A 2014-es országgyűlési választás elmarad. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt közölte: a polgároknak a rezsicsökkentés védelméről és a rendszer profitmentessé tételéről kell dönteniük április 6-án. Ahogyan azt nyilván Széchenyi István, Bethlen István meg a többi konzervatív ideál megálmodta. Ők alighanem mást sem reméltek, mint hogy a törvényhozás jobboldali többsége olyan jogszabályokat farag majd egyszer, amelyek előírják, milyen színű és milyen típusú betűkkel kell rögzíteni az energiaárak letöréséért vívott küzdelem eredményeit a számlán. Hogy mekkora a distancia víziójuk és a mai valóság között, az mindegy is, mert ez a történet véget ért.

Kormányozhat ugyan tovább Orbán Viktor, elvégre ma az tűnik valószínűnek, hogy a voksolók többsége parodisztikus, szánalmas és dermesztő elemekkel spékelt négyéves kalandja után is alkalmasabbnak tartja az ország vezetésére, mint a választási rendszer miatt közös listára kényszerülő ellenzéket. De ez már akkor is a végjáték.

Mert a mese már nincs meg. A baloldal vezetőitől régóta reklamáljuk a történetet, amely nem a szakpolitikai direktívák együttese. Nem a program, amelyet lehet lobogtatni meg gigacsatolmányként e-mailhez illeszteni, s részletezi a jövedékiadó-változásokat meg az alacsonyabb rendű utak kezelését, hanem egy értékalapú sztori a miértről és a „honnanhováról”. Orbán Viktornak megvolt a sajátja: sokan vannak, akik e közösségteremtő históriából csak egy fejezetet tudnak felmondani. A futballról, az antikommunizmusról, a tekintélyről, a vallásról, a megkérdőjelezhetetlen vezérről vagy a magyar zászló valamilyen formájáról szólót. Ám ez elég ahhoz, hogy a politikai projekt sikeres legyen. Persze korábban is akadt bőven ellentmondás a haszonelvű és sötét hatalomtechnikai manőverekkel súlyosbított politikai cselekvés, illetve a retorika között, de az ebben rejlő feszültség csillapítható volt szimbolikus akciókkal, a baloldal emlékezetpolitikai deficitjének kiaknázásával, a totálisan kontrollált pártmédiával.

Már nem az. Ennek tünete az oroszokkal kapcsolatos pálfordulás, a kórokozó viszont a rezsiügy. Mert az szemben áll azzal, amiről a történet szólt. Sehol a morál, a teljesítmény, törekvés, eszme, csak a számok: mennyivel kell kevesebbet fizetni az áramért. Ez lehet az egyik fontos eredménye a közpolitikának, hiszen nagyon sok családnak nyújt segítséget a mindennapi túléléshez. Ám a Fidesz-kommunikációban immár ez a politika egyetlen célja és értelme, semmi más nem maradt. Lehet az ellenfelet vádolni azzal, hogy a „kádári kisember” irigységére apellál, amikor a közpénzen stafírozott barátokat bírálja, csak éppen nincs az a kampány, amely inkább épít az elátkozott, mindenek fölötti materializmusra, mint a rezsicsökkentéses.

Ennek semmi köze nincs már az eszményhez, mert az odalett. Ez már csak eszköz, amely sikerre viheti az érdekközösséget. Ha pedig így van, akkor ideje kiírni a közbeszerzést a rezsistadion építésére. Jó biznisz lesz: tízmillió nézőnek kell befizetni rá. Játék nincs ugyan, de a jegy olcsóbb.