Ukrajnában még nem ért véget a háború, de már szorgalmasan írják a történetét. Komoly szakmunkákról persze szó nincs, de riportkönyvekből, politikai önigazolásból, személyes spekulációkból, új mítoszokból máris jó a felhozatal. Két kijevi könyvesboltban több mint egy tucat friss munkát írtam össze egy félóra alatt.

Nálunk szinte soha nem folyt gyakorlatias vita a vendégbarátságról. Még kevésbé a vendég elijesztésének lehetséges módozatairól. Ez utóbbira még szavunk sincsen. Komoly vitákat így nem folytattunk arról, mit tegyünk a menekültekkel, ha már elvben demokratikus jogállam volnánk.

Már jó húsz éve sokat mondogatták, hogy a mi világunk latin(amerikan)izálódik. Ugyan nincsenek karneváljaink és tangóbajnokságaink, indián­ romvárosaink és kokaültetvényeink, de nőnek a különbségek a lent és a fent között, mint ott, újjászületnek a nagy földbirtokok, és a városok peremén megpróbálnak megkapaszkodni a vidékről munka híján menekülők, mint ott. Ez igaz. De ezeken túl most mintha fontosabb lenne, hogy hasonlítani kezd a városi közép is.

Egy korábban sosem volt, hatalmas ország kínkeservesen keresi az útját. Ukrajnában háború dúl, még ha a frissebb tragédiák elterelték is róla a figyelmet. A frontokon emberek halnak meg, családok keresik a túlélés esélyét. Láthatóan a politikai elit sem lelte még meg a megoldást.

A menekültvitáknak sehogy sem akar vége szakadni. Helyi, aktuális szempontjaink, rokon- és ellenszenveink, ahogy várható is volt, persze taroltak. Fontos összefüggések pedig figyelmen kívül maradtak. Talán nem írják felül, ami eddig elhangzott, de nem lenne helyes hallgatni róluk.