Minél távolabb tolják Magyarországot a Nyugattól, annál több magyar igyekszik Nyugatra. Dolgozni, tanulni, élni. A számuk villámgyorsan emelkedik, és a közvélemény-kutatások szerint a jövőben még gyorsabban emelkedhet. Korábban a magyar sokkal kevésbé igyekezett Nyugatra, mint a lengyel, a román, de Orbán Viktor kormánya elűzte a mobilitásra való restségünket.

Van okunk hevesen vádolni a kormányt mindazért, amivel ezt elérte, de nincs okunk megfeledkezni arról, hogy ez a mobilitás előremutat. Az egyre közösebb Európa felé. Magyarországnak az az esélye, hogy immár elszigetelhetetlen. Az az állammonopolista rendszer, mely évtizedeken át távolította hazánk életszínvonalát és fejlettségi szintjét a Nyugattól, vasfüggöny nélkül nem lett volna fenntartható és (jobb reménye híján) elfogadtatható. Egy nyitott országot, melyből van kijárás, melybe van bejárás, melyben lehet lábbal és választójoggal normális európai viszonyokra szavazni, nem lehet sokáig az állammonopolista diktatúra felé rángatni.

Ami most történik, annak van egy pozitív és egy negatív olvasata. Ezek között nem kell választani. Ezek kiegészítik egymást. A negatív olvasat: hazánk taszítóereje gyorsan nő, vonzereje gyorsan csökken, egyre kevesebben találják meg itt a számításukat, a boldogságukat, egyre több értékes embert, tudást, tehetséget veszítünk. Hiányszakmákban nő a hiány. A pozitív olvasat az, hogy egyre többen gondolkodnak Euró pában, a teljes európai munkaerőpiacban, életkínálatban. A magyarországi foglalkoztatási arányok évtizedek óta katasztrofálisak. Az a polgártársunk, aki külföldön talál munkát, a magyar munkaerőpiacot tehermentesíti, az elhelyezkedési lehetőségeket javítja, az itteni munkavállaló alkupozícióját erősíti. A külföldön megkeresett pénzek jelentős része hazajön, itt lesz belőle fogyasztás. A külföldön szerzett tapasztalat, szaktudás, nyelvtudás, az ott fölvett normák jelentős része úgyszintén itthon érvényesül majd.

A hatvanas években megindult a hatalmas elvándorlás a magyar vidékről a városokba. Az is ambivalens folyamat volt. Ott is volt rossz taszítóerő: a magángazdaságok szétverése. Az a migráció is növelte a területi egyenlőtlenségeket, számos településből, régióból kiszívta az életerőt, a tudást, és elválasztott egymástól generációkat. Másrészt viszont milliókat szabadított ki a paraszti életforma kegyetlen determinizmusából. Egyik generációról a másikra lezuhant azok száma, akik szülőföldjük határain belül gondolták el az életüket; s fölugrott azoké, akik az országhatárok között keresték a helyüket.

Fél évszázad múltán a mobilizációs, kommunikációs, politikai lehetőségek bővülésével együtt a lépték ugrik egyet. A szülőhelynek az ország, annak meg Európa felel meg. Egyre többen élnek majd életük során több országban. Egyre több család tartja együtt magát országhatárokon keresztül. S ez így lesz akkor is, amikor már itthon élni is többeknek lesz jó.