselő és polgármester maradhat. Olyannyira, hogy a közéletből történő eltávolítására felszólító kiáltványt a parlamenti frakcióvezetők közül éppen a legnagyobb képviselőcsoportot irányító Rogán Antal nem írta alá” – emlékeztetett minapi cikkében Hargitai Miklós kollégám.

Kéri Lászlóval azonosítani a „baloldalt” nagyjából olyan abszurd, mint, mondjuk, a jobboldali sajtóban rendszeresen lemocskolt és vérig sértett Solymosi Frigyessel a jobbat. (L. az ő cikkét a Vélemény rovatban.) Sőt. Miután Solymosi egy decens úr, Kéri pedig merőben más stílust képvisel, az utóbbi sokkal nagyobbakat rúg (és sokkal régebben) a „baloldal” politikusaiba (is), mint Solymosi a „jobboldaléiba” (is). Jászapátiban is mindenki megkapta Kéritől a „baloldalon” a magáét. Ott popsi nem maradt rúgatlan.

A különbség az, hogy a „jobboldalon” csak tömjénező híveket és mocskos árulókat ismernek, a „baloldalon” pedig van tere a kritikai szellemnek. Sokak szerint túl nagy, szerintem nem elég nagy, de mindenesetre van.

Ha létezik ember, aki mindent megtett azért, hogy ne lehessen őt szekértáborba besorolni, az Kéri László. Nem csak azzal, hogy kitartóan és élesen bírálta az MSZP kormányait, vezetőit, megsemmisítő ítéletet mondott az MSZP kormányzati teljesítményéről, de azzal is, hogy végig fenntartotta a szakkolégiumi ősidőkből eredő jó viszonyt Orbán Viktorral, és egyedülálló optimizmussal nyugtatta meg a 2010-es választások előtt a „baloldalt”, hogy egyáltalán nem kell tartani Orbán Viktortól, nem lesz itt gond a demokráciával akkor sem, ha a Fidesz kétharmadot kap, legalább megállítja a Jobbikot, és végre egyszer egy párt koalíciós gátak és kompromisszumok nélkül kormányozhat. Le is hordott minket, az Orbán-fóbiába belemerevedett baloldali és liberális kóklereket, amiért nem vettük észre a sok-sok pozitív változást Orbán politizálásában. Nem tudjuk, hány kiábrándult baloldali szavazatát köszönheti Kérinek a Fidesz, de biztosan voltak ilyenek. Más kérdés, hogy Kéri László erre mostanában nem szeret emlékezni. Czene Gábor kollégámnak kellett őt emlékeztetnie egy májusi írásában. Ott megtalálja a kedves olvasó a vonatkozó idézeteket.

Ami pedig az ominózus mondatot illeti. Az valóban sérti Selmeczi Gabriellát mint képviselőt, de ez nem probléma. A politikus azért politikus, hogy akként lehessen sérteni. Ráadásul abban, amit Kéri Selmecziről mint politikusról mond, teljesen igaza van. Tényleg minden fideszes szóvivőféleség ugyanazokat a szavakat viszi, a Fidesz kommunikációs rendszere semmiféle önállóságot, egyéni megnyilvánulást nem tűr. No de a „kócosfogú rémség” az bizony súlyosan és jogosulatlanul sért. Nem speciálisan nőként, pláne nem anyaként. Emberként. Úgy sért, ahogy a hétköznapi beszédmód közönségessége szokott.

Ez az a szint, ami fölé kell a közszereplőnek és az írástudónak emelkednie. Nem azért, mert nem illik ilyet mondani, hanem azért, mert nem korrekt. Ez itt a lényeg. Kéri László szavait érvényesen elítélni egy módon lehet: a politikai korrektség jegyében. És erre éppen az a „jobboldal” a legkevésbé alkalmas, ahol a politikai korrektség gúny és megvetés tárgya.

A politikai korrektségnek lehet mindenféle bornírt túlhajtása, de a lényege az, hogy senkit ne illessenek megalázó, sértő, megbélyegző szavakkal olyasmi miatt, ami nem az ő személyes felelőssége. Legyen az származás, bőrszín, fogyaték, bármilyen külső jegy. Tök mindegy, kinek, ki mennyire tetszik vagy sem, ennek az illető politikusi minőségéhez semmi köze nincs. Senki nem hozhat senki mást olyan helyzetbe, hogy önhibáján kívülálló tényező miatt kelljen megalázva éreznie magát. Még akkor sem, ha valamilyen objektív tényezőről van szó, és nem esetleges, személyes ízlésről.

De persze ez az etikai követelmény a mindennapi életben nem érvényesül. A politikai korrektség tényleg szembenáll a hétköznapi gondolkodásmóddal. Ez a feladata. És ez benne a jó. Az inkorrektség a hétköznapi  beszédstílus, a hétköznapi tudat állandó eleme. Fogyatékossága. Az emberiség civilizációs folyamata az ilyesféle fogyatékosságok koptatásának a folyamata. Az írástudónak nem az a dolga, hogy eleressze magában a hétköznapi jópofát, és úgy tegyen, mintha ő is csak egy lenne a kocsmai pultkoptatók között, hanem az, hogy más legyen. Hogy más is más legyen.