Orbán Viktor csapdába ejtette Magyarországot, Gyurcsány Ferenc pedig az ellenzéket. A 2013-ra megtorpanni látszó Fidesz – annak következményeként, hogy az Alkotmánybíróság megtorpedózta a választási regisztrációt – azokra a rétegekre váltott, amelyeket korábban kizárt volna a voksolásból. Érdekes volna meghallgatni Kósa Lajost, aki meghökkentő pökhendiséggel érvelt az „egymillió analfabéta” választási jogosultsága ellen, hogy most miként söpörné le akkori önmagát. Kéne is, hiszen a hívők mellett rájuk alapoznak a rezsicsökkentéssel, ami azért zseniális, mert – ha a kormány gazdaságpolitikáját egészben értelmezzük – nincs tartalma. Maga a kifejezés üt akkorát, hogy a Fidesz a nyugodt erő magabiztosságával várhatja a választást. Orbán csapdája a győzelem napján kattan: a hívők, a rezsicsökkentéssel megérintettek és a kiszolgáltatottságuk miatt oda szavazók akkor jönnek rá, hogy vezetőjük ismét színt vált. Rákényszerül, mert a pénzügyi és gazdaságpolitika, az Európával vívott szabadságharc hadállásait az utolsó pillanatig tartotta ugyan, de tovább nem lehet – ha nem változtat, a rendszer összeomlik. Neki így is megérte: az ő víziója a társadalom új szerkezetének megalapozása, az új elit létrehozása volt – a többi hókuszpókusz –, és ezt akarja stabilizálni egy kádári ciklusra.

E helyzetben szinte lehetetlen küldetésre indul az ellenzék, amelyet Gyurcsány Ferenc ejtett csapdába: pár hónap alatt a rá jellemző tehetséggel a parlamenti küszöbig erősítette pártját, s szintén rá jellemzően minden gátlás nélkül fölépítette a teljes összefogás mítoszát, amit azon nyomban hiszterizált is. Az MSZP, valamint a DK által cafatolt Együtt-tábor így szembesülhet azzal a nagyon is élő dilemmával, ami leírható „az inkább a bukás Gyurcsány nélkül, mint a győzelem vele” gondolatkörével – ez utóbbihoz tehetjük hozzá: már tudjuk, hová vezet –, illetve azzal a váddal, hogy nem is akarnak győzni. De ha nem a győzelemre mennek, akkor nincs 2018 sem – nekik bizonyosan nincs. Ugyanakkor nem kétséges, hogy ha lenne is teljes összefogás, akkor a Fidesz, ha neki az jobbnak tűnne, az utolsó héten úgy alakítaná a rendszert, hogy mégse lehessen. Csak a technikai minimummal nem tud mit kezdeni. Azzal, hogy mindenütt az MSZP–Együtt–DK egyetlen jelöltjére lehessen szavazni.

Ez a felállás már okozott meglepetéseket. Ráadásul, ha az ember lemegy az utcára, akkor nem tud úgy lépni, hogy ne megbántott, megfélemlített emberekbe ütközzék. Ott vannak a közmunkások, a BKV-sok, a taxisok, a trafikosok, a patikusok, a fogyatékosok, a tanárok, a közszolgák, a rendőrök, a szülők, ott a rektorok, a hallgatók, a gazdák, a jövőkép nélküliek: ha az indulataik egy irányba mozdíthatók, akkor megeshet, hogy Orbán számára a saját víziója csapdává válik.