A csepeli ipar rendszerváltás utáni leépülésének van egy nem mellékes következménye: a vállalatok megszűnésével, átalakulásával fokozatosan szűkült a patinás, több mint két évtizede már magánalapítványi tulajdonban működő Csepeli Munkásotthon alapítói bázisa. Az alapítványt 1991-ben létrehozó tíz cég közül mostanra egy sem maradt. Noha ezek már nem voltak a munkásotthon fönntartói is, a helyzetből – némi, politikától sem mentes áttétellel – mégis az következik, hogy heteken belül fizetésképtelenné válhat az intézmény. Amelynek értékes ingatlanára, úgy tűnik, szemet vetett Csepel jobboldali többségű önkormányzata.

Előzetesen megfogadtam, hogy két dolgon nem fogok rugózni: a program viszonylagos gyengeségén és a cseppet sem viszonylagos drágaságon. Most mégis kénytelenek leszünk lefutni ezeket a köröket, mert sokan ezzel a két alapélménnyel távoztak a 21. Szigetről.

Még nincs döntés arról, hogy a magyar Országgyűlés és az Európai Parlament képviselőjelöltjeire ugyanazon a napon voksolhatunk-e. Pálffy Ilona, a Nemzeti választási Iroda vezetője lapunknak adott interjújában elmondta: egy-egy ilyen választás nagyjából négymilliárd forintba kerül.

A tőzsdére lépéssel kikövezett úton továbblépve új bevételek után néz a Facebook: egy friss elképzelés szerint 15 másodperces reklámklipeket helyeznének el az életkor, nem és ország szerint kiválogatott felhasználók hírcsatornáiban. A kisfilmek megtekintését nehezen lehetne kikerülni – azok azonnal elindulnak majd, ahogy az adott user belép az oldalra –, és a kiválasztott nézőknek legfeljebb indirekt előnyük lenne belőle.

Enda Kiplagaté lett a moszkvai atlétikai világbajnokság első aranyérme, de kell-e mondani: a női maratonfutásban címét megvédő kenyai hölgy már senkit sem érdekelt egy nappal később, amikor a Luzsnyiki stadion rekortánján a férfi 100 méteres síkfutás döntőjének résztvevői sorakoztak. A számok számának főszereplői ezzel együtt is csalódottan néztek körül az arénában, két okból is: részint, mert a létesítmény – alighanem sporttörténelmi körülményként – nem telt meg erre a fináléra sem, részint meg azért, mert ekkorra eleredt az eső.

A júliusi inflációs adatot és a második negyedéves hazai össztermékre (GDP-re) vonatkozó első becslést övezi a héten a legnagyobb érdeklődés az elemzők körében. Az nem kérdéses, hogy technikai értelemben a recesszió véget ért Magyarországon, és mind az éves, mind a negyedéves összehasonlításban pozitív előjelű adatok várhatók a GDP-nél. Az viszont a szerdai adatközlés után valószínűsíthető csupán, hogy a gazdasági növekedés a nulla vagy az egy százalék felé veszi az irányt. Az elemzők többsége szerint a nyugat-európai konjunktúra körvonalazódó jelei ez utóbbit teszik valószínűbbé, noha a GDP szempontjából kiemelkedő fontosságú, hervasztó ipari termelési adatok aligha adnak okot diadalittas jelentésekre.

„Ha a Szatmári Andrist beteszik, hiszen csupán húszéves, de majdnem a négy közé jutott egyéniben...”; „Ha a zsűrinek eszébe jut, melyik országban rendezik a versenyt...”; „Ha...”

„Élmény volt” – mondta Josep Guardiola a Bayern München labdarúgóinak győri vendégszereplése után.

Nem volt és nem lehet olyan értelmes ember, aki elfogadná Trianont. Azt a nemzet józan többsége legfeljebb csak tudomásul veszi mint a történelem részét, amelyet a közös Európával, a virtuálissá lett uniós határokkal meghaladott az idő. Ezért aztán – a szomszéd elhivatott, de értelmetlen froclizásán túl – már annak sem látjuk értelmét, hogy Orbán Viktor hagyományt csinált abból, hogy a magyar kisebbség ürügyén minden évben egyszer hivatalosan is egy szuverén, idegen ország területére, Romániába exportálja bel- és nemzetpolitikáját.

Augusztus elseje óta valamivel több, mint nyolcszáz külföldön élő magyar nyújtott be kérelmet a központi névjegyzékbe vétel iránt a Nemzeti Választási Irodához (NVI).

Nem rontott az immár tartós gibraltári válságon, hogy a brit királyi hadiflotta hadihajója érkezett a napokban a Sziklához. A spanyolok is elismerték, tudják, hogy „régóta tervezett kikötőlátogatásról” van szó, amelyet NATO-szövetségesként nyugtáztak. Ez talán az egyetlen normális lépés a hetek óta tartó krízisben, amely felkavarta a nyári politikai állóvizet, sok kellemetlenséget okozott a gibraltáriaknak és a brit koronagyarmatra látogató turistáknak is.

A chilei igazságügy újra elutasította augusztus elején a Pinochet-diktatúra politikai kivégzettjei hozzátartozóit képviselő ügyvéd, Eduardo Contreras vádemelési kezdeményezését a 88 éves Fernando Matthei, a légierő nyugalmazott tábornoka ellen. Az ügyvéd 2012 novemberében egyszer már arra hivatkozva kérte a vizsgálatot, hogy Mattheinek nyilvánvalóan volt szerepe a légierő egy másik tábornokának, Alberto Bacheletnek a halálában.

„Tisztelt Közönségünk! Először is szeretném mindazoknak megköszönni támogatásukat, akik részt vettek a márciusi kastélykoncerten. Másodszor szeretném Önöket tájékoztatni, hogy idén nem rendezzük meg a fesztivált. Ennek egyik oka, hogy a kastély beüzemelése elcsúszott, és jelenleg nincs igazgatóság. Így érdemben nem tudunk tárgyalni sem a most épülő színpad nézőtéri beosztásáról, sem az étteremről. Ennek hiányában nem lehet a helyszínen felelősséggel megrendezni egy fesztivált. A másik ok, hogy a szponzori támogatás nem elegendő. A 2014-es évben már adottak lesznek a feltételek, és bízom benne, hogy biztonsággal megrendezhetjük koncertjeinket. Kérem az Önök megértését, és töretlen hitét abban, hogy ez az egy év kimaradás nem töri meg a 15 éves folyamatot.”

Holoda Attila elsősorban bányász. Közel negyedszázadot húzott le a Molnál, rendbe rakva a kitermelést – a reflektorfénybe mégis három hónapos kormányzati kitérőjével került. A 49 éves szakember azóta is főként a bányászat becsületét védi. Van mitől.

Megkaptuk a Google Chromebook Pixelt, hogy nézegessük. Ez egy nagyon erősen laptopnak látszó eszköz, a Google saját „licitje” a csak böngészőt tartalmazó eszközök piacán, amely a totális nulláról most éppen nagyon gyorsan növekszik.

Erős politikai ellenszélben kellene kilábalniuk a hullámvölgyből a jogvédőknek. Egyelőre nehezen megy. A közelmúltban két ismert emberi jogi szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Amnesty International (AI) is súlyos válságon esett át.