Kínos nagyköveti bakiparádé - nem csak a Pestre tartó Colleen Belltől
Az összeállításokba a Budapestre készülő jelölt, Colleen Bell is belekerült. Január közepi szereplése hetekig nem keltett visszhangot az amerikai sajtóban, ám az utóbbi időben meghallgatott nagykövetek hibái miatt ő is a figyelem középpontjába került. Akkor lapunk is beszámolt Bell nem túl jól sikerült meghallgatásáról, amelyen a demokrata Ben Cardin szenátor és a republikánus John McCain egyaránt kemény kérdéseket intézett hozzá.
Az egykori elnökjelölt McCain nem is rejtette véka alá elégedetlenségét, miután Bell egyik kérdésére sem válaszolt egyértelműen, majd a Norvégiába készülő jelölt is vétett egy hatalmas hibát. A szenátor maró gúnnyal a hangjában, „nincs több kérdésem ehhez a láthatóan kimagaslóan jól felkészült csoporthoz” kijelentéssel távozott.
Bell minden kérdésre ugyanazt, a bevezető beszédében is elhangzott két-három lényeges elemet ismételgette. Többször is sorolta az Egyesült Államok és Magyarország együttműködésének területeit (például Afganisztánban), hangsúlyozta, hogy párbeszédet kell folytatni a magyar kormánnyal, amelyben a demokráciáért való aggodalmakat sem szabad elhallgatni, illetve többször említette, mennyire fontos, hogy a kormány elítélje az antiszemita megnyilvánulásokat.
Akkor is ezeket említette, amikor az arizonai szenátor kétszer rákérdezett arra, mit csinálna másképp, mint az elődje, illetve hogy mit tart az Egyesült Államok stratégiai érdekeinek Magyarországon.
McCain olyannyira „megszorongatta” Bellt a meghallgatáson, hogy az eset a szenátor két héttel későbbi budapesti látogatásán is felmerült. Egy újságíró megkérdezte McCaint, mit gondol, milyen nagykövet lesz Bell. McCain ekkor elmosolyodott, és amikor széles vigyorral az arcán átadta a szót Chris Murphy dmokrata szenátornak (aki egyébként Bell meghallgatását vezette), már mindenki nevetett a teremben.
A Bloomberg hírügynökség szerint, amely külön cikket szentelt Bell és McCain csörtéjének, a szenátor eközben még látványosan rá is kacsintott a teremben az első sorban ülő három amerikai újságíróra. Murphy azt mondta: szerinte Bell „nagyon erős” nagykövet lesz, aki nagyon jól fogja szolgálni az amerikai–magyar kapcsolatokat.
A meghallgatás után Bell azonnal a magyar jobboldal célkeresztjébe került. Ők azonban nem a teljesítménye miatt támadták, hanem azért, amit mondott. A jobboldali magyar sajtó, valamint Martonyi János külügyminiszter és Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő is bírálta, amiért aggályokat fogalmazott meg a magyarországi demokratikus intézményrendszerrel kapcsolatban. Arra biztatták, csak azután nyilatkozzon, hogy ideérkezett, és személyes tapasztalatokat szerzett.
Az is felmerült részükről: Bell egyoldalúan tájékozódott a felkészülése során. (A nagykövetjelölt ugyanazokat az aggályokat fogalmazta meg, amelyeket az előző nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, illetve számos amerikai politikus is megfogalmazott már korábban.)
Amúgy nem Bell járt a legrosszabbul. A legnagyobb hibát a Norvégiába készülő George Tsunis követte el, aki még McCain kérdését sem értette. A szenátor azt kérdezte: vajon mi volt annyira vonzó a norvég nép számára az idegenellenes Haladó Pártban, hogy az ma már a kormánykoalíció tagja. Tsunis erre úgy válaszolt: örül, hogy a norvég kormány elítélte a pártot. McCain ekkor ismét felhívta rá a figyelmét, hogy nem elítélték őket, hanem szövetségre léptek velük.
Az is kiderült: Tsunis még sosem járt Norvégiában, és az éppen akkor a teremben ülő harmadik jelölt, az Izlandra készülő Robert C. Barber sem fordult még meg a célországban. Az sem segített, amikor Tsunis arra utalt, Norvégiának elnöke van – miközben az északi ország egy monarchia. A norvég sajtó azonnal lecsapott a történetre, van, ahol már „Tsunisgate” néven emlegetik a botrányt.
A bakilistákra a Pekingbe készülő szenátor, Max Baucus is felfért. Ő nem nevezhető tapasztalatlannak vagy képzetlennek, egy válaszát mégis úgy kezdte: „Nem vagyok egy igazi Kína-szakértő...” Említik az Argentínába készülő Noah Bryson Mamet-et is, aki, noha nagy világutazó, éppen kiszemelt állomáshelyére nem jutott még el.
A hibák következtében a politikai kinevezések kritikusai is egyre nagyobb teret kapnak, hogy kifejtsék véleményüket arról: szerintük miért hiba diplomáciából képzetlen kampánytámogatóknak adni nagyköveti posztokat. Henri J. Barkey, a Lehigh Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora, az amerikai külügyminisztérium egykori munkatársa a The Washington Postban (WP) írt arról, hogy a rosszul felkészült nagykövetek mennyit árthatnak az USA hírnevének. Bellről úgy ír: „Miféle képzettsége van ahhoz, hogy nagykövet legyen egy országban, amely válságban van? A magyar demokratikus intézményekre komoly fenyegetést jelent a kormánypárt, és szélsőségesek támadnak kisebbségekre.”
Kemény kritikát és aggodalmakat fogalmaz meg az amerikai diplomácia válságáról – szintén a WP hasábjain – Susan Johnson, az Amerikai Külszolgálati Egyesület elnöke, Ronald E. Neumann volt afganisztáni nagykövet és Thomas R. Pickering egykori külügyminiszter-helyettes. Szerintük az amerikai külügyi szolgálatot „másodlagos sorba süllyesztik: támogató személyzet lesznek a politikai elit számára, akik meghatározzák és menedzselik a politikai irányvonalat”.
A külszolgálati veterán és krimiszerző James Bruno pedig a Politico weblapján megjelentetett véleményének címében azt kérdezi: „Miért küld Amerika külföldre ennyi buta, képzetlen dilettánst?”
Megemelték az adósságlimitet
Az amerikai képviselőház megszavazta kedden az adósságlimit 2015 márciusáig szóló megemelését. A republikánus többségű szövetségi alsóház döntése szakítás az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott, konfrontatív taktikájával; ez tavaly októberben a szövetségi kormányzat tizenhat napig tartó részleges megbénulásához vezetett. A szenátusban, ahol a demokraták vannak többségben, szerdán – lapzártánk után – szavaztak a kérdésben.
