A Népszabadság 2015. szeptember 19-i számában Költő korláttal címmel, Radnóti tucatszobra Újlipótvárosban felcímmel jelent meg Csordás Lajos írása. Ehhez szeretnénk hozzászólni.

A Radnóti-szobor nekünk tetszik. Gyökeresen ellentétes a véleményünk Csordás Lajoséval. Mi nem csak hihetően megformált zakót, nadrágot és cipőt látunk a szoborban. Nekünk az egykor „köztünk élő” költőóriás elevenedett meg. Valahogy ilyennek képzeltük életének több mint két évtizedével városrészünkhöz kötődő költőt. Így találkozhattak vele elődeink, akik akkor Újlipótváros főutcáján korzóztak. Kifejezetten örülünk annak is, hogy a naponta iskolába igyekvő vagy onnan kijövő gyermekhad nem a munkaszolgálatot, a mártírságot idéző szoborral találkozhat – ami a költő sajnálatos sorsa volt –, hanem a még élő és alkotó polgáréval. Ideálisnak találjuk a kellemes hátterű helyszínt is a költőről elnevezett utca sarkán. Mintha már egy kicsit oda is „nőtt” volna. Baranyi Ferenc szintén kerületi költő beszédét idézve: „rendjén való, hogy szobra legyen minálunk”. Hallottunk mi már olyan építményről, amelyet le akartak bontatni, és mára a város szimbólumává vált. Örülünk, hogy a szobor elkészült, és így néz ki. Nekünk tetszik, egyre jobban tetszik.

Tudjuk, a kerület megbecsüli szülöttének, egykori lakosának emlékét (három emléktábla, utca, művelődési központ, emlékszobor), az iskola azonban Herman Ottó nevét viseli.

Horváth Erzsébet, Boschán Éva

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.