Hurrá?

Óvnánk a devizahitel-mentésben érdekelteket a túlzott elbizakodottságtól – legyenek devizahitelesek, (kormánypárti) politikusok, a legtöbb esetben a tag- és belépési díjért dolgozó harcos érdekvédők vagy a munkadíjukból élő ügyvédek. Egyrészt: nincs döntés.

Másrészt: a szakmai javaslat sem pont úgy szól, ahogy akarják érteni. Harmadrészt: ha minden úgy lesz, ahogy ők szeretnék, akkor sem az történik majd, amire vágynának. A devizahiteleket nem törlik el, a részleteket fizetni kell.

Most az Európai Bíróság főtanácsnoka közölte, hogy az elé került ügyben szerinte mi a teendő. Ez egy szakmai előterjesztés. Gondolhatjuk, hogy a határozat erre nagyban hasonlít majd, így szokott lenni. De attól ez még nem biztos. Az viszont igen, hogy döntés csak pár hónap múlva lesz.

A visszafogottságot indokolná, hogy egy ilyen döntés a legjobb értelmezés szerint is azt jelentené, hogy a magyar bíróságoknak bőven akad majd dolguk a devizahiteles ügyekkel. A Kúria azt kérdezte ugyanis az Európai Bíróságtól, hogy vizsgálhatja-e a szerződés adott pontját. Most azt tudtuk meg: várhatóan azt a választ kapja majd, hogy igen. Ez nem jelenti azt automatikusan, hogy a magyar bíróság a devizahiteleseknek ad igazat. Másrészt viszont a válaszban benne van, hogy a dolgot szerződésről szerződésre kell majd nézni, a devizahitel nem lehet ab ovo tisztességtelen. Tehát a bankok is nyertek.

Ám amiről az egész szól, nem ér sokat. Az árfolyamrésről beszélünk, amit 2010-ig alkalmaztak, és ami legfeljebb ha hétszázalékos különbséget jelent. Akár egyhavi törlesztőrészletet is vissza lehet nyerni a perekkel. Az MNB középárfolyamán az euró négy éve14, asvájci frank 36 százalékkal volt olcsóbb.

Tegnap sem mentettek meg senkit.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.