Az igazságszolgáltatás alapja a pártatlan bíráskodás, amelynek egyik legfontosabb garanciája a „törvényes bíró” intézménye, ami legalábbis elvileg kizárja, hogy a bíróságok (bírók) körüli trükközéssel lehessen döntéseket irányítani. A „törvényes bíró” tehát azt jelenti, hogy előre ismerten és mindenkire egyformán érvényesen (törvény előtt egyenlően) tudható, ki a bírája. Bizonyos esetekben ettől el lehet és kell térni, ha elfogultság vagy illetékesség hiánya merülne fel, ekkor a felettes bírói szint dönt.

A 2010-es választások utáni jogrend viszont a korábbiaktól eltérően egy újonnan létrehozott igazgatási szervezet, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének is biztosította az eredetileg illetékes bírótól való eltérítés lehetőségét praktikussági okokból, hivatkozással a bíróságok közti egyenlőtlen ügyteherre. A jogbiztonság és a praktikusság kérdésében az Alkotmánybíróság először 2011. december 20-án foglalt állást, amikor alkotmányellenesnek nyilvánította az OBH elnökének ezt a jogkörét.

Válaszul a parlament ezt a jogkört bő egy héttel később az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé helyezte, és újra visszatette a törvényekbe. Az Alkotmánybíróság egy év múlva válaszolt, immár az átmeneti rendelkezések ezen részét is megsemmisítette 2012. december 28-án. 2012 folyamán az OBH nyolc, a Fővárosi Törvényszéken indított büntetőeljárásban alkalmazta ezt a megoldást és az eredetileg illetékes bíróság helyett más bíróságot jelölt ki.

A nyolc ügyből egyébként négy politikai vonatkozású volt (az akkori összes). Így került a Hagyó-ügy Kecskemétre vagy a másik kedvenc, Sukoró Szolnokra. A kitelepített perek védőinek és vádlottjainak egy része az Alkotmánybírósághoz fordult, amely egy év múlva, 2013. december 2-án az alacsonyabb törvényi szintű szabályokat is megsemmisítette. Ezt követően a kitelepített ügyek bírói sorra visszaadták az ügyeiket a Fővárosi Törvényszékre.

Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel a kérdés lezárult, az elfelejti korunk állami szinten elkövetett jogsértéseinek egyik közös vonását: nevezetesen, ha a jogállam maradékán még zátonyra is fut egy-egy politikai megoldás, akkor is gondoskodnak arról, hogy a jogsértő elérje célját, azaz ne lehessen a jogsértést orvosolni. Lásd például a politikai tisztogatás régi módszereként 60-70 év után újra felmerült bírói kényszernyugdíjazásokat, amikor hiába állapították meg a törvénysértést, ha a bírókat már nem lehetett visszahelyezni. Esetünkben már az is felmerült, hogy „van-e a jogban élet a halál után”?

Ugyanis hiába verte agyon egymás után háromszor is az Alkotmánybíróság a perkitelepítéseket, hiába állapította meg a Velencei Bizottság is 2013 nyarán ennek a nemzetközi jogba ütközését, a jelek szerint mégis megpróbálnak erre jogot alapítani: „Oszt jó napot!” A perkitelepített ügyeket ugyanis a Fővárosi Törvényszéken azzal fogadták, hogy mivel ezeket már megkezdték másutt tárgyalni, így csak a kizárólagos illetékességük esetén fogadhatnák vissza. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a legutóbb is visszamenő hatállyal, azaz keletkezésüktől kezdve semmisítette meg a perkitelepítéseket, így meglehetősen tanulságos lesz azzal szembesülni, hogy lehet jogot alkotmánysértő eljárásra alapítani.

Arról nem is beszélve, hogy az alkotmánybírósági döntéssel még nem zárult le a jogsértés vizsgálata, ugyanis a sértett felek által indított strasbourgi emberi jogi bírósági eljárások eredményét is borítékolni lehet. Más kérdés, hogy időközben a magyar állam képviselői az AB-döntés alapján büszkén jelentették a probléma megoldását Strasbourgnak. (Másik megoldás: ha testvéri segítségnyújtásként, Franciaország népe kérésének eleget téve, dicsőséges csapataink közben felszabadítják Strasbourgot, és kényszernyugdíjazzák az ottani bírókat.)

A Magyar Honvédség erejét tekintve nem túl valószínű megoldást elvetve, komolyan lehet számolni egy a perkitelepítéseket elítélő határozattal, ami elvileg az összes eljárás megismétlését jelenti. Mindezek alapján pedig eljuthatunk a bevezetőben idézet latin-amerikai „mágikus realizmustól” a kafkai közép-európai „szürrealizmusig”, ahol A per című regényben ott van napjaink igazsága is: „Az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté.”

A szerző Sukoró-per II. rendű vádlottja

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Már bevezettük az önkiszolgáló rendszert. Tessen keresni magának egy háromtól öt évig terjedő vádpontot, és ha kész, a bíró úr iktatja MARABU RAJZA