Tamás Ervin: Nem érdemli meg
Nem hívja meg Tarlós István főpolgármester Demszky Gábort, Budapest előző főpolgármesterét a 4-es metró átadására, mert szerinte nem érdemli meg – ezt Tarlós mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A beruházás iszonytató történetét valamelyest ismerve, kijelenthetjük, hogy a ceremóniát olcsón meg lehetne úszni, szemben az építkezéssel. Alig néhány ember kezébe kerülne pezsgőspohár, a szalag átvágásáért sem tülekednének, ha az érdemek szerint osztályoznák a meghívottakat. A 4-es metró a gazdasági és politikai döntéshozók közös állatorvosi lova, a baj, hogy ezekből lassan már egy ménes áll hazánk rendelkezésére. Hosszú sora van annak, hogy ki mit baltázott el, milyen színekben, mennyiért, s tényleg van ebben jócskán része a Demszky-érának is.
Mégis a politikai taplóság megnyilvánulásának tartom a főpolgármester döntését, de ő – szokásához híven – legalább beszél róla, nem úgy, mint a többi kolléga, aki bárhonnan bármikor képes ciklusokon átívelő fejlesztést kizárólag saját kurzusa nevére íratni, a meghívottakat e szempont szerint válogatni, s ha egy „idegen” netán mégis az ünnepségre keveredik, a fotóról kiretusáltatni. A 2010-es rendszerváltás sok vívmánya közül az egyik ez: a velünk kezdődő történelem lapjaira még úgy sem kerülhet paca, hogy elismerjük, egy-egy létesítmény az első kapavágásnak is köszönhető. A mentalitás ragályos, mindent megfertőz, ettől savanyodott meg összes ünnepünk, más „romlott áruról” nem beszélve.
Van azonban Tarlós István nyilatkozatában egy félmondat, amely megint csak szókimondó, s korántsem csak az ő véleményét tükrözi: „mert nem érdemli meg” – foglalja össze tömören a meghívás elmaradásának okát. Ő és vele egy sereg döntéshozó van abban a helyzetben, hogy az élet minden területén, a legeldugottabb zugban is meghozza külön bejáratú, de azonnal és kézzelfoghatóan érvényesíthető minősítését.
Hagyján, hogy a „nem érdemli meg” klauzula olyasvalakiket tart távol avatóünnepségekről, akiknek (pozitív és negatív értelemben) közük volt hozzá. Ezernyi sebtől, keléstől szenvedő politikai kultúránk szerves része ez a kicsinyes szankció. Van azonban a „nem érdemli meg” szempontrendszerének egy vonása, amely nem úgy befolyásolja valakinek az egzisztenciális helyzetét, hogy nem jut közbeszerzési milliókhoz. A szűk értelemben vett megélhetést, a kenyérkeresetet korlátozzák keményen és önkényesen. És ha nem tudnánk, sok, nagyon sok, túl sok és egyre több van ezekből az emberekből. Nem lusták, nem sarlatánok, nincs egy csöpp vaj se a fejükön, mégis ki vannak szorítva a legutolsó beosztotti állásról is.
Lapunk a minap írt egy kifogástalan minősítésű középiskolai magyartanárról, aki mindig csak néhány napra jut képesítésének megfelelő álláshoz, mert rendre kirúgatja a Klik mindenhonnan, ahová csak felveszik. Nyilván azért (bár ezt a hivatal váltig tagadja), mert nem érdemli meg... Nem, mert az Összefogás jelöltjeként szereplő ikertestvérével több újságcikket írt, a helyi fideszes vezetőket kritizálva. Azaz nincs egymástól távol a meg nem hívandók és a kirúgandók listája. Az előbbi talán látványosabb, de az utóbbi a borzasztóbb.
