A feszültség talán könnyebben feloldódhatott volna, ha a spanyol és a brit kormány szép csendben rendezte volna a helyi érdekű ügyet. Feltehetően ezt nem engedhették meg maguknak, különösen a spanyolok. Madridban súlyos politikai válság dúl, a támadások fő célpontja Mariano Rajoy miniszterelnök. Ő legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, bízik az Egyesült Királysággal folytatandó megbeszélésekben, de hozzátette: jogi intézkedésekkel is megvédi a spanyol állampolgárok érdekeit. Ez a védelem feltehetően a halászati jogokra vonatkozik, amelyek miatt még a nyár elején kitörtek a viták, végül ellenségeskedésig fajulva. Rajoy tárgyalásokra szólított fel, amelyben Nagy-Britannia, Spanyolország, Gibraltár és Andalúzia kormányai vennének részt.

Autósok várakoznak a gibraltári repülőtéren át vezető úton – határátlépésre várva

A gibraltári válságoknak hosszú történetük van. Lényegében azóta tartanak, hogy a tizennyolcadik század elején a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti békében London megszerezte a hat négyzetkilométeres félszigetet. A spanyolok sosem nyugodtak bele a helyzetbe, és többször is megpróbálták visszaszerezni a területet. Az utóbbi időben viszonylagos nyugalom volt: a helyi kérdéseket, az együttélés szabályait rendezték az évezred elején.

A mostani válság azzal kezdődött, hogy a gibraltári hatóságok betontömböket dobáltak a tengerbe. A mesterséges zátony a halszaporodást segíti – mondták. A spanyol halászok viszont a maguk jogainak sérelmét látták a zátonyképzésben. A gibraltáriak már régóta zúgolódtak, hogy a spanyolok lehalásszák vizeiket, a mesterséges akadálynak nagyon is lehet ilyen célja – feltételezik. Spanyolország erre azzal válaszolt, hogy alaposan megnehezítette a határátkelést a koronagyarmat és a szárazföld között. A forróságban akár órákig is állhattak a dugóban az autósok. Ez főleg a gibraltáriakat, az ott dolgozó spanyolokat és a rengeteg turistát sújtotta. (Az Andalúziába látogatók ritkán hagyják ki a Szikla látványosságait: elsősorban az Európában egyedül itt honos makákófajta a különlegesség. De a tizennyolcadik századi erőd, a sziklafalba vájt mozsárágyúk, a Szikla második világháborús története, valamint a vásárlási lehetőségek is vonzzák a látogatót.)

A határdugó elég volt ahhoz, hogy David Cameron kormányfő „súlyos aggodalmának adjon kifejezést, és kijelentse: Nagy-Britannia mindig Gibraltár népe mellett áll. José Manuel Garcia-Margallo spanyol külügyminiszter eközben bejelentette, hogy ötveneurós határátlépési illeték bevezetését fontolgatják, valamint hogy lezárják a spanyol légtért a Gibraltár repülőterére tartó gépek előtt. (Egyébként ez lehet a világ egyetlen olyan reptere, amely egyben autóút is, ami a határátlépőhöz vezet. Jelen sorok szerzője kipróbálta: a repülőgépek mindig elsőbbséget élveznek.) Margallo azt is bejelentette, hogy adóellenőrzéseket kezdenek azon gibraltáriak vonatkozásában, akik spanyol területen ingatlantulajdonosok.

Fabian Picardo gibraltári főminiszter ezt a spanyol tervet azonnal „politikai tébolynak”, észak-koreai típusú kardcsörtetésnek minősítette. A főminiszter azt mondta, előbb fagy be a pokol, mint hogy kiemeljék a brit felségvizekbe dobott mesterséges zátonyt. Gibraltár nem része a schengeni zónának, ám ez mindenképpen példátlan lenne az unióban. A gibraltáriak EU-polgárok, szavaznak az euró pai parlamenti választásokon is. Nem véletlen, hogy a válság alkalmából a Sziklához látogatott az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának, tehát a szélsőségesen EU-ellenes pártnak két EP-képviselője. Az UKIP jól ismerte fel, hogy a brit polgárok aligha nyelnének le komolyabb meghátrálást Gibraltár körül. Most is emlékeztetik őket, hogy a Sziklának milyen szerepe volt a brit tengeri hatalom korszakában, hogy a félszigetet Francisco Franco spanyol diktátor erőszakkal akarta visszaszerezni; hogy a koronagyarmat lakói két ízben is arra népszavaztak, hogy britek maradnak.

A spanyol jobboldal eközben belpolitikai célokra használja a feszültséget. „A játéknak vége!” – jelentette ki Margallo, utalva rá, hogy Zapatero szocialista kormánya „puha politikát” folytatott Gibraltár ügyében. Gibraltár második Falkland lehet. Bár tengeri csatára nem kellene számítani, ugyanolyan mértékben mérgezhetné a brit–spanyol kapcsolatokat, mint a brit–argentin viszonyt is –írta szombati számában a Financial Times.