Nem volt és nem lehet olyan értelmes ember, aki elfogadná Trianont. Azt a nemzet józan többsége legfeljebb csak tudomásul veszi mint a történelem részét, amelyet a közös Európával, a virtuálissá lett uniós határokkal meghaladott az idő. Ezért aztán – a szomszéd elhivatott, de értelmetlen froclizásán túl – már annak sem látjuk értelmét, hogy Orbán Viktor hagyományt csinált abból, hogy a magyar kisebbség ürügyén minden évben egyszer hivatalosan is egy szuverén, idegen ország területére, Romániába exportálja bel- és nemzetpolitikáját.

A hagyomány ragadós. Szombaton Vona Gábor Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak táborában beszélt, és még annyira sem fogta vissza magát, mint a kormányfő sátortársa, Tőkés László, aki Tusványoson azt a sületlenséget javasolta, Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett.

A Jobbik elnökének persze a határon túl is radikálisabbnak kell lennie, ha legalább lépést akar tartani. Ő tehát nyíltan fogalmaz: nem mond le arról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen, és ha ez a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor azt vállalni kell.

A beszéd éles reakciókat váltott ki. A román külügyminisztérium elítélte Vona kijelentéseit, elvárva a magyar kormánytól, hogy határolódjon el a Jobbik álláspontjától. Nem lesznek könnyű napjai a magyar hintakormánynak. Nehéz ugyanis úgy védeni a „magyar ügyet”, hogy közben a magyarellenes kirohanásairól ismert Bogdan Diaconu képviselővel vívunk, aki szerint: „megéltük, hogy egy magyarországi náci párt vezetője paramilitáris csapatokkal körülvéve háborúra uszít a saját országunkban”.

Nem kellene annyira erőltetni a nyári táborozást.