Bármily megtisztelő is, nem örültem meg neki, hogy ismét a címlapra kerültem. Éspedig ezúttal oly módon, hogy nem is vitathatom a vezércikkíró állítását. Merthogy nincs állítás.

Valamiért azt hittem, hogy ilyen filmet most már nem csinálnak, itt új idők járnak, megnézik a forgatókönyvet, megnézik a rendezői képességeket, a választott színészeket, hiszen ezek is a rendezői képességeket mutatják, és csak ha minden rendben, akkor utalják a pénzt.

Nagyon elkeseredtem, amikor értesültem a legújabb MSZP-botrányról. Mert ez nem Simon Gábor ügye, hanem az MSZP-é. Mert ha a pártelnök nem tudott eddig a dologról, akkor az a baj. Ha tudott, akkor az egy disznóság.

Lapunk információja szerint február végére elzárhatják a gázt a Bárka Színházban, fűtés hiányában pedig bajosan tarthatnak előadást.

A krasznodari bíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt az aktivistát, aki a szocsi téli olimpia környezeti hatásaira szerette volna felhívni a figyelmet.

Óvnánk a devizahitel-mentésben érdekelteket a túlzott elbizakodottságtól – legyenek devizahitelesek, (kormánypárti) politikusok, a legtöbb esetben a tag- és belépési díjért dolgozó harcos érdekvédők vagy a munkadíjukból élő ügyvédek. Egyrészt: nincs döntés.

Alig lehet az art brut elnevezésű művészeti irányzatról olyan cikket olvasni, amelyben a szerző meg ne említené az art brut atyjának, a francia képzőművész Jean Dubuffet-nek azt a mondását, mely szerint ez maga a „Színtiszta invenciót felmutató művészet, semmi nincs benne a kulturált művészet kaméleon- vagy majomtermészetéből.”

Ron Rosenbaum, egy amerikai közíró valahol arról ír, hogy a vészkorszak megjelenítésének fő problémája ma, hogy a bemutatható túlélők már roppant idősek, és a találkozás velük automatikusan szentimentalizálódik, az egész elveszti drámaiságát, és a még látható egykori szenvedőkkel való szembesülés valamilyen könnyes sajnálkozásban merül ki.

Alig tudunk még konkrét eseményt és dátumot mondani az I. világháború kitörésének centenáriumi rendezvényei közül most, az emlékév elején, bár a Centenáriumi Emlékbizottság (CEB) már több mint egy éve, 2013 januárjában megkezdte működését Navracsics Tibor vezetésével.

Az ígéret szép szó, tehát az elmúlt napokban is vérben forgó szemmel figyeltük, miféle újabb meg újabb kampányplakátokkal színesítik a főváros közterületeit a pártok.

Brazília óriási várakozással tekint 2014 elé, és roppant boldogtalan lenne, ha nem hatszoros világbajnok válogatottat mondhatna a magáénak.

„Újság vagyunk. Nem étterem, nem közösségi háló, nem kulturális tér, nem tévéstúdió, nem bár, nem vállalkozói inkubátorház.” Amióta a Libération napilap nagy betűkkel ezt írta a címlapjára, egész Franciaország – sőt a nemzetközi média is –figyelemmel követi az újságírók és a tulajdonosok harcát. Sokan már a sajtószabadságot féltik.

Szempillaspirál, rúzs, szemfesték, alapozó, pirosító, púder – szinte minden nő kelléktárában megtalálhatóak a kozmetikumok, melyek segítségével szebbnek tűnik a bőrük, ragyogóbbnak a szemük, teltebbnek az ajkuk.

„Kockáztattam, mert nem számított, hogy kiesek-e vagy sem” – így nyilatkozott célba érése után Miklós Edit, aki minden idők legjobb magyar eredményét érte el alpesi síben azzal, hogy a téli olimpia lesiklószámában a hetedik helyet szerezte meg.

Elképesztő. Ez és ennél sokkal erősebb jelzők sem képesek igazából átadni azt az emocionális hatást, amelyet az izraeli rendező, Vanessa Lapa Der Anständige (A megfelelő ember) című dokumentumfilmjének berlini világpremierjén átélt a közönség és az alkotók. Maga a rendező sem tudott kibújni saját művének hatása alól.

Az energetikában eddig kevéssé ismert Polony István cége vette meg a több tízmilliárd forint értékűre tartott Olajterv Vagyonkezelő Zrt. többségi részét.

Nincs szerencséje Barack Obamának azokkal a kampánytámogatókkal, akiket hálából nagykövetnek jelölt, mert sorra követnek el baklövéseket a szenátusi meghallgatásokon. Erre már az amerikai média is felfigyelt. Az ABC News összeállítást készített az „öt legmegdöbbentőbb hibáról”, amelyet nagykövetjelöltek elkövettek – tegnap pedig a The Washington Post mindig jól értesült diplomáciai publicistája, Al Kamen is összeszedte a legkellemetlenebb megszólalásokat.